|
|
 |
LvT
2005-07-21 09:39:41
|
126
|
Addendum:
A birtokos kopulatív névmásnak kevés példáját adtam alant. Most erre visszatérnék, mert időközben eszembe jutott, hogy ennek kitűnő, független európai analógiája is van.
A birtokos kopulatív névmás az albánban (szinte) kötelező elem, a románban használata ált. a birtok és birtokos alkalmi kapcsolatát fejezi ki, ill. önálló állítmányi helyzetben szükséges. Vö. alb. qeni i fshatarit 'a paraszt(nak a) kutyája', shtëpia a fshatarit 'a paraszt(nak a) háza'; rom. o carte a colegei 'a kolléganő(nek) egy könyve', costumul alb al colegei 'a kolléganő(nek a) fehér kosztüme', un prieteu al meu 'egy barátom', o carte a ta 'egy könyved'.
Megfigyelhető, hogy a kopulatív névelő a birtokkal (tehát az elöl álló szóval) egyezik nemben (vmint a példák nem mutatják, de számban és esetben is). Ez is szimulálható a magyarban hátravetett, értelmezős szerkezettel: pl. add ide a könyvet, azt a kolléganőét; láttam a könyvet, a tiedet.
Ugyanakkor a hasonlóság igen szembeszökő egy egyes germán köznyelvekben ismert birtokos szerkezettel, ahol a birtokost és a birtokot a birtokra utaló birtokos névmás köti össze -- pusztán a szórend fordított --, pl. holland Jan zijn hoed 'János kalapja; tkp. János ővé kalap', Marie haar hoed 'Mária kalapja; tkp. Mária ővé kalap'. |
|
A hozzászólás:
 |
LvT
2005-07-20 15:39:52
|
125
|
Kedves eguzki!
> Az albán nyelvnek van egy sajátossága, mégpedig az, hogy a mellékneveknek is van névelőjük [...] Szeretném tudni, hogy ez mennyiben egyedülálló jelenség (vszeg nem az, csak én nem tudok róla...) a nyelvek körében, főleg Európában
Ezt kopulatív (azaz kapcsoló) névelőnek hívják, és nemcsak a melléknevek előtt áll, hanem bizonyos birtokos konstrukciókban is a birtok és a birtokos közt. Ez a jelenség az egyik, amelyik a balkáni nyelvi térség magját jelöli ki. Megvan ugyanis ez a románban is, ha kissé más megoldással is. A románban ui. két készlet van: egy melléknévi kopulatív névelő (cel, cea) és egy birtokos (al, ai), melyek kevésbé generalizáltan használatosak, mint az albánban.
Bár itt elhangzottak példák névelő megjelenésére a jelzett szó és a jelző közt más nyelvekben is, de a kopulatív névelő nem teljesen felel meg. Az albán kopulatív névelő ugyanis független attól, hogy a jelzett szava (pontosabban az őt tartalmazó főnévi csoport) határozott-e avagy sem. Ez abban is megnyilvánul, hogy kopulatív névelő használatos egyaránt határozott névelővel és nélküle, sőt főnevesedett melléknevek esetén is megmarad a kopulatív névelő, de az ilyen szónak ugyanúgy fel kell vennie a határozott névelőt, ha határozott helyzetbe kerül. Ebben a tekintetben ez inkább az albán artikulusra hasonlít, amely nem fejez ki sem határozottságot, sem határozatlanságot, hanem tkp. egy szövegkörnyezetben álló főnév zéródeterminátoraként szolgál (azaz mindig kell, ha az adott főnévvel nem áll más determinátor, pl. mutató névmás, számnév stb.) Ugyanígy az albánban a kopulatív névelő egy zéróelem, amely azt mutatja, hogy az adott szót szövegkörnyezetben melléknévként (birtokos jelzőként) használjuk. Ha a kopulatív névelő elmarad egy melléknév elől, akkor az adott melléknév határozó lesz, vagyis azt is mondhantnánk, hogy az albánban a határozók jelöletlenek és a melléknevek jelöltek. (A mellékneveknek van egy osztálya, az ún. "képzett melléknevek", amelyek mindig kopulatív melléknév nélkül állnak. Tipikusian ilyenek pl. a helynevekből képzett lakosnévi melléknevek.)
