Keresés

Ezen viszont nem háborgunk.

De, azért háborgunk... mi négyen :) Az is valami!

"Magam természetesen kétségbeejtőnek találom, hogy Armstrong után 37 évvel ott tartunk, hogy műholdakat pofozgatunk Föld körüli pályán."

Igaz, Motyó, valóban juthattunk volna már messzebb is, és az ember mindig "többet" akar, de azért ne becsüljük le a műholdpofozgatókat sem. Mivel 37 éves vagy, emlékezned kell az "interurbán" telefonhívás produkciójára, legalább hírből. Én gyerekkoromban Gödöllőn éltem, és két helyen volt elérhető számunkra telefon: a vasútállomás forgalmi irodájában és a postahivatalban. Egyszer a szüleim felhívtak bennünket, amikor Bulgáriába utaztak, az a telefon két napi szervezést és fél napi várakozást igényelt. Ha ma Japánba akarok telefonálni, felemelem itthon az EGYIK telefont és tárcsázok. (Aztán le is tehetem, mert egy szót sem tudok japánul.) Télen rendszeresen nézhettem élőben az amerikai foci meccseit, és nem volt tízpercenként "Hiba a közvetítővonalban". Ez azoknak a bizonyos műholdaknak köszönhető, amelyeket ma már iparszerűen lődöznek fel. Persze nem tökéletes a távközlési technika sem, de azért majdnem megvalósult már minden, amit a legtöbbi sci-fi megjósolni tudott, néha az elég távoli jövőbe vetítve. A GPS-t még csak éppen elkezdtük kihasználni, a műholdas időjárásfigyelés, növénygazdálkodás, térképészet is hétköznapivá vált, és ezek csak a hadászati technika maradékai. Az űrteleszkópok annyi új megfigyelési eredménnyel szolgáltak az elmúlt tizenöt évben, amennyit addig összesen sikerült összekuporgatni, Galilei távcsöve óta. Fejtegetheném még, de a lényeg az, hogy ugyan nem vetettük meg a lábunkat új égitesteken, de legalább a Föld körül be tudtunk rendezkedni valamennyire. Nem ez volt az elképzelés, de a világ gazdasági működését sem tudták a jóslatok helyesen figyelembe venni.

De azért az igaz, hogy az "űrtevékenységet" jóval kisebb figyelem kíséri, mint régen. Erről a hullavadász média is jócskán tehet. Tucatjával tudnék mutatni olyan félretett kis újságkivágásokat, hogy aszondja, "Tegnap a Szovjetunióban sikeresen föld körüli pályára állították a Kozmosz-akárhány jelű műholdat, amelynek feladata a napszél tanulmányozása, a föld alatti ásványkészletek felderítése, a földi mágneses tér kutatása, távközlési feladatok ellátása, a kozmikus tér vizsgálata, egy nemzetközi tudóscsoport által összeállított kutatási program végrehajtása. (Nem kívánt törlendő.) A műszerek hibátlanul működnek, az eredményekről később számolunk be." Már akkor sem törődött ezekkel senki, viszont ilyen ma már meg sem jelenik. Csak ha felrobban a rakéta. Még harminc éve is csak olyan ember repülhetett, aki még azt is kibírta, ha ledarálják. Ma már az repül, aki ki tudja fizetni az árát. De ötszáz éve hajóra is csak az szállt, aki szerette kockáztatni az életét, ma meg hajóutat nyerhet, aki kapásból meg tudja mondani, hány lába van a háromlábú széknek. Ezen viszont nem háborgunk. Pedig ugyanilyen utat fog (talán) bejárni az űrhajózás is, csak késésben van. Ha Anonymus sci-fit írt volna, lehet, hogy hősei a tengeren hajóztak volna. (Mint ahogy az még Verne idejében is volt.)