Erre nagyon nehéz felelni, mert bár két nagy gyerekem van, kábitószerrel kapcsolatba nem kerültek, a fiam egy rövid ideig dohányzott, amikor katona volt - mindig ki is utáltam ezért, mert amikor hazajött, állandóan cikiztem, hogy milyen büdös a haja is... Amikor Magyarországon volt, akkor bizony egyszer annyit alkoholt ivott (nem is volt hozzászokva, itt alig isznak szeszt az izraeliek), hogy korházba került, de erről nem akart sokat mesélni sem ő, sem a papája...
A lányom nem dohányzott sosem. De mesélte, hogy a vadkender nőtt, mint minden más a kibucban - volt aki kipróbálta, de őt nem érdekelte - túl józanok vagyunk mi ehhez - nekem sem volt sosem ingerem semmilyen bóditó marhaságra...
Ezt azért irtam le, hogy értsd, a tapasztalat azt mondatja vele, hogy erről kis kortól beszélni kell a gyerekekkel - felhivni a figyelmüket, hogy nem ettől lesznek felnőttek és jó fejek... Mivel a társaságban mindannyian inkább voltunk húzósak, és nem utánzók, nem okozott gondot nemet mondani. De az is igaz, hogy bennem mindig munkált az a tudat, hogy ez sajnos túl könnyen elérhető, tudatosan ne éljenek vele... De lehet, hogy szerencsém volt a gyerekeimmel.
Mit lehet tenni egy városban?
Első dolog, hogy erről beszélni kell, és nem a pedagógusoknak, hanem csakis ezzel foglalkozó szakemberekkel... ez is furcsa- Izraelben a legtöbb szakember, aki az elvonókkal is foglalkozik, maga is kábitószeres volt, de kijött belőle - és ezt mondja el - azt, hogy kijönni marha nehéz, és hány barátja sosem jött ki belőle...
Ugyanezt kell a nemi neveléssel is megtenni - hatéves gyereknek is lehet a maga világában, igazi információkat adni, csak nem úgy, mint egy 12 évesnek, vagy nagyobbnak.
Az iskolarendszer tényleg át kell alakuljon, mert sokkal többet kell felvállalni a nevelésből. Megint jövök a kibuccal, de ott minden 24 fős osztálynak volt egy szaktanár-osztályfőnöke, aki csak a tanulmányi kérdésekkel foglalkozott, és volt egy lelki barát(nő), aki minden mással. Kirándulástól a szülők családi gondjáig, ha az befolyásolta a gyerek tanulását - általában pszichológusi végzettségű volt.
A kibuci nevelés nem mindenben, de nagyon sok dologban kiváló volt, amikor az én gyerekeim kamaszok voltak. Hihetetlenül szabadok voltak, de mégis felelősséggel éltek. Mellesleg dolgozatk is 12 éves koruktól, napi egy órát. Ez lehetett kisebb gyerekekkel való törődéstől a konyhai műszakig és a traktoros akármiig - nem pontosan tudom, de a fiam először traktoron kapott jogositványt, talán 16 évesen...
Ne haragudj, hogy ebben ilyen tapogatózó válaszom van - de egyben nem hiszek: a tiltásban.
Tiltás alapon egy darabig el lehet jutni, de már a következő körben elveszted a gyereket - otthon tiltasz - buliban csinálja, ha Budapesten ráállitod a rendőrséget, akkor lesznek vidéki bulik, ha ott sem, akkor ha elmegy Indiába, beeshet az első mantrázó társaságba - csak a saját tudata és egyénisége védheti meg önmagát.
Sosem szabtam meg a gyerekeimnek, hogy mikor jöjjenek haza, még akkor sem kérdeztem, hogy hol voltak, ha a frász jött rám hajnalban, amikor nem láttam a nyomokat, hogy hazajöttek. Nevettek rajtam, hogy amikor bejöttek a lakásba, álmomban sóhajtottam - kvázi megkönnyebbültem, hogy hazaértek, de sosem szóltam. De ne feledd, az én 18 éves fiam, társaival együtt sokkal nagyobb lelki terhelésnek volt kitéve, mint katona - erre fel is készültek - tényleg felelősségteljesek ezért a gyerekek zöme. Ezzel nem állitom, hogy a katonaság jó, csakhogy ez is benne van az egészben. Sajnos, a katonaság utáni kirándiláson Indiában előfordul, hogy visszagyerekesednek... De nekem ebben is szerencsém volt: a fiam olyan munkát szerzett, amivel jobb helyeken utazott...
Igyekszem gondolkodni ezen, meg jó lenne, ha mások is irnának erről, mi a véleményük. |