Száll az angyal
Ilyen éj még sohasem volt, Álmodót is élni költ. Mérhetetlen mély a mennybolt, Mámorítón mély a föld.
Száll a szellő, fürge langya meglegyinti homlokom. Száll a szellő, száll az angyal, Óriási szárnyakon.
Száll az angyal, ifjú angyal, És megáll a domb fején, Szól az angyal, és a hangja Átjár rajtam, mint a fény.
Áll az angyal, - nincs a térben, Mégis látom, érzem őt. Szól, - nem szóval, mégis értem. Levetkőztem az időt.
Már megoldom, már levedlem Földiségem fátyolát, Embervoltom ismeretlen Énbe, fénybe fürdik át.
Innen-onnan hetven évem Merre ment el, hova tűnt? Hétszerhetven gyöngeségem Elhajítom, általlépem - Mind a gondot, mind a bűnt.
Angyal, angyal, visszatérsz-e? Drága testvér, el se menj! Lelkem, lelkem, visszatérsz-e? Fátyolodba, vagy megérsz-e Már a másra, már a készre, Túl a hernyó életen?
 |