Mivel anyanyelvünk precíz és árnyalt használata az egyike a szívem csücskében külön helyet birtokló elfoglaltságoknak, én nem bosszankodom, ha bárhol erről feltámadó vitát olvasok. Én is teszek egy méretes offtopik kitérőt a témában.
Itt van ez az "offtopik" mindjárt. Motyónak nagyon igaza van abban, hogy az idegen szavak jövevényszóvá történő befogadásának ez a szokásos módja, a magyarosra egyszerűsödött kiejtés követő írásmód. Számolatlanul találnánk a mai magyar nyelvben ilyet, és aztán olyat is, amely megtette a második lépést, és nem jövevényszónak, hanem csupán idegen eredetre visszavezethető magyar szónak számít már. Persze ehhez hosszú idő szükséges. Az első lépést az indokolja, hogy az átlagosan iskolázott ember, nem éppen dicsérhető módon, de attól még rendszeresen kerül zavarba egy latin betűs idegen nyelv idegen helyesírásával leírt szó láttán, és aztán ki így mondja ki, ki úgy. A magyarosított írásmód legalább rögzít egy kiejtést, általában azt, amelyet az átlagosan iskolázott emberek tömege magának kialakított. Az ennél az eredeti kiejtéshez közelebb álló kiejtés ekkortájt már túlzó finomkodásnak, a műveltség fitogtatásának (magyarul affektálásnak) számít, a durvábbat használót pedig lehurrogják vagy kinevetik a jól tájékozottak. Hát, ez már csak így megy minden nyelvben, minden vidéken, ez a nyelv alakulásának, egyes esetekben fejlődésének törvényszerű útja.
A berzenkedést természetesen az szokta kiváltani az emberekben, általában, ha akkor erőlteti a meghatározó többség az idegen szó használatát, ha azzal érezhetően nem hoz be új jelentéshordozó elemet a nyelvünkbe. A "topic" szó érdekes eset, több okból is. Először is, ismerjük el, nem viseli magán az eredet helyének, az angol nyelvnek a jellegzetességeit, azaz aki először meglátja, legfeljebb csak megtippelheti, hogy milyen nyelvből ered. Lehetne akár horvát szó is, vagy török, a nem latin betűs írású nyelvekből való áthozatal lehetőségéről már nem is beszélve. Ez máris elővezeti a legfőbb gondot, vagyis hogy mi a megfelelő kiejtése. (Az idegen nyelvek sajátságos diakritikus jelei, ékezetei, farkincái úgyis elkopnak sokszor, míg a szó hozzánk elér, és ez csak nehezíti a problémát. Engem az bosszant, hogy az amerikaiak kiötölték és a világra kényszerítették ezt az átokverte Unicode kódrendszert, hogy az idegen nyelvek különleges karakterei egységes megjelenést élvezhessenek, és aztán az amerikaiak azok, akik megfigyelésem szerint még véletlenül sem használják az angol ábécén kívül eső betűket, akkor sem, ha nemzetközi érdekeltségű tévéműsorok feliratait kell elkészíteniük. A Unicode egyébként nem lenne rossz, csak éppen ez a formája alkalmatlannak bizonyult.)
Az, hogy az angol eredet nem látszik rajta, részben a rövidsége miatt van, részben pedig hogy nem angol eredetű, hanem latin. Már az angolok is kölcsönvették, és az angolban aztán tényleg bőven találhatunk idegenből átvett szavakat. (Persze már az is kemény fejtörést okozhat, hogy mit nevezzenek egyáltalán angol szónak, mint ahogy mi sem tudnánk egykönnyen definiálni az ízig-vérig magyar szavaink körét.)
De itt máris megfigyelhetünk egy másik tipikus jelenséget: az idegenből átvett szóhoz módosult jelentéstartalmat rendel a befogadó nyelv. A topikosz ógörögül (mert bizony, a latinba is már csak bevitték) azt jelenti: (1) helyi, helyre vonatkozó; (2) helyileg alkalmazott; (3) közhelyekre vonatkozó. Ebből lett a latin topicus: (1) helyre vonatkozó, hely-; (2) közhelyre vonatkozó. A topica jelentése közhelygyűjtemény. A középkorban, bizonnyal a latint, jobb híján, művelt világnyelvként is használó szerzetesek nyomán eljutott az angolba, ahol kettéosztódott topical és topic alakra, az utóbbi jelentése: (1) tárgy, téma (ld. görög théma ;-) (2) közhely, általános érv. Így érkezett el hozzánk, a számítógépes világba, ahol az angol lett a világnyelv, ugyan most nem azért, mert ez lenne a művelt kifejezésmód egyetlen kellően gazdag nyelve, hanem mert egy darabig egyszerűen megtanulható, és mert az angol gyarmatosítás, majd a még sikeresebb amerikai gazdasági gyarmatosítás világszerte ismertté tette.