Az albán kopulatív artikulus legfőbb feledata egyébként a nem, a szám és az eset jelölése, ebben pl. a némettel, ill. a franciával mutat rokonságot, ahol szintén a jelző, ill. a névelő az a nyelvtani elem, amely inkább kifejezi a nemet, a számot és (a németben) az esetet. Ezen nyelvekben pl. a határozatlan névelő a magyarnál kiterjedtebb használata éppen azzal magyarázható, hogy e jelölő szerep miatt van szükség rá. (Nem is tudok hrtelen olyan esetet, amikor a franciában nem kell [egyes számban] használni a három névelő -- határozott, határozatlan, részelő -- egyikét.)
Párhuzamként hozható a balti és szláv nyelvek "hosszú" mellékneve, amely tkp. nem más, mint az eredeti melléknév és egy mutatónévmás kapcsolata, majd összeforrása (pl. orosz rövid mn.: (ja) dolzsen 'köteles (vagyok)', hosszú mn.: (ja) dolzsnüj 'kellő, megfelelő (vagyok)'). Figyelemreméltó, hogy ez is a jelző és a jelzett szó között áll, azonban minthogy a balti-szláv nyelvekben -- az albánnal és a románnal ellenétében -- a jelző megelőzi a jelzett szót, így ez a "plusz" elem a melléknév után és nem elé kerül. Egyébként a "hosszú" melléknév szerepe is hasonló az albán-román rendszeréhez: egyrészt "jelzősíteni, melléknevesíteni" az alapszót egyrészt a rövid mellékneveket folytató határozóktól, másrészt a homoním főnevektől megkülönböztetendő, másrészt "megerősíteni" az esetvégződési rendszert, harmadrészt (ez a románnal párhuzamos) "kiemelő" jelzővé tenni (az a funkciója a hosszú mellékneveknek csak néhány szláv nyelvben maradt meg).
Ami pedig a felszínt illeti: a leghasonlóbb elem talán a perzsa -- ill. más iráni nyelvekre is jellemző -- ezafé (ezafet), vagyis pl. a Mazar-i-Sarif városnévben lévő i (más dialektusokban: e). Ez az ezafé egy kötelező elem, amely egy rész főnévi csoporthoz járul, ha bővül (azaz jelző vagy birtokos követi). Pl. sag 'kutya' + sefid 'fehér' > /(sag)-e sefid/ = sag-e sefid 'fehér kutya' + bozorg 'nagy' > /((sag)-e sefid)-e bozorg/ ( sag-e sefid-e bozorg 'nagy fehér kutya'. Fontos tudnui, hogy az Atatürk előtti oszmán-török nyelvet igen erőteljesen befolyásolta a persze, így a régi török nyelv is használt ezafét, ez tehát akár erősítőleg is hathatott az albán tendenciákra. Az is megfigyelhető, hogy a perzsában is követi a jelző a jelzett szót, így ilyen konstrukció csak ilyen szórend mellett képzelhető el, ui. ez kopulatív elem, tehát kötő funkciója van, így mindenképp a jelző és a jelzett szó közt kell állnia. Így még inkább igaz az, hogy a fordított szórend esetén ugyanez található meg a balti és szláv nyelvekben. Az, hogy ez utóbbi nyelvekben a kopulatív elem rag lett, az nem számít, mivel e nyelvekben az előragok nem elterjedtek, így az elöl álló elemek sokkal inkább megőrzik önállóságát, mint a gyakori utóragokkal kapcsolódó elemek.
