Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
A magyar zsivany Creative Commons License 2006-02-17 08:07:59 377

Haliho positivethinking!

 

Koszi, hogy forditottad. Ez nagyon jo forditas, le a kalappal.

 

zsivany

Előzmény:
positivethinking Creative Commons License 2006-02-08 20:39:45 371
A sorstársak kedvéért erőt vettem magamon és lefordítottam egy rövidebb cikket a szerzőtől. Lehet, hogy helyenként kicsit nehézkes a fogalmazás, de egy nyersfordításnál többre nem volt időm.



Az előadó Alan Badmington hajdani rendőr, dadogó Wales-ből. Angol és wales-i nyilvános beszéd klubok sikeres figurája, aki rendszeresen beszél különböző közösségi rendezvényeken azért, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a dadogásra. Televízió- és rádióinterjúi is segítik, hogy a dadogás problémája előtérbe kerüljön. (...)

2003. október 22

LÉPJ KI BELŐLE – Miért segít a komfort zónánk kiterjesztése abban, hogy javítsunk a dadogásunkon és teljesebb életet élhessünk?

Mi az a komfort zóna?

A komfort zóna egy gondolkodási terület, viselkedés és/vagy tapasztalat, ahova bezárkózunk, mert nem akarjuk kellemetlenül érezni magunkat. Azok az az élet-, munka- és szociális környezetek, amiket megszoktunk. Az úszómedence sekély részének felel meg, ahol azok vannak, akik félnek az úszástól. Olyan emberekkel együtt lenni, akiket ismerünk. Kiszámíthatóság, kipróbáltság, megszokás – ahonnan hiányzik a változás kockázata. Nem szükségszerűen boldog környezet – az emberek megmaradnak a rossz házasságokban, unalmas munkákban csupán azért, mert valami újat kipróbálni túl félelmetes.

A legtöbbünk olyan zónában működik, ami “jónak” tűnik. Döntéseinket ennek a kényelmes helynek a korlátai határozzák meg. A komfort zóna emberenként különbözik. Ez határozza meg hogyan reagálunk másokra; hogy milyen barátokat választunk; az embereket, akikhez kapcsolódunk; hogyan kezeljük a szituációkat. Egyesek kényelmesnek nevezik, mások megrekedésnek.

Miért maradunk meg a komfort zónában

A kényelem jó dolog egy bizonyos határig, de senki sem úszhatja meg a bajt, a fájdalmat, a kényelmetlenséget. Egyesek makacsul ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy mindig kényelmesen kell érezniük magukat elkerülve minden lehetséges “kényelmetlen” szituációt. Bár legtöbbünk megbírkózik a kényelmetlenség forrásával, sokan nem hajlandók semmilyen konstruktív lépésre és visszautasítják a legkisebb átmeneti kényelmetlenséget is (még akkor is, ha a hasznukra válna).

Amikor elkerüljük a rövid távú kényelmetlenséget, azzal hosszú távú hátrányokat alapozunk meg, amiket elkerülhetnénk, ha azonnal cselekednénk (és elviselnénk a rövid kényelmetlenséget).

A félelem a komfort zónánk kapujának őrzője. Idegen területre lépve elkerülhetetlen a félelem, a szorongás. Néhányan saját félelmeik rabjává válnak – félnek a változástól, a kudarctól és még a sikertől is. Az emberek ritkán halogatják a kellemes dolgokat, viszont sokszor halasztják (vagy elkerülik) a feladatokat, ahol valami újjal kellene szembenézniük.

Amikor ismeretlen vizekre evezünk nem tudjuk garantálni a sikert. A félelem a következményektől visszariaszt a cselekvéstől. Tétovázunk, mert túl nehéznek, túl kockázatosnak látjuk, vagy attól félünk, hogy lelepleződik a gyengeségünk.

Az egyik legnagyobb akadály a kudarctól való félelem. De minden változás kockázattal jár. Azok, akik nem vallanak kudarcot, nem is próbálkoznak. A sikerhez vezető út kudarccal van kikövezve.

A természetes vonakodásunkat, hogy kitörjünk a komfort zónánkból az is erősíti, hogy nem akarunk nagyobb felelősséget felvállalni. Azzal, hogy nem merészkedünk ki, ugyan kizárjuk a kockázatot, de egyben súlyosan korlátozzuk saját személyes és szakmai fejlődésünket is.

