|
|
|
|
 |
Törölt nick
2005-07-12 20:41:03
|
348
|
Ezt írtam nekik:
*Tisztelt Cím!*
Érdeklődni szeretnénk, hogy a közeljövőben terveznek -e olyan rendeletmódosítást, mely szerint a négykerekű Quadokat végre kis hazánkban is végre gépjárműkategórián belül be lehessen sorolni, és így le lehessen vizsgáztatni, valamint végre eldöntenék, hogy mely kategóriás vezetői engedéllyel lehessen vezetni. A kresz szerint ugyanis a négykerekű gépjármű csak akkor motorkerékpár, ha a teljesítménye a 15 kilowattot nem haladja meg. Személygépkocsi pedig legalább 550 kilogramm öntömeg felett lehet. A Quadok kétharmada ennek a 15 kilowattos kritériumnak már nem felel meg. Az 50 köbcentis meg ugye segédmotorkerékpár, de az semmire nem elég, azt általában gyermekek használják. Tőlünk nyugatabbra és már! keletebbre is mindenhol megoldották. Németországban pl. lassú járműre motorkerékpárra és személygépkocsira is le lehet vizsgáztatni. A többi országban szintén legalább egy de inkább két kategóriába lehet sorolni őket.(természetesen az előírt világítóberendezések és egyéb dolgok felszerelése után) Az olasz , spanyol és portugál rendőrség szolgálati járműként is használja őket. Tudjuk, hogy a kresz megjelenése időpontjában csak a Velorex és az oldalkocsis motorkerékpár volt több, mint két kerekű, de azóta a világ sokat változott már. Ezekben a szabályokban nincs az Európai Uniónak egységes irányelve? Nembeszélve arról, hogy ezek a járművek, ha besorolásra kerülnek, az államkasszának többletbevételt eredményezhetnek, ezért nem érti senki a passzivitást .
Válaszát én és a több száz vagy néhány ezer ilyen gépjárművet használó állampolgár türelmesen várjuk.
Tisztelettel: XX
Azért írtam úgy, hogy a "négykerekű quadokat", hátha nem esik le nekik miről van szó.
Ha jön válasz esetleg(nem vagyok benne biztos), akkor beidézem. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2005-07-12 20:33:09
|
346
|
| Küldtem egy baráti hangvételű emailt a GKM közúti közlekedési osztályára, ha jön válasz írok. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|