|
|
|
|
 |
petey t
2005-10-28 17:23:18
|
66
|
"Szerinte ha a magyarok teljes mellszélességgel kiállnak a Habsburgok mellett, akkor a törökök nem lettek volna itt 150 évig."
Nem vagyok benne biztos, hogy pontosan ezt állította , de ha igen, az enyhén szólva is farkasvakságra vallana.
A Mohács utáni korszaknak magyar szempontból éppen az volt a tragédiája, hogy a középkorban még középhatalomnak számító ország két nagyhatalom befolyása alá került. Bármelyiket ellensúlyoznia a magyarságnak már az alkati különbségek miatt is lehetetlen volt, a két nagy közti hatalmi patthelyzetet csak az erőviszonyok felborulása szüntethette meg. Ebben a vonatkozásban Magyarország, pláne a magyar nemesség katonai ereje jóformán jelentéktelennek számított: nem a Habsburgok mellett kiálló politika, hanem a Habsburgok százötven éven át elmaradó erőteljes fellépése hiányzott.
Ehhez hasonló mondatot a millenumi nagy nemzeti felbuzdulás időszakában vagy a későbbi irredenta időkben, jórészt érthető okokból, nem írt le senki. Ennek fényében értelmezhető pl. Szekfűnél a kettős királyválasztásra vonatkozó "eredendő bűn" kifejezés. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2005-10-28 07:57:45
|
63
|
Nagy szerint a Bocskai-felkelés leverése is a kettős front miatt bukott meg. Ő ha burkoltan is, de a magyarságnak már a Ferdinánd-Szapolyai időben meglévő megosztottságát (lásd Erdély hintapolitikája, egyebek) teszi meg az egyik fő okának annak, hogy a törökök sokáig itt voltak. Szerinte ha a magyarok teljes mellszélességgel kiállnak a Habsburgok mellett, akkor a törökök nem lettek volna itt 150 évig. S ezt akár már Ferdinánd idején is megtehették volna, amikor a magyarok még sokkal jobb pozícióban voltak. Ferdinánd mögött pedig ott állt V. Károly.
Ismétlem: ez Nagy álláspontja.
Egyébként már Bocskai is arra intette a gyámfogoltját, Báthory Zsigmondot, hogy szakadjon el a töröktől, álljon a Habsburgok mellé és verjék ki együtt a törököket. Aztán ha ez megvan, utána át lehet gondolni a Habsburgokhoz való viszont.
Az más kérdés, hogy aztán a nagy Habsburg-párti Bocskai is szembefordult Béccsel (illetve Prágával). |
|
Előzmény:
 |
petey t
2005-10-27 17:12:37
|
60
|
"Nagy László egész merész feltételezései szerint a Habsburgok kiverték volna a törököt a Kárpát-medencéből, legalábbis jóval kedvezőbb feltételekkel kötöttek volna békét velük, mint ahogy az történt végül."
Ezt egy egészen egyszerű logikai fordulattal meg lehet cáfolni: ha 1604-1605-ben még a Bocskai-felkelést sem sikerült leverniük, hogyan tudták volna kiűzni a törököt a Duna völgyéből?
Addigra a Habsburgok már rég felélték az erőtartalékaikat. Az utolsó nagy ellentámadást 1601-ben indították meg, amikor azonban a csókakői győzelem ellenére a háború talán legkeményebb ostromában sem sikerült visszafoglalniuk Kanizsa várát.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|