Így van: ez egy akkora bomba, hogy mindegy, hol robban fel az ellenség portáján. Csak az a szituáció kellett hozzá, hogy az időzítőt kioldja a betáplált kulcsmondat.
A betolakodó című novella az (azt hiszem, 1984-es?) negyedik Metagalaktikában jelent meg. Ez volt anno az első alkalom életemben, hogy egy könyvtárból kikölcsönzött könyvből ki kellett másolnom valamit (ha valaki nem emlékezne: akkoriban a fénymásolás nem volt mindennapos cselekedet, és nem is volt olcsó - egy kisdiák számára).
Ha azt mondom, a történet utolsó mondata után eufória kerített hatalmába, még nem mondtam semmit...
Miben más a film, mint a kisregénynek sem nevezhető, kábé tízoldalas sztori? KÉt tényezőben: egyrészt részletesebben igyekszik valamiféle társadalmi hátteret adni a személyes kalandnak (posztapokaliptikus világ, high-tech elitcivilizáció kontra nyomorúságban élő lázongók), illetve feleség, akinek nem csak annyi a szerepe, hogy még ő sem hisz a férjének, és feladja - hanem... de nem akarom lelőni a film (szerintem erőltetett, túlhajlszolt, túlbonyolított) poénját.
Nem rossz film, de nem is jó, kábé a Screamers (A második változat) nívóján, talán egy hajszállal a fölött. Biztos, hogy nem B-kategóriás mozi akart lenni (szemben az előbb említettel), de nem sikeredett attól jobbra.
(Feltűnt már valakinek, hogy Gary Sinise hanyadik filmben alakít olyan figurát, akinek a "jó - rossz" megítélése fölött véges végig tipródnia kellene a nézőnek; mintha őt az arca, fizimiskája, fellépése, tekintete ilyesfajta kettőség megformálására predesztinálná. Holott, bár kismértékben igen, valójában nem, szerintem.) |
