Szervusz TIBBBOR ! - és a többi Urak is -(:hogy "magyaros maradjak e rovatban:)
Köszönöm a megerősítést. Elmondom Neked, hogy Grandrierre Attila többek között ezt írja: " Az első görög filozófust Püthagoraszt mágusnak nevezték, mert tudása java részét mágusoktól tanulta, jórészt egy a Kárpát-medencéből Görögországba utazó Abarisz nevű szkíta mágustól " (:ez eddig rovaton kívüli, azaz offtopik volt, de csak a folytatás miatt írtam:) Tudniillik a mágus görögül mágosz, de ami a lényeg, hogy pontosan ugyanezen szóalak azt is jelenti : A napkeleti bölcsek (háromkirályok)
Szívesen megismerkednék a Bölcskővárossal, ha tudnám hogyan lehet.
A fumigáló uraktól - így fel-, vagy kijőve a napfényre - csak azt kérném, adjanak meg
még egy (:csak egy:) nyelvet, melyet beszélő emberek egyedei saját entitásuk meg-
lölésének fogalmára a népi gyüjtőnevüket használják fel, úgy mint nálunk. Mit is mondunk ? MAGAM, és ragozzuk is. Ismét a MAG ! Látjuk, hogy oda-vissza ugyanaz, és ha keresztbe írjuk ? oda-vissza, le, és fel, mindig ugyanaz, középütt, mint a mag, ott a G. Mint a nap. Gondoljunk az életkerékre ! Az ősi szimbólumok furcsa dolgok.
Vagy gondoljuk tovább: Magam vagyok, ez zavaró alak egyesszámban, de
t.sz.1.szem Magunk vagyunk-milyen fogalmat is jelent? Egyik, hogy egyedül, de ugyanabban a pillanatban azt is, hogy saját továbbörökítésünket is biztosítjuk, mert
mi vagyunk a saját MAG-unk is, és visszatérva a zavaró 1.sz.e.szem.re: Tájnyelvben és régi nyelvalakban a magam, gyakran magom. És így már nem is zavaró, mert ugyanolyan kettős jelentésű, mint a többesszámú. Az elsőt csak azért írtam ki úgy is
hogy az is megérthesse mire gondolok, aki nem akarja.
Csak a fogalmakat nézzük, ne mást. (:egy harmincas évekbeli nyelvészeti könyvben,
- melyet ebben a pillanatban nem tudok pontosan megjelölni, de ha valaki kéri, megkapja,- jelent meg: "Az analógia legfőbb úr a nyelvészetben" Nem mindegy, hogy milyen nyomon, és mit hasonlítunk össze.
Más: Kedves Napsütötte sáv!
Az egyszerű kérdésedre egyszerű választ adhatok elsőkézből, mert átéltem a folyamatot: A kindulás - tudjuk - a latin SERVUS, mely a magyarban szervusz lett a
nyelvhasználatunk sajátosságai miatti írott formájával. Gyermekkoromban még a szervusz, normális köszönési mód volt. Később a külvárosi (:Bp.:) "jassznyelvben"
meg a szevasz,"jobb körökben" szalonképtelen forma. (:az 50-es évekről beszélek:),
mellette valamivel később a rövidítő szia. Mi, kis suttyók, büszkén használtuk,de csak egymásközt. Igazi nagy dolog volt, mikor egy valódi mozifilmben is elhangzott. E kettő "összevonása", szleng kategóriájú "nyelvújítása lett a 60-as évek közepén a
sziasz, melyet ha több személyről volt ige módjára többes számba tettek, és
sziasztok-ot mondtak. Enne "szinonímája" a hellósztok. Tehát nem sztok, mint gondolná az ember, bár így is, úgy is bántó a fülnek, és normál izlésű ember nem is
használja, még ha ebben a pillanatban 100x diszkriminációt kiált is valamelyik ferde-
agyú. |