|
|
|
|
 |
PhilF
2005-10-24 14:49:21
|
33
|
| Én a konkrét személytől teljesen függetlenül az ellen szavaznék egyelőre, hogy új embereket vegyünk föl. Szerintem, annak nem lenne túl sok értelme, hogy ha elmennénk abba az irányba, hogy – ahogy Sada fogalmazott - fölvennénk egy új kezdő ötöt és aztán ők nyerik meg helyettünk a meccset. Mert hát ugyebár az lenne a cél, hogy mi tanuljunk meg jól kosarazni, és a mi tudásunkkal nyerjük meg a meccseket.
Ráadásul pedagógia szempontból J sem lenne most jó fölvenni egy magas embert, mert – noha valszeg egy 2 méteres dobógép biztosan növelné az esélyeinket – ezen kívül szerintem van még egy csomó oka annak, hogy nem nyertünk eddig, és inkább először ezekre kellene koncentrálni, ahelyett hogy arra fogjuk a vereségeinket, hogy nem volt még egy magas emberünk. Viszont az hogy jobban passzoljunk, dobjunk, játszunk együtt, támadjunk stb. az nem megy máshogy csak úgy ha edzünk és odafigyelünk.
Egyelőre meg még azt sem igazán mondhatjuk, hogy kevesen vagyunk, 7-8 emberrel eddig mindig ki tudtunk állni (most is, pedig 3 játékképtelen sérültünk volt!), attól pedig a régi játékosok nem fognak többet járni edzésre, hogy újakat veszünk föl.
Üdv,
Phil |
|
 |
Doktor Toka
2005-10-22 21:32:33
|
29
|
Már késő van, majd holnap megírom. (Ráadásul, a jobb kisujjam kb. háromszorosára duzzadt, úgyhogy elég nehéz írni most.)
Cserébe: Nike Shox Lethal ID "Vincent #8" :DDD
  
|
|
A hozzászólás:
 |
NagyAndris9
2005-10-22 18:18:20
|
28
|
Enis tamogatnam a Zoli felvetelet egyreszt azert mert kevesen vagyunk masreszt mert eddig sztem minden csapat ellen nagyon jo lett volna megegy magas eros nagydarab ember, harmadreszt mert mar van nemi ligatapasztalata ami nekunk meg nincsen. Mondom ezt ugy hogy termeszetesen meg par edzesen azert megnezzuk hogy erdemes e, de ha nem lesz nagyon bena vagy bunko vagy mittomen akkor sztem vegyuk fel.
Amugy varjuk a recapet a mai meccsunkrol Vincent :)
Andras |
|
Előzmény:
 |
Sada
2005-10-21 14:21:03
|
27
|
Én sem ellenezném a dolgot, ha bővítenénk a csapatot. Hisz elég zavaró (sőt dühítő), hogy szeptemberben volt 12 lelkes ember most meg voltunk 5en edzésen és meccsen sem vagyunk 8nál többen....
Viszont ha jön a Zoli, attól még nem fogunk minden támadásban legalább 1x körbejáratni a labdát.
Ettől még ugyan úgyminden második támadásunk labdaeladással végződik és sajnos a tempónk sem fognak ezért bemenni.
Ha belegondoltok az utcsó meccsbe kb. az első 30 perceben valami kemyény 15 pontot dobhattunk ez 1 - 3as és 6 2es.... mind ez kb 25 dobásból (24%).
Tehát hozhatunk ide egy teljesen új kezdő5öt és akkor talán nyerünk meccset :))) De ettöl mi nem tanulunk meg kosárlabdázni.
Szerintem egyetlen egy megoldás van edzeni, edzeni, edzeni, edzeni, edzeni.....
ui.: Egyébként ma reggel alig tudtam lábra állni, szóval Szombaton nem hiszem hogy nagyon virgonc leszek. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|