Végezetül, ha a görögöt elfogadjuk analógiának, akkor a magyarban is van ilyen: hátravetett jelző, azaz értelmező esetén a determináns ugyanis análunk is megismétlődik, vö. Kérek egy almát, egy pirosat. ill. Látom az almát, a pirosat. |
|
Előzmény:
 |
eguzki
2005-07-14 00:45:30
|
106
|
Sziasztok, üdv mindenkinek!
Négy különböző dolog felől érdeklődnék, valamennyi nyelvészettel kapcsolatos. Várom a hozzászólásokat, véleményeket; cáfolatokat vagy megerősítéseket egyaránt!
1: A főnévi igenév ragozása: A magyar nyelvben lehet ragozni a főnévi igenevet; aludnunk kell, mennie kell stb. Egyszer egy nyelvtan órán a tanár azt mondta, hogy Európában egyedül a portugál nyelv bír még ilyen sajátossággal. Valóban így van?
2: A bolgár nyelv: Valahol azt hallottam, hogy a bolgár nyelvből szinte teljesen hiányzik a főnévragozás, ami egyébként a szláv nyelvekre nagyon is jellemző. A bolgárok valaha egy türk nép volt, akik később a mai Bulgária területére érkezve beleolvadtak az ottani szláv lakosságba, átvéve a nyelvüket. Számos török jövevényszavuk van, bár ezek lehet, hogy már a későbbi átvételek és nem szubsztrátum jellegűek. Pl:
Bolgár Török
бъбрек böbrek vese
магданоз maydanoz petrezselyem
бял дроб akciğer tüdő "fehér szerv"????
черен дроб karaciğer máj "fekete szerv" ????
дюкян dükkân bolt
елмаз elmas gyémánt
джам cam üveg (anyag)
És még lehetne folytatni. Persze félreértés ne essék, a bolgár nyelv kétségtelenül szláv nyelv, engem csak ez a főnévragozási dolog érdekelne.
3: Az albán nyelv: Az albán nyelvnek van egy sajátossága, mégpedig az, hogy a mellékneveknek is van névelőjük:
fekete: i zi,
mély: i thellë,
száraz: i thatë,
fehér: i bardhë,
hideg: i ftohtë,
éhes: i uritur,
új: i ri. stb.
Szeretném tudni, hogy ez mennyiben egyedülálló jelenség (vszeg nem az, csak én nem tudok róla...) a nyelvek körében, főleg Európában. Az albán egyébként alapszókészletének csupán 8%-át őrizte meg, a többi latin, török és szláv. Lehet, hogy az albánok ősei nem IE nyelvet beszéltek, de ellentétben pl. a baszkokkal ők nem tudtak ellenállni az IE nyelvek hatásainak, és nyelvük fokozatosan IE jelleget vett fel. Ez a 8% az ősi állapotot tükrözheti.
Egyes történészek szerint az albánok az illírek leszármazottai, tkp. egyfajta maradványnép Európában.
4: Glottokronológia:
Egyik könyvemben ez áll: "Morris Swadesh (am. nyelvész) glottokronológiai módszerekkel megállapítja, hogy a szelis nyelvek mintegy 3000 éve váltak el az algonkin nyelvektől".
Kíváncsi vagyok, mik lehetnek ezek a módszerek, hogyan képes valaki egy ilyen vizsgálatot elvégezni? Tekintettel arra, hogy ezek az indiánok semmiféle írásos emlékekkel nem rendelkeztek, hisz nem volt írásbeliségük, így a kutató(k) csak abban az időben (20. sz. eleje) beszélt élő nyelvre támaszkodhattak mint kutatandó forrásanyagra. Vagy ez elegendő egy nyelv vagy nyelvek ősi állapotának úgymond rekonstruálásához? Hiszen itt erről van szó! Sajnos hiányosak az ismereteim a glottokronológiával kapcsolatban, talán a szavak fejlődésmenetét vizsgálja? De milyen alapon?
Szép napot mindenkinek, üdv Eguzki
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|