Keresés

Részletes keresés

Triste Creative Commons License 2006-01-17 11:20:39 390
 

"Mint én korábban jeleztem ha a saját országomról lett volna szó (az 50-80' évekig tartó időszakról beszélünk), magam is kész lettem volna piszkos munkát* végezni a kommunista keményvonalasokkal szemben" - írja kavkaz, amit nehéz másképp értelmezni, mint úgy: ha élt volna pl. a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán, abban az esetben fegyverrel füstölte volna ki a komcsikat Magyarországról. Itt persze nem is a kavkazi fantáziálás agyrém mivoltában is komolytalan jellege figyelemre méltó - kavkaznak halvány fogalma sincs az akkori idők belpolitikai helyzetéről - , hanem sokkal inkább az: a komcsivérre szomjas, utólagos háborút vívó kavkazoknak semmi sem lenne drága. Úgy persze nem is, ahogy kavkaz-móricka képzeli a helyzetet, azaz, hogy komcsiirtás közben csakis az ő kezében lenne géppisztoly, mert az a kavkazi agyalágyult "játék" szerint nyilván nem ér, hogy akikre lőnek, azok visszalőnek.

A kínzás fölötti szemhunyás, már amennyiben komcsikat kínoznak, ismét önmagáért beszél. De azért itt "pechje" van kavkaznak, hiszen Chilében sem kizárólag kommunistákat kínoztak meg, hanem olyanokat is, akik egyébként nem voltak ellenségei a kapitalizmusnak. Sebaj, kavkaznál ez is belefér, inkább kínozzanak meg tízezreket, ha azok között akadnak komcsik is.

 

"az individualizmus, a szólás és személyes szabadság és a magántulajdon pártján állok."

 

Bár mindenki individuum, egyén(iség), maga az individualizmus, főleg az általad vallott abszolutizált formájában egy közösségi ember számára nem érték. A magántulajdon pedig az emberiség nyomorának legfőbb okozója. A szólás- és személyes szabadság ügyében ostobán és szemérmetlenül hazudsz: köpsz ezekre az értékekre, hiszen nyíltan bevallottad, hogy a neked nem tetsző eszméket képviselő és hangoztató embereket a legszívesebben saját kezűleg végeznéd ki. Az antikommunista  brutalitás esetében valóban "nagyobb esély volt a többre és a jobbra": mármint a kapitalisták számára. És ez a lényeg, a többi csak primitív, bárgyú maszlag.

A hozzászólás:
kavkaz Creative Commons License 2006-01-15 22:56:13 379
Bevallottan nem demokráciaellenes vagyok, hanem nem szimpatizálok a demokráciával. Ha nem éred a különbségek, akkor hozzátenném, hogy az individualizmus, a szólás és személyes szabadság és a magántulajdon pártján állok. Tehát a kommunizmust már lényegét tekintve utasítom vissza, hiszen minden valamirevaló kommunista ezen lehetőségek felszámolásával kell, hogy nyisson. Ez az idológiájába van kódolva.

Ellenben nem gyűlölöm a kommunizmust, pusztán csak szembenézek ezzel a opcióval és megállapítom, hogy csak kivételes körülmények közt lehet jót lehívni belőlle, ám annál gyakrabban -szinte mindig- több kárt okoz, mintha a kommunizmust megelőző gyakran tényleg vérlázítóan rosszul gazdálkodó ancien regime maradt volna hatalmon. És bár a kommunizmusmegelőző módszerek eszköztára olykor brutális volt, de ismerve minden létező kommunizmus brutalitását már nem az a kérdés, hogy melyik rendszer a brutálisabb, hanem az, hogy melyik brutalitás következménye jobb rendszer! Ebben pedig a kommunizmus nem tud versenyezni. Mert nem tud jobb rendszert létrehozni, ám rosszabbat annál inkább!

Így áll elő az a szituáció, amelyben el felelősséget kell vállalni egyfajta brutalitás mellett. Az adott történelmi kontextusban -amely továbbra is az 50-80-as évek- az antikommunizmus brutalitása többet és jobbat garantált. Legalábbis nagyobb esély volt a többre és a jobbra, mint a kommunista brutalitás árán.
Előzmény:
Triste Creative Commons License 2006-01-15 22:31:31 377
"A kommunista hatalomátvétel veszélye meg igenis csökkenti Pinochet bűnét, hiszen a kommunista hatalomátvételnél - mint azt már fentiekben, azt hiszem, nem minden meggyőzőerő nélkül kifejtettem - még a Pinochet-puccs is jobb volt, a három- vagy négyezer halottjával."

Erről beszéltem. Erről a mérhetetlen cinizmusról és erkölcsi relativizmusról, ami bűzlik a soraidból - no és persze MAXVAL, kavkaz és showtimes soraiból is. Nem számít semmi: pusztuljanak ezrével az emberek, nők és gyermekek is, csak ne legyen "kommunizmus". Ez a kapitalizmus elvakult védelmezőinek az utolsó érve: a fegyver. Ki kell nyírni, aki "kommunizmust" akar. De akkor még nem is beszéltünk a megkínzottak tízezreiről: azok végképp nem számítanak a bögyöknek.
Hogy Chilében demokratikusan került hatalomra a kormány? Lényegtelen. "Kommunista veszély" fenyegetett, s maga az állítólagos, Pinochet hangoztatta veszély is elegendő indok a kapitalizmus elvakult védelmezőinek arra, hogy emberek ezreit mészárolják le.
Persze, a bögyök, MAXVALOK, kavkazok és showtimesek néha azért nagyon finnyásak bírnak ám lenni: ha pl. Castróról vagy Che Guevaráról van szó. Akkor feltör a bögyökből, a MAXVAL-okból és showtimesekből a nagy demokrata, s egymást túllicitálva, haragvóan ítélik el a két "terroristát". Aztán lemossák azt a vért a kezükről, ami akkor került oda, amikor Pinochet hátát lapogatták széles mosollyal.
(kavkazból nem tör föl a nagy demokrata, ő bevallottan demokrácia ellenes. De hát a nagy demokrata bögyök, MAXVAL-ok és showtimesek számára ilyenkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy kavkaz is ugyanúgy gyűlöli a "kommunizmust", mint ők: ebben igazi puszipajtások a nyugati demokrata bögyök, MAXVAL-ok, showtimesek és az antidemokrata, iráni fanatikusokat éltető kavkazok).

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!