|
|
|
|
 |
saabee
2005-11-08 10:56:10
|
54
|
ASE:
John Paul Szigeti!
Ausztrál-magyar kettős állampolgár! Külföldről jött, majd oda is távozott (tehát kvázi légiós :) ). Hatalmas arc volt, csupa izom, és nagy lelkesedés! Gondolom az Albások is nagyo szerették :)) Főleg, mikor a'99-es előrehozott döntőnek beillő elődöntőben nekiment Maroney-nak, akinek nem kicsi testi paramétereit alant vázolta spider.
Különben érdekesség, hogy A. Maroneyval abban az évben az ASE ősz környékén is találkozott. Tudniillik az Európa Kupában szerepeltünk (jó, erős sorozat volt többek között az AEK AThennal, vagy a Pamesa Valenciával meccseltünk...), ha jól emléxem a Partizan Belgrádban szerepelt. Nem volt túl képzett, meg lassú is volt. Cserében persze az a típus, akit könnyebb átugrani, mint megkerülni. Szóval itt nyomta év elején a szomszédban még (talán a fehérvári vezetők pont az egyik ellenünk játszott meccsén bökték ki). Aztán a play-off tájékán meg feltűnt az Albába. Pont arra volt jó, hogy Gulyást lekösse, ezzel meg rommá verjen minket az Alba (legalábbis hazai pályán). Pakson jó, szoros meccseket játszottunk viszont, de végülis 3-2vel a kisdöntő jutott (mert akkor még volt olyan). Ott aztán a Pécs tángált el, rendesen.
Még valami. Terrence Davis esetében nem állítanám, hogy "eltűnt". Alább B-ügynök vázolta, hogy mi az ábra az ő esetében. Mondjuk TD helyzete nem is olyan meglepő, mert gondolom mindenki emléxik milyen kínszenvedés volt számára az utolsó 1-2 év. Sajnos szétment a térde teljesen. Ergó tehát tényleg "eltűnt", azonban ez nem a képességeinek, hanem egy elszabott műtétnek, azaz egy makacs sérülésnek tudható be.
Andre Reid-ről meg annnyit írok, amennyit megérdemel: |
|
 |
|
A hozzászólás:
 |
Lecso11
2005-11-08 10:20:39
|
51
|
Megpróbáltam összeszegyűjteni a nálunk megfordult légiósokat, egyelőre visszamenőleg 6 évre. Remélem nem hagytam ki senkit, asszem bentvan mindenki, aki legalább 1 bajnokin pályára lépett az adott csapatban. Ha valaki(k) eszetekbe jut, akkor gyerünk! :-)
ALBACOMP Zoran Antic Yoav Behr Sejo Bukva Maris Cvitskovskis Rod Flowers Ledon Green Michael Hart Jarvis Kelley-Sanni Bojan Lapov Andrej Lukjanec Ronnie McMahan David Moseley Zoran Nisavic Darryl Parker Dalibor Petrovic Ales Primc Robert Shannon Jermaine Spivey Gintaras Stulga Theisz Péter Nenad Trunic Tory Walker Damon Williams Kenny Younger
ATOMERŐMŰ Terrence Davis Djordje Djogo Rod Grizzard Vaidas Jurgilas Darius Lukminas Delmonte Madison Ronnie McMahan Cedric Melicie Roland Miller Chris Monroe Jan Pavlík Zvonimir Ridl Wayne Smith
DEBRECEN Martynas Andriukaitis Vladimir Anzulovic Sejo Bukva Ledon Green Srdjan Helbich Roman Horvat Miro Juric Patrick Lee Clint McDaniel Rod Murray Wayne Powell Zvonimir Ridl Guy Rucker Tomasz Swietonsky Robert Thomson David Toya Terry Williams Joe Wylie
DOMBÓVÁR Jeremy Eaton Charles Edmonson David Fisher Duke-Germayne Forbes Emír Halimic Brett Harper Nikolai Iversen Fedja Jovanovic Oleg Kojenec Patrick Lee Jerome LeGrange Nerius Lisauskas Delmonte Madison Jay-Peter Marriott Nathan Joseph Mohs Stanley Ocitti Perez Pelegri Sean Riley Robert Sargeant Dragan Smiljanic Andry Sola Jermaine Spivey Rafael David Török Pierre Wooten Enrique Zuniga