Itt természetesen a tárgy, téma jelentéskörben használjuk, de nem pontosan ezeknek a szavaknak a helyettesítésére. Hiszen a gyakorlatban csakis a számítógéppel kezelt fórumokon, és igazából nem a topik témájának, hanem annak a helyszínnek a megnevezéseként, ahol az adott témában a beszélgetés zajlik. Vagyis nem a beszélgetés témája, hanem maga a beszélgetés, jellegzetes eszközzel és környezetben, illetve maga a potenciális beszélgető társaság, tekintet nélkül az éppen jelenlévők konkrét személyére.
Én persze igazat adok neked, Motyó, amikor megmorogtad a hamarosan esedékes "topik" alakot, mert a folyamatot, ahogy ez a szó egy meglehetősen nagy csoport "műveltségszava" lett, elég gyakran mozgatja a sznobizmus és a fiatalok megszokott, tüntető elkülönülési hajlama is. Jó lenne, ha a nyelvünket csak tanult emberek okossága gazdagítaná, de akkor nagyobb bajban lennénk, mint most. Mert most még szerencsénk van, mivel a tanulatlan és a magasan művelt emberek egyelőre lényegében ugyanazt a nyelvet használják; ha a művelt réteg túlságosan önálló saját nyelvet alakítana ki, végleg elszakadna a köznéptől, gondolkodásban, szándékban, világnézetben, majd törvényekben, jogokban. Az angolok is lejátszották már ezt a színdarabot egyszer, amikor a szászok és a normannok nem értették egymás nyelvét, de Magyarországon is volt idő, amikor németül beszélt a gazdag, magyarul a szegény. Nincs mese, el kell fogadnunk, még ha nem tetszik is, hogy anyanyelvünkbe műveletlenségek és idegenimádatból használt jövevényszavak épülnek.
De módosult vagy elkülönülő jelentésárnyalat előttem mentségül szolgál az idegen szavakra. Palit bántotta a karakter szó használata, de ő kicsit más helyzetben van, hiszen külföldön él, ahol a ritkábban használt anyanyelvét érzékenyebben őrzi, mint azok, akik itthon csak úgy beszélhetnek magyarul, mint ahogy levegőt vesznek. Motyó és DuDor is védelmébe vette, és én is azt teszem. Ugyanaz az egész történet. Volt egyszer egy "kharasszó" alakú szó a görögben, azt jelenti, hogy élesít, hegyez, barázdál, felszánt, bevés. Ebből alkották a "kharaktér" szavukat: (1) bélyegző, pecsét, pénzverő minta; (2) pecsétnyomat, véset; (3) írott jel, betű; (4) megkülönböztető jel, jellegzetes vonás; (5) jellem; (6) stílus. Ugyan a szótár nem írja, de könnyen lehet, hogy a görögök, a színház kitalálói már használták arra, amire mi is, vagyis egy színdarab (stb.) egy szerepe, figurája, annak ábrázolt jellemvonásaival együtt. Én legalábbis így értelmezem, nem úgy, ahogy a szótarak röviden behelyettesítik: jellem, jellemszilárdság, jellemző vonás, jelleg(zetesség). A színdarab, film egy karakteréről beszélve sugallom, hogy a szerep nem érdektelen, jellegtelen epizódszerep, és nem magáról a szerepről beszélek, nem is pontosan a történet egy figurájáról, hanem a hangsúlyt áthelyezem a figura a történet vagy a néző számára érdekes jellemvonásaira. A különbség árnyalatnyi, de létezik. No persze az is fontos, hogy ezeket a finom árnyalatokat a hallgató ugyanúgy érzékelje, mint ahogy a beszélő érzékeltetni akarja, ez már megegyezés dolga, és minden nap formálja a belőlük gyűjtött készletet a tapasztalat. De ha az idegen szóval képesnek érzem magam, hogy olyan árnyalatot fejezzek ki a megértés reményével, amelyet más szóval hasonló rövidséggel nem tudnék, akkor az új szó eredete nem izgat többé.
