Keresés

Részletes keresés

Kettes számú törzsvendég Creative Commons License 2006-01-18 23:19:51 132
Fel tudod tételezni róla, hogy öt másodperccel azután, hogy elmondta, amit mondott, a legszívesebben leharapta volna a nyelvét? ;-)
A hozzászólás:
Állományjavító Creative Commons License 2006-01-18 23:12:55 130
Ahogy mondani szokás, feltételezve, de nem megengedve az állításaid lényegét, vitatom, hogy egy tisztességes eljárásban felmentenék Adamecz urat, ugyanis a döntés után nyilatkozott így. Nyilatkozata ekképpen semmiféle szándékolt célt nem érhetett el, kizárólag a tőkepiacok megzavarását.

Az nem egy közérdekű információ, hogy ő súlyos szankciókat szeretett volna, amelyeket nem alkalmaztak. Attól semmi más nem változik, csak az, amit netizen a kiváló paródiájában előadott, tudniillik, hogy esetleg a japán háziasszonyokat és alapkezelőjüket abba az irányba orientálja (sic), hogy ne vagy csak nagyobb kockázatot beárazva finanszírozzák az államháztatrást és általában a magyar gazdaságot.

És éppen ezért elítélendő és elzavarandó. És Járai is hasonló, köztisztviselőim mivoltával egyszerűen össze nem férő nyilatkozatokat tesz.

Amikor az autópálya-ügyleteket szellőztették meg, egy szavam sem volt. Ugyanis előtte álltunk annak, hogy az ügylet érdekében a magyar állam az adósság fiktív átvállalóival szemben nagy kötelezettségeket vállaljon.

Bár igazából az is egy mindenki által ismert tény olyan megszellőztetése volt, amely a megszellőztetése révén vált szankcionálandóvá, persze még a választások előtt.


Előzmény:
Kettes számú törzsvendég Creative Commons License 2006-01-18 22:47:38 125
Az EU bizottság nyilvánvalóan erősen kompromisszumos politikai döntést hozott. Az esetleges szigorú szankciókkal közvetlenül beavatkoztak volna a választás előtt álló ország politikai küzdelmeibe, amivel akár döntően is befolyásoljatták VOLNA a választásokat. A konvergencia-program elfogadása viszont - ezt jó okkal feltételezhetjük - zöld utat adott volna a választás előtt osztogatásnak és a költségvetési aknatelepítésnek.

Ha nem politikai szempontból nézzük a dolgot, hanem savószínű bankárszemmel, akkor az országnak valóban az tett volna jót, ha valaki - és ha más nem, akkor az EU - meghúzza a vészféket.

Történetesen ez a nézőpont egybeesik egy másik politikai nézőponttal, konkrétan a Fideszével, akik más okból ugyan, de szintén nem érdekeltek az osztogatásban.

Egy tisztességes impeachment eljárásban Adameczet felmentenék.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!