Kedves Naplóm! (részlet prof. sorvezető abakusz ügyvez. naplójából)
Ma korán keltem. Megreggeliztem, átnéztem a napi sajtót, belecsíptem az asszony fenekébe, rámosolyogtam a gyerekre, és borzasztóan irigyelni kezdtem a szomszédot. Még csak most jöttünk meg a három hetes Indonéz túránkról, és ők máris csomagolnak. Szicilíába készülnek. Mi bezzeg maradunk. Ez a tetves meló...
Délelött közel 1,5 órát töltöttem a dugókban mire beértem a céghez. Még szerencse, hogy az új autóban is van légkondi, és a sofőröm nyugodt természetű és persze vérprofi, akárcsak én. A lányok rögtön a nyakamba ugrottak. Hiába, azért vezetőnek születni kell. Majd ahogy hosszabb távolléteim után ez lenni szokott, egyenként megittam velük egy-egy kávét, és kedvesem elcsevegtünk az épp futó projectekről.
A Kerekes tutti. Vajasné szerint a vevők teljesen elégedettek, és messze földön hintik jó hirnevünket. Erre minden okuk meg is van. Hiszen már a lépcsőházat burkoljuk. És hol volt mindez még mondjuk két éve ilyenkor. Sehol, mondom, sehol. Avagy néhány sajtfecnin. Ez ám a tudomány! Ez ám a szakmaiság! Ugyan Vajasné kicsit szomorúnak tűnt. Azt olvastam le az ábrázatáról, hogy a "szomszéd kertje mindig zöldebb" alapon már bánja, hogy nem ebbe a projectbe szállt be magánvagyonával. De késő bánat eb gondolat...
Aztán jött Bhetty. Aszongya', már a megtébolyult Palócosok is az ő háza tájékán őgyelegnek, és habzó szájjal számolgatják a csempéket. Mármint a feltett csempéket. Mármint a Kmethyben. Mert ott már szinte minden csempe a helyén van. Hát így kell ezt csinálni kérem.
Egy pár szóra bekukkantott K.Kelemenné szül. Othello Lenke (gyengébbek kedvéért a Mór) és eldicsekedett nagyszerű találmányával. Minden leendő Mór utcainak küldött egy nyaralási utalványt és kellemes pihenést kívánt. Így ők az őszig tutti ellesznek. Nem volt nagy beruházás, mármint a nyaralási csekkek, ismert okok miatt... Nagyszerű ez a Lenke. Elő fogom léptetni!
Végül Tóth Mari (apja neve: Mikszáth K.) libbent be hozzám, kedvesen mosolyogva mint mindig. "Nu, élnek-e még a jó atyafiak?" - kérdeztem negédesen, fél szemmel a naptárra pillantva. (meg is lepődtem, mert az még májust mutatott. ja igen, akkor voltam itt utóljára... Szerencsére nálam volt a CKM legfrissebb száma, és ebből rögtön tudtam, hogy időközben július lett. Mari figyelmeztetett, hogy a héten újabb ütközet várható. A jelekből ítélve különféle segédcsapatokkal érkeznek majd... "
Mi légyen?" - kérdezte Mari.
"Ásványvíz, kávé van-e elegendő?" - kérdeztem én, a praktikusabb végén megfogva a dolgokat. – "Amúgy elment ezeknek az eszük? Hát minden normális ember ilyenkor nyaral!!!!!!!!!"
Éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa. Aztán megint a családom issza meg a levét! Hiába, vezetőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Az ember itt a lelkét kiteszi, lakásokat, mit lakást HÁZAT épít nekik, alvállalkozókat keres, szerződésekkel, ügyvéddel bíbelődik, mindezt helyettük... Még a kilincsek színét is megkérdezi, ők meg hisztiznek hogy még mindig nem költözhetnek... Hát az istenit, jó munkához idő kell. Ja, hogy beáznak a falak, kisebbek a lakások, meg egy csomó helyen vésni kell a betont, hát mi ez a nyóckeresek alagsori nyomorához, vagy aluljárókban télen félrefagyott hajléktalanok gondjaihoz képest! Hogy már lassan ők is hajléktalanok? Hát minek iszik, aki nem bírja? Ingyen akarnák, mi? Azt hiszik majd megijedek. Ha-ha. Megint írok egy körlevelet, kipostázom (ja nem, nem az új határidővel, azt ki nem sz*ja le), hanem azzal, hogy kikérem magamnak, és hogy velem így ne beszéljenek, azért én egy kultúrlény vagyok (most is voltam vagy 10 múzeumba, vagy templomba, vagy hol is, bár ez mindegy) szóval én kultúrlény vagyok, úgy is kommunikálok, enélkül nem is lehetnék ügyvezető egy ilyen cégnél... Na. Azért mondom. Szóval Mari, írjuk a levelet, hogy ne jöjjenek ide, mert baromira meg vagyok sértve. Amúgy is pont aznap utazom a Kajmán-szigetekre! |