|
|
|
|
 |
LvT
2005-10-24 15:29:34
|
591
|
Kedves rumci!
Életemben nem láttam olyan művet, amely használta volna az APhI/IPA [ʏ] jelét (kapitälchen „Y”), ez használja, ráadásul az [y] mellett, holott itt a kettő között nincs fonologikus ellentét. Ugyancsak innen tudtam meg, hogy a németben is van [ɪ] (kapitälchen „I”) az [i] mellett. Igen fonetikus szemléletű a szóvégi -er jelölése is: [ɐ]. Stb. Mindebből arra következtettem, hogy itt fonetikai alapú jelölés van. Meglehet tévedtem... Ugyanakkor szótári rész előtti szövegben sem emlékszem arra, hogy az affrikálódásra – mint „származtatott” jelenségre – kitérne. |
|
A hozzászólás:
 |
rumci
2005-10-24 14:03:37
|
590
|
„ezt az affrikálódást nem jelöli” Nem lehet, hogy ennél fonologikusabb a szemlélete, és az affrikálódás valami beszéltnyelviesség? Mint a péndz meg a bendzin a magyarban? |
|
Előzmény:
 |
LvT
2005-10-24 08:24:44
|
588
|
Kedves rumci!
> Ezzel egy komoly baj biztos lett volna: az egész kötetben nincs rég minősítés
No jó, velem lehet alkudozni, akkor a [kirkegór] legyen megjelölve, mint neologizmus... ;)
> Akkor már tudom, honnan a [lodzs] a vernakulárisomban.
Én még eléggé gondolkodom a /ludzs/-on is. Ez szép is, és a lehetőség szerint (azaz a magyar fonetikai bázison) hű is.
> ő egyszer egy e-mailben azt mondta nekem müntyhen-ügyben, hogy a németben „szonoránsok után a frikatívák affricizálódnak”, így a sztenderd német is valami müntyhen vagy müntyjhen-félét ejt. Egyébként az űbermencs is ezért nem űbermens, valamin a Gans és a ganz is homofónok.
Most egy kicsit csalódtam a Duden Aussprachewörterbuchban. Egyébként meglehetősen precízkedő, ezért is idéztem az 580-asban, de ezt az affrikálódást nem jelöli. Megnéztem benne a Mensch szót is: csak a réshangú [mεnʃ] ejtést jelzi... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|