Én általában nem kedvelem az utópiákat, de A kék sziget (Kék-sziget?) talán még a legjobb, amit olvastam. A második világháború vége felé három magyar fiatal, Sófőző Zsiga, Mike Áron és Sonkoly Pali kidolgoz valami új elven működő távközlési eszközt, a radiofont. Mivel bevetik találmányukat egy nyilas gyűlés megzavarására, menekülniük kell, és egy titokzatosan felbukkanó légi jármű magyarul beszélő pilótája menekíti ki őket, egyenesen a világ túlsó felén rejtőző Kék-szigetre, Szimmarenre. Ott egy nemzetközi, hajótöröttekből, politikai menekültekből, tudósokból épülgető, jólétben, de szorgos munkájukból élő kommunista jellegű közösségbe csöppennek, amelyet nem hagyhatnak el többet, hiszen azzal veszélyeztetnék a sziget rejtettségét. (Itt nincs kérlelhetetlen Nemo kapitány, itt a sziget tanácsa a fogvatartó.) Aztán ámulkodó leírások következnek, kaland, szerelem, miegymás, ahogy ez lenni szokott. A főhős tisztessége jutalmául elnyeri gyönyörű "nevelőnőjük", Szőke Hajna szerelmét, és találmányát felhasználva együtt küzdenek egy távoli bolygó népének a háborúskodásból való kivezetésén. Nem rossz, azt mondhatom, mindenből van benne annyi, amennyi még belefér. Az ízes nevek nem parodisztikusak, csak nem vagyunk szokva a sci-fiben a magyar nevekhez.
Érdekességként megemlíthetem, hogy a sziget lakossága egy keverék nyelvet beszél, amelynek helyesírási követelményeinek megfelelően a főhős, befogadásuk hivatalossá válása után Jigmond Showfözö lett. Csak mert éppen most volt szó ilyesmiről.
Pali, megelőztél Jókaival és Carsackal. Az utóbbinak ismerem egy másik ugyancsak utópista hangulatú, és ugyancsak kellemes olvasmányt nyújtó regényét, amelynek címe A világűr robinsonjai (Kossuth, 1972). Fekete Gyulától pedig megemlíthetünk egy másik utópista regényt A szerelmesek bolygójá-t.
Az eddig felsoroltak közé egyébként szerintem olyanok is kerültek, amelyeket én nem tartok utópiának. Nehéz meghúzni a határt, mert ha a történet egy jól működő, a mindennapi gondoktól viszonylag megszabadult társadalomban játszódik, hajlamosak lehetünk utópiának nevezni. Az Istenemberek, úgy emlékszem, inkább csak idealista, nem utópisztikus. Az utópia legfontosabb ismérve szerintem az, hogy leírásszerűen ismerteti a helyszínt adó világ működését, és dicséri annak előnyeit. Ez persze könnyen válik unalmassá, ezért szokás kalandokkal fűszerezni a mesét, ez meg a regénység feltétele. Minél több a kaland és minél kevesebb a példabeszéd, annál kevésbé utópia a történet, azt hiszem. Hiszen ha a történetben egyszerűen csak jól élnek az emberek, a jövőben vagy egy ismeretlen helyen, attól az a történet még csak egy történet, idealista vágyakozással keveredve. Ilyenből tudunk még egy csomót: Támadás a Föld ellen (és Martinov más regényei), Gergely Mihály: A kozmosz 15. törvénye, Teknős Péter: Jártunk a jövőben (ifjúsági regény, következésképpen idealista, noha nagyon élvezetes), Clarke: 3001, Lem: Visszatérés, Nemere: A Triton-gyilkosságok vagy a Holtak harca, Csernai Zoltán, "A.F.Bian" regényei, biztos van még. Ezek többé-kevésbé idealisták, világkormányról és a bajban összefogó emberiségről, a kiegyensúlyozott jólétben élők mindennapjait szokatlanul felforgató, de számunkra még mindennapos bajokról mesélnek. De ez a díszlet csak díszlet, álmodozás, azt nemigen tudjuk meg, hogy az író szerint működőképes lenne-e, elérhető lenne-e, és főleg, a történetnek nem ez a lényege. Ezek szerintem nem utópiák.
De az éremnek két oldala van, léteznek az antiutópiák vagy disztópiák, amelyek azzal foglalkoznak, hogy miért nem fog létrejönni az álmodott egyensúly, hogyan vágjuk el magunk alatt teljesen azt a fát. Nem készítettem ilyen összegzést, de biztos vagyok benne, hogy a mérleg (a magyar könyvkiadásban?) folyamatosan ebbe az irányba tolódott el, és ez elárul egy pár dolgot a világról. Régebben a falanszter-típusú jövővel ijesztgettek, ahogy tippancs is emlékeztetett rá, aztán mellésorakozott az éhínség, bűnözés, reklám, számítógép réme is.
Pali, A Kék Hold vögye igazán utópisztikus, viszont számomra kétséges, hogy sci-fi is. Bár az igaz, hogy az utópiák egy részéről ez szintén vitatható lenne. Ha tudnánk, hogy meddig tart a sci-fi határa - de sosem fogjuk megtudni. |
