abban nemigen hiszek hogy a birodalom vége felé a hadsereg sokkal kisebb lett volna mint a korai császárkorban mint ahogy ezt sok történész állítja
ha így lett volna akkor sokkal hamarabb elhasalt volna a birodalom
sokkal valószínűbb hogy a rugalmatlanná vált hadsereg volt a vesztük
a késői korban amikor létrehozzák a központi mozgó hadsereget annak elsősorban az volt az oka hogy a tartományi kormányzók tulságosan elszemtelenedtek és túl gyakori volt a polgárháború amihez a tartományban állomásozó légiókat és auxokat is felhasználták
az átszervezés után egy egy tartományvezető kezében csak kevés mintegy 30-40 ezer katona össszpontosult..ezzel nem lehetett a császár ellen vonulni akinek mindig ott volt a kb 80 ezres mozgó lovasserege
ha egy feltörekvő trónkövetelő Rómában akart szerencsét próbálni ahhoz mindenképpen kellett külső szövetséges találnia akik nem adták olcsón a segítséget
a másik nagy probléma az volt hogy ha egy erős nomád nép támadott akkor kb 80%-ban mobilizálni tudta csapatai mert neki nem kellett határt őrizni (mivel nem volt)
a központi lovasseregre túl nagy nyomás nehezedett, minden alkalomal amikor nagy betőrés történt ennek a seregnek kellett helytállnia. A helyi erők max. csak feltarthatták az ellenséget amíg oda nem ért. Sőt a tartományi vezető max. 50-60%-át tudta kiállítani a csatába a katonáinak mert addig is a határ többi részét és a városokat is védenie kellett.
Korábban a fáradt egységeket fel lehetett váltani új más provinciából odavezényelt csapatokkal ahogy ez történt Dácia megszállása során is. Pl. volt olyan időszak amikor Britanniában 32 auxos gyalogos és 12 lovas cohors volt, rá 4-5-re már csak ennek kb. a fele. A központi lovasseregnek viszont nem volt ilyen utánpótlása, erősítése. Ha nagy veszteséget szenvedett akkor több időbe telt a feltöltése |