Szociális munkások most is vannak, felelősök a minisztériumban és a városházán, a mentősök éjszakai munkájának jelentős része arra megy el, hogy ide-oda szállitják a hajléktalanokat - vagyis, rengeteg pénz megy el, nulla eredményt produkálva.
Amit javaslok, az nem több pénzt költeni erre , hanem ésszerűbben, célorientáltan cselekedni. Mutant, a blogtéren leirta szociális munkás-korszakának tapasztalatait, amiből elég nyilvánvalóan kiderül, hogy a "ne mondja senki, hogy nem foglalkozunk ezzel" és az eredmények között nem pénz a különbség, hanem az akarat, hogy ezt pedig megoldom! Ez egyébként, a legtöbb dologban igy van, mert a legtöbb ember Magyarországon eleve pesszimista alapon közeliti meg a dolgokat ... mindig oda jutunk: határozd el, hogy ezt megoldod, akkor legalább 50% esélyed van arra, hogy valóban megoldod, de ha eleve nem hiszed Magad sem, hogy meg lehet oldani, akkor semmi esélyed nincs...
Mint ahogy a városfejlesztés irányának meghatározása nem más, mint egy alaposan végiggondolt döntés, szemben az odevetett, meg nem alapozottal, ugyanigy, az esetek 90%-ában legalább, nem a pénz hiányzik, hanem a döntést megelőző szellemi munka! Pedig abból lenne bőven, ha körülnéznének.
A hajléktalan ember nem igy születik - mindenkinek megvan a maga egyéni útja, ami oda vezette, hogy nincs munkája, nincs lakása, nincs senkije... az elsődleges dolog, elcsipni a folyamatot az elején. Vagyis, ugyanaz a szociális munkás-csapat, illetve ugyanaz az anyagi keret, ami most is rendelkezésre áll - kicsit ésszerűbben felhasználva, embereket menthet meg a teljes reménytelenségtől...
Talán meglepő, de a szociális problémák megoldására is gyakorlatilag üzleti tervet kell késziteni: adott a megoldásra váró gond, adott bizonyos összeg és meg kell határozni a célt. Aztán az egész folyamatot végigkisérve, a meglévő összegeket célirányosan felhasználni...
A legtöbb esetben egyébként a cél meghatározása hiányzik. Anélkül pedig semmi nem megy. |