Keresés

Részletes keresés

izirajder29 Creative Commons License 2005-07-13 10:49:13 49
Tudod, hogy van ez, elsőre mindenkinek kell egy kis bíztatás.

 

Akkor amik eddig történtek: A szűk egy évből 2 hónapot töltött szervízben az új moci. 3 szor cseréltek benne kuplungot 15 ezer km alatt, pedig tényleg lábujjhegyen jártam a verdával. Az eső cseréig (8ezer km)  egyetlen egyet sem gyorsultam vele, finom bejáratás után sem hajtottam meg. A első csere után már adtam neki egy kicsit, 2x indultam rendesebben lámpánál, harmadszorra lealázott egy subaru, merthogy újfent szétment 3000 km után. Minden alkalommal kiszakadt a tárcsa közepe. Utoljára kicseréltek mindent a főtengely innenső végéről, ez még egyenlőre tart.

Köv érdekesség 15 ezer km-nél. Elkezd csattogni a motor. Elfogytak a vezérműtengely bütykei, de úgy rendesen.

Ezen már nem is idegeskedtem, mert a szervizben pont találkoztam egy kollégával, akinek már ebből is a 4.-ek rakják bele. (40000 km-alatt)

Szinte már üdítő változatosságnak éreztem amikor éjszaka hazafelé 140-el kialudt a lámpa és megállt a motor. Egy kis vakvezetés után megálltunk az út menti ároktól 10cm re. Átadáskor nem húzták meg az akksi sarukat. Emiatt egy dióda is kiégett a kábelkötegben. Kábelköteg szétvág, új dióda beforraszt, szig szalaggal mindent vissza. Fél napos játék volt.

Nagy hirtelenjében ennyi jutott eszembe, jövő hétre biztosan lesz megint újabb érdekesség.:)

A hozzászólás:
Pathmaster Creative Commons License 2005-07-13 10:09:03 48
Ha érdekel valakit egy két részlet, szívesen mesélek.

Mesélj! 
Előzmény:
izirajder29 Creative Commons License 2005-07-12 15:00:52 47
Sziasztok Sorstársak!

 

Én egy Californiával gurulok egy ideje. Sajna kicsit több tapasztalatot is gyűjtöttem mint amennyit akartam. Egy két ’olasz’ sajátosságra számítottam, de ennyire műszaki problémára nem. De mint tudjuk a szerelem vak. Amikor megy, akkor meg van az élvezet, a hátsó lengéscsillapító gyengeségétől eltekintve.

Ha érdekel valakit egy két részlet, szívesen mesélek.

 

Üdv

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!