Velkeyre sz.tem igaz a mondás: vakok között félszemű a király. A sok idióta városatya között egy értelmesnek mondható ember kitűnik. Csak azt képzeli magáról hogy mindenhez ért. Az közismert hogy valójában sokszor ő dönt nem az a idétlen bábfigura Papjankó.
A fociért sokat tesz, ez az egyetlen amiért valamennyire becsülöm. A pártjáról megegyezik a véleményem Viharsarokéval. Vagy még rosszabb.
Viszont amit a régi Előrével műveltek, azt soha nem fogom megbocsátani egyetlen politikusnak sem. Hagyták tönkremenni azt a klubot, ami valamikor sok dicsőséget és hírnevet hozott Békéscsabának. Egykori kapusunk testvére, Baji Lajos az egyik legnagyobb gáncsoskodó, igazi gerinctelen képmutató, de sajnos a többiek se sokkal jobbak.
Nagyon-nagyon naiv embernek kell lenni ahhoz hogy ne lássunk politikai szándékot pl. a mostani ügyvezető nemrég még mszp-s röplapokat osztogatott. Jövőre választások, a tavalyi csőd után jó lesz villogni azzal, hogy megmentették a labdarúgást a városban stb. Biztos vagyok benne, a stadionrekonstrukciót is lebegtetni fogják.
Én elsősorban megszokásból járok még ki meccsekre, mert el se tudnám képzelni hogy hosszabb ideig ne legyek kint meccseken. A mostani csapat játékosaival semmi baj nincs, majd mindegyik saját (vagyis régi előrés) nevelés, de ami a háttérbe van, az éppúgy undorító mint a régi klubnál. |