Keresés

Részletes keresés

Freehill Creative Commons License 2005-10-20 19:56:51 591

Azért ne essünk túlzásokba :))) Amúgy ha rajtam múlna, a "Járművek" menüpontot nem a műszaki szekcióba tenném, hanem a helyi/helyközibe. Illetve a típus-ismertetőket nem biztos, hogy városokra bontanám.

 

A fórum kezdetben valódi fórumként működött. Az első korlátozás (ha jól emlékszem, 2002-ben) az volt, hogy "védetté" nyilvánították az utaspanaszokkal foglalkozó topicot, mondván az csak az érintettekre tartozik. Ez végül is teljesen jogos, és a vonaltervező, járműves stb. topicok ekkor még nyilvánosak maradtak. Aztán 2003-ban hirtelen az összes topic "védett" lett. (Közvetlenül azután, hogy valaki nagyon súlyos rágalmakat írt be - ugyanakkor az illetékesek szerint nem ez volt az oka a nyilvános fórum megszüntetésének. Egyszerűen arról van szó, hogy így kevesebb a hozzászólás, amelyre a cégnek a saját honlapján - szemben az indexszel - hivatalos választ kell adnia, erre pedig nincs kapacitásuk.) A fórum forma tehát maradt, de a funkció megváltozott. Amikor készült az új honlap, reménykedtem benne, hogy a formát is ehhez fogják igazítani, de sajnos erre nem került sor, maradt a mostani "torz" állapot. A gyakori kérdéseknél még ezt is bentfelejtették: "Általános gyakorlat az ún. moderátorok jelenléte a fórumokon stb.". Nem csoda, hogy mindenki csalódik, amikor először belép, és nem érti, hogy miért nem lát semmit :(

A hozzászólás:
petikETO Creative Commons License 2005-10-20 18:25:01 583

 

egy isten vagy ez tényleg jól el volt rejtve így a felét visszaszívom hogy gagyi :)))

 

a "fórumról": én is regisztráltam magam aztán meg kiderült hogy csak irni lehet olvasgatni meg nem :((

Előzmény:
Freehill Creative Commons License 2005-10-18 20:05:32 569

Most már legalább a design-ja egységes (nekem speciel tetszik is). Egy éve még minden másképp nézett ki...

 

Amúgy szerintem vannak rajta érdekes dolgok, csak jól elrejtve. Pl. én nemrég fedeztem fel a járművekről szóló részt a "zöld szekcióban" (Műszaki tevékenység), egy csomó műszaki adat és fénykép található benne a különböző busztípusokról.

 

A fórum rész sajnos olyan, amilyen. Oké, ne legyen fórum, végül is arra itt van az index :), viszont akkor nem kellene úgy kinéznie, mint egy fórumnak :( Ha levelezési rovat, akkor kell egy kategóriaválasztó listadoboz, két szövegmező (üzenet + email-cím), és egy küldés gomb: válasz pedig e-mailben. A mostani nagyon hülyén néz ki, túlbonyolított, és nagyon idegesítő, hogy minden nap be kell jelentkezni ahhoz, hogy az ember megtudja, kapott -e választ.

 

Amúgy Ti még mit tennétek fel a honlapra?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!