Komfort zónák és dadogás

Ebben az írásban a komfort zóna fogalmát összekapcsolom a dadogással. Mint egyike azoknak, akik korai gyerekkorukban kezdtek dadogni, én is sok negatív elképzelést alakítottam ki a beszédemről. Ahogy életem során folyamatosan nehézségekbe ütköztem ezek az elképzelések belém rögzültek. A viselkedésem és a személyiségem a dadogásomhoz alkalmazkodott.

Ahogy a beszédhiba szociális következményeit elszenvedtem, úgy változtak az érzéseim mások és saját magam iránt. Stratégiákat dolgoztam ki, hogy megvédjem magam a zavartól és a szégyentől. Elkerülő technikákat tanultam szavakra, hangokra, szituációkra. Mindent, ami megkérdőjelezte az alacsony önértékelésemet személyes fenyegetésként fogtam fel.

Az olyan önkép, ami túl szűk és behatárolt ahhoz, hogy egész személyiségünket befogadja megbéklyóz és leszűkíti a mozgásterünket. Azt tapasztalom, hogy sok dadogó kerüli, hogy tágítsa a komfort zónáját és ezzel önmagát kényszeríti egy beszűkült szerepre megelégedve a megszokott, biztonságos és kiszámítható életével.

Másrészt viszont, ha tágítjuk az önképünket, hogy befogadja személyiségünk különböző vonásait, akkor el tudjuk játszani mindezeket a szerepeket és közben még kényelmesen is érezzük magunkat. Abban a pillanatban, ahogy hajlandó vagy lemondani régi énedről észre fogod venni, hogy határtalan lehetőségek vannak a változásra.

A komfort zónám kitágítása

Fiatal koromban vettem egy kis elektronikus eszközt, amit több, mint 20 évig folyamatosan viseltem. Bár ez a mechanikus mankó nem javította ki a beszédhibámat önbizalmat adott, hogy belemenjek olyan szituációkba, amit sok dadogó inkább elkerült volna. A kudarcok ellenére tudatlanul is megalapoztam egy rendszert, ami segített, hogy folyékonyabban beszéljek és jobban kifejezzem magam.

Három évvel ezelőtt új eszközöket szereztem, hogy legyőzzem a blokkot és a “rettegett” szavakat. Sok évvel korábban kontrollált környezetben már folyékonyabban beszéltem, de nem tudtam a való világba átvinni az eredményeimet. A továbblépés érdekében a másokkal való kommunikációhoz kapcsolódó személyes problémáimmal kellett szembenéznem. Szét kellett szednem a pszichológiai keretrendszert, ami majdnem 50 évig táplálta a dadogásomat.

Mindig kifelé forduló voltam (a dadogásom ellenére), de soha nem tudtam kibontakoztatni a képességeimet.

Felvázoltam egy akciótervet és összeírtam azokat a beszédszituációkat, amiket mindig is elkerültem. Ráébredtem, hogy más fényben kell látnom magamat. Újra és újra át kellett élnem bizonyos dolgokat mindaddig, amig a helyzetek ismerőssé váltak és megszoktam őket.

Tudtam, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel. Meg kell kérdőjeleznem a negatív gondolatokat és érzéseket, amiket annyi év alatt (sokszor tudat alatt) kifejlesztettem magamban. Soha többé nem fogok engedni a kísértésnek, hogy könnyű szóval helyettesítsek egy nehezet. Megfogadtam, hogy minden beszédszituációval szembenézek, semmi elől nem futamodom meg.

A dolgok, amiket csináltam, először kényelmetlenek voltak, de fokozatosan egyre kényelmesebben éreztem magam, ahogy újra és újra próbálkoztam. A képesség, hogy elviseld a rövid ideig tartó kényelmetlenséget a kulcs a változáshoz. Ha hajlandó vagy kockázatot vállalni, akkor látványosan megváltoztathatod a hozzáállásodat és az önképedet. Itt van néhány példa, amit csináltam, hogy kiterjesszem a komfort zónámat:

Telefonálás

Mindennap hosszú időt töltöttem azzal, hogy a telefonkönyvből kinézett cégekkel beszéltem. Kérdéseket találtam ki mindenféle szolgáltatással kapcsolatban: járművek, esküvői fotók, öntözőberendezések, autó bérlés, fénymásolás, csőtörés, zeneszerszámok, szállítás, háztartási eszközök. A legtöbb cégnek zöld száma volt, így nem bánta sok pénzem a dolgot.