Azt tapasztaltam - és odafigyelek erre már fiatal korom óta -, hogy a magyar nyelv használói, azok, akik törődnek azzal, hogy esetenként nagyon gondosan válasszák ki a gondolatukat legjobban kifejező szót, nagyon sokszor élnek az idegen szó és magyar megfelelői között egyezményesen teremtett jelentéskülönbséggel. A japánok is nagy mesterei ennek, úgy tudom, de biztosan sok más nyelv képes erre, ha valaki anyanyelveként beszéli. Ám mégsem lehet véletlen, hogy a magyart évtizedekkel ezelőtt egy külföldi nyelvészeti kutatócsoport a világ tizenöt legtöbb jelentésárnyalatát létrehozni képes nyelve között nevezte meg a magyart, köszönhetően például a szórendünk viszonylagos kötetlenségének és a toldalákolási szokásainknak.
A karakterről még annyit megemlítek, hogy bár a nyomdászatban az Értelmező szótár szerint jó ideje használhatják már ezt a szót "nyomtatott betű, szám, írásjel stb." jelentéssel, a számítógépes szóhasználatba valóban az angol hatására került, mondhatni, az új eszköz használata során újra felidézték egy már ismert jövevényszavunkat. Az Értelmező szótár egyébként külön jeletést is rendel hozzá: "(Inf) Az adatok ábrázolására szolgáló egyezményes jel (betű vagy szám)". Szerintem ez kicsit rossz is, kicsit üres is, maradhattak volna a nyomdászati jelentésnél, az éppen jó a számítógépre is.
Ennek a hosszú off-topic vagy offtopik kerülőnek a végén gondoljuk meg, hogy mit tegyünk ezzel az "off-topic"-kal. Legyen "témaidegen"? Nem rossz, de valahogy kirekesztést, megbélyegzést érzek belőle, mint ahogy a "rendszeridegent" mondogatták a szocialista korban egyes deviáns (az általánostól és megkövetelttől eltérő) gondolkodású emberekre. "Kerülő", "mellékes", "megjegyzésszerű", "kitérő"? Mmm... Az a baj, hogy amíg nem tudunk kiválasztani vagy kialakítani, valamint nem utolsósorban elfogadtatni egy magyarabbnak érzett kifejezést, nincs elég jogunk megkövetelni az idegen elhagyását. Én nem hiszem, hogy Kazinczyék sikknek érezték azt a roppant munkát, amellyel az idegen szavak helyére befogadható magyar szavak sokaságát kínálták fel a magyaroknak, akkor ez a régóta áhított politikai függetlenség felé történő jelképes közelítés, a beolvasztással szembeni ellenállás fontos eszköze volt. (Mert mi másért próbálnák Romániában és Szlovákiában legyőzni ma is a magyar nyelvet, igaz?) Manapság nincs meg bennünk a függetlenség elég erős vágya, globalizáció van, csatlakozni akartunk Európához (...), tárt karral fogadjuk az amerikai szokásokat, látásmódot,
világnézetet (Ázsiába mennek magyar katonák Amerikát megvédeni, ugye), szóval mostanában nem is születhet meg az igény a nyelv megtisztítására. De alapvetően nincs nagy baj, még messze nem tartunk ott, ahol például a száz éve független írek, akik nem beszélnek írül. Kazinczy és társai szerencsére jó munkát végeztek, habár ugyanakkor megerősítettük idegenségünket a nyelvünket még csak megközelítőleg sem megértő többi európai ország szemében, sajnos.
Szóval ez az "OFF", ahogy már szimbólumszerűen használják az ennél sokkal idegborzolóbb anyanyelvi bűntényeket sorra halmozó számítógépes közösségekben, ez legyen a legnagyobb bánatunk. Mi majd csak annyira követjük őket, ameddig a játékosság összeegyeztethetőnek tűnik az érettséggel. És most, a magam részéről
VISSZAKAPCS.
|
