|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
Blindmouse
2005-10-19 10:55:46
|
1017
|
|
"Mint egy árnyék az árnyak közt, a Terminátor lassú, türelmes léptekkel kapaszkodott fel a tűzlétrán, kerülve a rosszul működő jobb csuklójának használatát, legalábbis addig, amíg meg nem határozza a meghibásodás teljes mértékét, melyet az előkészítő összecsapás során szerzett.
A kiborgnak majdnem egy órájába került, amíg a baleset helyszínéről visszakerült a hotelszobáj ába.
Az első néhány kilométert gyalog tette meg, időt hagyva alrendszereinek a teljes visszakapcsolódásra, valamint azért is, hogy fel tudja mérni az állapotukat. A csuklón kívül még a bal szem látóképessége is kiesett. Maga a szem, úgy tűnt, megfelelően funkcionál, csak a környező szövet gátolta a működésben."
|
|
Előzmény:
 |
thefilmmaker
2005-10-19 10:22:47
|
1016
|
| Tegnap megnéztem az első részt. Egyébként jövő hétvégén lesz az m1-en. Rég láttam, de végül is a T2 is az elődje szerkezetére épűl, csak minden sokkal nagyobb, de legalább pár dolgot megfordítottak, nem úgy mint a harmadiknál. Elég korrekt, viszont volt benne egy baki amit nem nagyon értek. Folyt az autós üldözés rendesen, mikor Arni lefejelte a betonfalat a kocsival, a Connorék meg lefaroltak melléjük, és pont megérkeztek a zsaruk is. Connorék megadják magukat, mi mást tehetnének, de a terminator addigra eltünt a másik kocsiból, meglépett. Aztán látom csak pár méterre volt egymástól a két kocsi. A Terminator meg megijed a rendőröktől? Csak ki kellett volna szálnia a kocsiból, pár lépés és bumm, Sarah megsemmisítve. Vagy ha nem maradt fegyvere hát megfolytja. Erre elfut a rendőrök elől? Miért nem lőtte szét őket is, jelzem előbb végzett volna Sarah-val, a küldetésével amit tűzön vízen keresztűl kellett volna vinnie. Mikor izgatta a terminatort hogy más emberek/rendőrök is vannak körülötte? Mióta kell neki rendőrök elől menekülnie mikor már majdnem ott a cél? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|