Ahogy a hívások szaporodtak, a félelmem csökkent és egy idő után bebizonyítottam magamnak, hogy hosszabb beszélgetésekben is tudok határozottan beszélni idegenekkel.

Hoteleket hívtam fel, hogy a szállásdíjakról érdeklődjem, bár nem volt szándékomban igénybe venni a szolgáltatásaikat. Éttermeket hívtam fel, hogy asztalt foglaljak a nevemre elsősorban azért, mert mindig féltem kimondani, hogy “Alan Badmington”. Később újra telefonáltam, hogy töröljem a rendelést és felhasználtam az alkalmat, hogy újra kimondjam a nevemet.

Egész házasságunk alatt a feleségem reszortja volt az időpontok megbeszélése az orvossal, fogorvossal. Megmondtam neki, hogy hálás vagyok neki az eddigi segítségért, de mostantól ez az én feladatom. Fontos volt, hogy elmondjam az indítékaimat is, egyébként visszautasítva érezhette volna magát.

Beszéd idegenekkel

Bár sokan tudták, hogy dadogok, mégis voltak alkalmak (különösen ismeretlen környezetben), amikor megpróbáltam elrejteni a beszédhibámat. Hogy leszokjak erről elhatároztam, hogy vadidegenekkel fogok szóba elegyedni (az utcán, vonatokon és repülőgépeken, repülőtereken, éttermekben, boltokban) és nyíltan fogok beszélni a dadogásomról. Lenyűgözött a szívélyesség és a látható őszinte érdeklődés, amivel találkoztam.

Amellett, hogy szembenéztem a problémámmal mellékesen még immunissá is váltam az ilyen beszédszituációk iránt. Kezdtem elhinni, hogy bárkivel beszélni tudok arról a témáról, ami ennyire negatív hatással voltam az életemre gyerekkorom óta. A rossz előérzetemet, hogy a másik fél zavarba jön vagy éppen kigúnyol felváltotta egy pozitív szemlélet.

Bár a bemutatkozás mindig problémás volt számomra elhatároztam, hogy minden lehetséges alkalommal kimondom a nevemet. Felhagytam az egész életemben űzött gyakorlattal, hogy papírokat hordjak magammal, amikre rá vannak írva az adataim.

Nyilvános beszéd

A több ember előtti beszéd előkelő helyen szerepelt a félelmeim listáján. Az életem során összegyűlt fájdalmas élmények megerősítettek a hitemben, hogy soha nem lehetek sikeres ebben a szerepben. Az egyetlen lehetőség a félelmeim leküzdésére a szembenézés volt, ezért csatlakoztam az angol Szónoki Klubok Szövetségéhez. Most három ilyen klubot látogatok, ahol rendszeresen mondok előkészített és improvizált beszédeket, részt veszek az üléseken, vitákon és szóban értékelem mások beszédeit. Ezen kívül figyelemreméltó sikeret értem el beszédversenyeken folyékonyan beszélő társaimmal szemben.

Emellett még számos előadást tartok közösségi rendezvényeken azért, hogy felhívjam mások figyelmét a dadogók problémáira. Gyakran hívnak meg azért is, hogy egyéb témákról beszéljek. Továbbá beszélek beszédhibákkal foglalkozó tanulók előtt és előadásokat tartok a Dadogók Nemzeti Szövetségének éves konferenciáin. A nyilvános beszédtól való félelmem teljesen elpárolgott. Micsoda változás!

Média-megjelenések

Azért, hogy tovább tágítsam a horizontomat (és beszéljek a dadogásról) televízió, rádió és újság interjükat adok Angliában és az USA-ban. Ilyen létszámú közönség előtt beszélve a dadogásomról segít, hogy még inkább elfogadjam magamat.

