|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
Fortissimo
2005-12-21 13:36:41
|
812
|
:( spicli, országáruló.. most OV-t szidhja, gyurcsányt fényezi.közpénzen..
Schiller már a kampányban bejelentette h Medgyessy spicli volt.. Miért nem kapta fel a fejét akkor az ország?? Nem értem?
Éles kritika Medgyessynek 2001. október 26. (3. oldal)
Hírösszefoglaló Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem baloldali összefogást integráló személy, hanem olyan technokrata bankár, aki nem érti az elszegényedett rétegek problémáit – jelentette ki Schiller László, az Új Baloldal választási szövetség elnöke. A politikus szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP-nek kötelessége lenne egy baloldali összefogás élére állnia, ehelyett azonban a szocialisták nem tudnak megegyezni a szociáldemokratákkal, a Munkáspárttal, valamint a baloldali értékrendet valló kis pártokkal. Úgy vélte: az MSZP megpróbálja hibernálni a magyarországi szociáldemokráciát azzal, hogy Kapolyi Lászlót, az MSZDP elnökét a szabolcsi pártlista harmadik helyére tette. – Az Új Baloldal nem tudja politikai szövetségesének tekinteni az MSZP-t, inkább ellenfélként viszonyul hozzá a 2002-es parlamenti és önkormányzati választásokon – fogalmazott Schiller. Megtudhattuk azt is, hogy a párt önállóan indul a 2002-es választásokon. Schiller László közölte: Medgyessy Péter kabinetfőnök-helyettese előbb megfenyegette őt telefonon, majd megpróbálta megvásárolni, mondván, az MSZP országos listáján van még számára hely. |
|
Előzmény:
 |
PAPEN
2005-12-21 13:21:17
|
811
|
| Hogy ez melyik tanácsadói pénz volt, nem tudom. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|