Amíg nem távolodunk el hosszú időre vagy túlságosan a sci-fitől, szerintem itt nem leszünk offtopikok. A társaság majd megmorogja szépen azt, aki nagyon elbolyongott.
"McLane-ek meg egyebkent meg a szineket sem lattak..."
Tagadom! A Pallason mozgásképtelenné tett két robot programkapcsolóján a kék szín jelölte az Y18 értékű állást. :-D
"A magam reszerol amugy is ugy tartom, hogy csak mi vagyunk az egyetlen ugynevezett ertelmes lenyek a vilagegyetemben (ami szerintem tul kicsi ahhoz, hogy meg egy ilyen veletlenszeru bakloves letrejojjon). "
Találó élc, tetszik. De évtizedek óta figyelve az élet egyetlen eddig megismert alapformájának működését, meg tudom érteni azokat, akik szerint az emberi hülyeség törvényszerűnek látszik, a generációs fejlődésből elkerülhetetlenül következik. Majdnem minden, az emberinél alacsonyabb életforma a maga szintjén ugyanazokat a mozgató elveket mutatja, mint amelyek az emberi élet végletesen leegyszerűsített sémájaként összefoglalható lenne. Önvédelem, táplálkozási ösztön, kíváncsiság, agresszió, szenvedélyes örömkeresés, mérsékelt utódgondozási ösztön. Minden többi csak ezekből ered, vagy csak afféle lényegtelen ráadás, mint az álom vagy a ritmusérzék. Ám mivel soha nem láttunk még mást, nem csoda, hogy nem tudjuk elképzelni a dolgok másféle összekapcsolódását.
Lehet, hogy igazad van, és olyanok vagyunk csak, mint a molyok, amelyek szintén önteltséget érezhetnek, mondjuk, az amőbákhoz mérhető fejlettségük miatt. De azoknak, akik a lexikonokat írták, amelyekbe mi, molyok berágtuk magunkat, egyszer szintén kellett valahol ott tartaniuk, ahol most a molyok tartanak, úgy érzem. És akkor közöttünk másféle fejlettségi fokon állóknak is kellene lenni valahol. És egy moly, ha nem is értene egy halat vagy egy egeret, de legalább látná, az a sejtésem, látná, hogy ott valami mozog, valami, ami bizonyára veszélyes és kerülendő, de azonosítható. Na, hát én egy ilyen másféle lényt szeretnék már végre látni.
Tippancsnak bizony igaza lehet, az ember furcsa ösztönei között van rögzítve a mástól való félelem. Ahány pókot én már agyonütöttem, akár egy egész kolóniányi földönkívülit is kiirthattam már. Ám azért ha egyszerre felbukkanna a plafonon három pók, egy egyenlő oldalú háromszög csúcsain mozogva, én már tudnám, hogy ők tudnak rólam. De ilyet tudtommal még soha senki nem látott. Sem más hasonlót. És ha nálunk hatalmasabbak intelligenciák bukkannának fel itt, elvárnám tőlük, hogy legyenek annyira okosak, hogy legalább észrevegyenek bennünket. Viszont innen már tényleg nincs határa a fantáziálgatásnak, a sci-fi fele erről szól. |