Személyes kommunikációs készségek

Sok dadogó nem tudja fejleszteni a kommunikációs készséget, mert inkább csak a beszélgetések partvonalán marad. Az utóbbi időben számtalan felnőttkurzuson vettem részt, amelyeknek látszólag semmi köze nincs a dadogáshoz. Azért veszek részt mégis rajtuk, mert olyan szituációkba akarom helyezni magam, ahol ismeretlenekkel léphetek kapcsolatba. A témák: határozottság, önértékelés, önbizalom építés, pozitív gondolkodás, nyilvános beszéd és kommunikációs készségek. Ezeket a kihívásokat a további személyes fejlődésem lépcsőfokainak tekintem.

Internetes csevegőszobák

Az Internet kiváló lehetőséget nyújt a beszédgyakorlásra. Rendszeresen látogatok csevegőszobákat (dadogással foglalkozókat és másokat is), ahol a világ minden táján élő emberekkel beszélgetek. Még szerelmi csevegőszobákba is ellátogatok – a feleségem engedélyével. Ilyenkor mindig azonnal bejelentem, hogy az egyedüli célom a beszédgyakorlás. Először aggódtam hogyan fogadnak majd, de szinte kivétel nélkül bátorító, pozitív visszajelzéseket kaptam. Mindig a dadogásról kérdeznek és meglepő, hogy milyen sok embernek van dadogó rokona vagy ismerőse.

Napi kihívások

Továbbra is naponta tűzök ki célokat magam elé – minél nagyobb a kihívás, annál mámorítóbb utána az érzés. Például véletlenszerűen kiválasztok legalább három számot a telefonkönyvből vagy az Internetről. A hívás során elmondom a dadogásom történetét es elmagyarázom, hogy a komfort zónámat akarom kitágítani.

A lehetőségek a komfort zóna tágítására végtelenek feltéve, hogy használod a képzeletedet és kezdeményezel. Itt van néhány lehetőség indulásnak:

Szándékosan használj olyan szót (vagy szavakat) amiket mindig elkerülsz.

Telefonálj úgy, hogy valamelyik munkatársad hallótávolságban van.

Elegyedj szóba valakivel, akitől tartasz.

A szolgáltatásokat telefonon rendeld meg, ne email-en.

Mondj el egy viccet ismeretlen társaságban.

Foglalj színház- vagy vonatjegyet telefonon.

Használd a repülőtéri ingyenes telefont és érdeklődj az autóbérlésről.

Beszélgess egy eladóval, pénztárossal a szupermarketben.

Állíts meg valakit az utcán és kérdezd meg, mennyi az idő.

Beszélgess egy idegennel a buszmegállóban vagy egy társas rendezvényen.

Telefonon foglalj időpontot a fodrászodnál.

Hívj fel egy sportcentrumot és érdeklődj a szolgáltatásokról és a tarifákról.

Kérdezz meg egy bolti eladót a nyitás/zárás időpontjáról.

Csevegj a taxisofőrrel.

Ne az automatából vegyél jegyet, hanem a pénztárosnál.

Ha kutyát sétáltatsz állj meg és csevegj egy másik kutyatulajdonossal.

Legyél tagja egy iskolai szülő/tanár szervezetnek.

Vegyél részt egy tanfolyamon.

Beszélj emberekkel, akikkel nem szoktál.

Panaszkodj az alacsony színvonalú kiszolgálás miatt.

Bár eredetileg mindennap külön időt szántam a komfort zónám tágítására manapság már beillesztettem ezt a mindennapi életvitelembe. Például ha belépek egy boltba, akkor segítséget kérek az eladótól akkor is ha tudom merre van, amit keresek. Ha szándékosan hozol létre beszédszituációkat, akkor egy idő után szokásoddá válik.

Személyes fejlődés

Személyiségünk akkor fejlődik, ha kimerészkedünk a komfort zónánkon kívül. Újra kell rajzolnunk mentális térképünket, hogy megnövelhessük az ismerős terület méretét. Amikor kényelmetlenséget érzünk, akkor tudjuk, hogy a félelmünkkel nézünk farkasszemet. Ez jelzi, hogy kockázatot vállalunk. Ha nem érzed kényelmetlenül magad, akkor tovább kell feszegetned a határaidat. Mint a teknősbéka te is csak akkor haladhatsz előre, ha előrenyújtod a nyakadat. Minden korlátot saját magunk kényszerítünk magunkra.