EGER Adnan Bajramovic Gilles Chigard Vladimir Djokic Predrag Joksimovic Jay Joseph Abdurrahman Kahrimanovic Jean-Marc Kraidy Carl Mitchell Gintaras Stulga Jozef Valek
FALCO Antonio Alexe Jesús Ramses Benítez David Crouse Branislav Dzunic Gerald Eaker Greg Grant Brian Heinle Srdjan Helbich Alexander Ivanovic Jovo Glavinic John Martin Robert Reed Greg Stephens Niksa Tarle DuJuan Wiley
HONVÉD Rodney Hamilton Rodney Odom Vladimir Vukicevic Vid Zarkovic
KAPOSVÁR Anthony Allison Dwayne Archbold Corey Brown Sejo Bukva Ronald De Gray Branislav Dzunic Ledon Green Emír Halimic Jibrahn Ike Stojan Ivkovic Frank Altron Jackson Nathaniel James Vaidas Jurgilas Milan Klepo Ales Kunc Kestutis Marciulionis Erron Maxey David Moseley Ronald Nunnery Ales Primc Casey Sanders Marco Alexander Sanders Nejc Strnad Mike Wiatre Joe Wylie
KÖRMEND Tezale Archie Chris Clay Ivan Cubela Charles Edmonson Rylan Hainje Jibrahn Ike Miroslav Lopatka Delmonte Madison Samír Mujanovic Lee Nixon Adrian Peterson Rasheed Quadri Sean Riley Andry Sola Denis Toroman David Toya Davor Vidacak Chris Williams Enrique Zuniga
MAFC Vedran Bosnic Brad Buddenborg Mickey Curley Brian Ehlers David Fisher Mladen Gambiroza Ledon Green Terrence Hill Valdas Kaukenas Borislav Maljkovic Muris Memic Marko Piplovic Justin Rowe Danilo Smigic
NYÍREGYHÁZA Marko Cvetkovic Alexander Czako Duke-Germayne Forbes Emír Halimic Fedja Jovanovic Konstantin Jeremenko-Kesztner Antoine Ndjadi Kingombe Primoz Kobale Dario Livajic Borislav Maljkovic Nikolaj Marcsenko Marek Martin Michael Moten Predrag Pavlovic Dalibor Petrovic Marvin Ricks Sean Riley Branko Savic Seth Scott Aleksander Stakic David Toya
PVSK Dragan Aleksic Chris Campbell Mladen Gambiroza Stojan Ivkovic Fedja Jovanovic Malick Lo el-Hadji Delmonte Madison Donta Richardson
SMAFC Vladimir Rasic
SOPRON Goran Adzic Vedran Bosnic Calvin Bowman Markkus Carr Jozef Durcek Daniel Jakabovic Nikola Glisovic Milorad Kovacevic Borislav Maljkovic Clint McDaniel Aleksandar Nikolic Darryl Parker Damir Pokrajac Janis Porzingis Darecko Rawlins Antanas Vilcinskas Sasha Vuleta DuJuan Wiley
SZEGED Reggie Elliott Ledon Green Molnár Áron Nedzad Mulic Darecko Rawlins Milan Skecic Antanas Vilcinskas
SZOLNOK Andrew Adderly Dragan Aleksic Vladimir Anzulovic Jason Crowe Reggie Elliott Pavel Frana Emír Halimic Predrag Joksimovic Thomas Kelley Primoz Kobale Slavisa Koprivica Igor Kurasov Bojan Lapov Igor Majoros Borislav Maljkovic Arturas Masiulis Robert O’Kelley Daniel Soares Brian Stewart Kip Stone Derrick Stroud Dalibor Stupar Jan-Michael Thomas Rytis Vaisvila Miodrag Vidanovic Antanas Vilcinskas Ognjen Vukicevic
UNIVER Eric Batchelor Cory Bradford Tomasz Celej Mladen Gambiroza Chris Heinrich Fedja Jovanovic Srdjan Jovanovic Bojan Lapov Delmonte Madison Chad McClendon Clint McDaniel Alexandar Radenkovic Rytis Vaisvila Tarik Valjevac
ZTE Dragan Ceranic Donald Cole Charles Edmonson Branduinn Fullove Ivica Mavrenski Chad McClendon Zoran Nisavic Darryl Parker Cedric Patton Samo Plevnik Damon Reed Vajda Attila |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|