A siker, amit elérünk egyenesen arányos lesz a kockázatokkal, amiket vállalunk, és lelkileg erősödünk, ahogy az életünk egyre több élménnyel gazdagodik. Ahogy erősödünk, úgy növekszik a bizalmunk is saját képességeinkben. Minden félelem ellenére egyre könnyebb lesz tovább tágítani a komfort zónánkat. Én bizonyosan merészebbé váltam az idő előrehaladtával és az általam felvállalt kockázatok mértéke is nőtt.

Amikor véghez viszünk valamit, amit addig lehetetlennek gondoltunk, az arra késztet minket, hogy átértékeljük a dolgokat. Ha legyőzünk valamit, ami akadályozta a fejlődésünket, akkor magasabb szintre lépünk. Már nem vagyunk többé ugyanaz az ember. Amikor akadályokat győzunk le, az rányitja a szemünket olyan lehetőségekre, amiket korábban el sem tudtunk képzelni és emberileg is továbblépünk.

(Azonban tudatában kell lenni annak is, hogy a komfort zóna szűkülhet is, nem csak tágulhat. A szűkülést passzivitás vagy a szociális kapcsolatok hiánya is kiválthatja. Ezt magam is megtapasztaltam, amikor néhány évvel ezelőtt egy közlekedési baleset ágyhoz kötött. A beszédem jelentősen romlott, mert nem tudtam másokkal kapcsolatot teremteni.)

Miután lényegében a fentiekben felsorolt összes kihívással (és sok másikkal is) szembenéztem, visszájára fordítottam a negatív dadogó gondolkodást, ami több mint 50 évig meghatározta a gondolkodásomat. Pontosan tudom, hogy sok dadogó van, akiknek a fenti kihívások némelyike túl nehéznek tűnik. Mindenkinek más a története, más érzéseket hordoz és másfelé törekszik. Én azt tettem, amit a magam szempontjából helyesnek gondoltam. Nem mondom azt, hogy mások utánozzák az én példámat – csupán leírtam, hogy nekem mi hozta meg a sikert.

Olyan dolgokat értem el az utóbbi néhány évben, amelyek a legvadabb elképzeléseimet is meghaladták. Kiléptem a komfort zónámból és leszámoltam az önkorlátozó gondolatokkal. Élveztem az új feladatokat és emberileg is nőttem. Azzal, hogy az életem egyéb területein javítottam, mellékesen a dadogásom is javult.

Az biztos, hogy nincs szándékomban itt megállni. Az utazás felvillanyoz és szórakoztat. Teljesebb embernek érzem magam, az életemet is értelmesebbnek érzem. A komfort zónám elhagyása és az ismeretlen utak bejárása gazdagította a létemet. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonló terveket forgat a fejében.

Zárásként itt van egy vers (ismeretlen forrásból), ami úgy érzem megtestesíti azt, amit ebben az esszében meg akartam fogalmazni. A verset a személyes körülményeimhez igazítottam:

[Előre is bocs a gyarló versfordításért, rímekkel nem próbálkoztam. :) ]

A komfort zóna

Volt valaha egy komfort zónám, ahol tudtam nem hibázhatok,
de a rutin és az ismerős falak valójában börtön voltak.
Sokáig vágytam arra, hogy megtegyek dolgokat, amiket korábban nem,
de megmaradtam a komfort zónámban és csak azon belül mozogtam.

Azt mondtam, nem zavar, hogy nem teszek sokat.
Azt mondtam, nem érdekel az önértékelés és hasonlók.
Azt állítottam, hogy elégedett vagyok a dolgokkal a zónámon belül,
de mélyen bent valami különlegesre vágytam.

Nem hagyhattam, hogy elszaladjon az életem, miközben mások nyernek,
ezért összeszorítottam a fogaimat, kiléptem és megkezdődött a változás.
A lépéshez olyan belső erő kellett, amit nem éreztem korábban,
búcsút intettem a komfort zónámnak és becsuktam és bezártam az ajtót.

Ha egy komfort zónán belül vagy és félsz kimerészkedni,
akkor emlékezz, hogy minden dadogót kétségek gyötörtek valaha,
ezért ne fogd vissza magad – csak tedd meg a lépést és keress új tájakat.
Fogadd jövődet mosollyal, a siker vár rád.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!