No, kérem, megvan a második varjúm...
Ma reggel felhívott egyik rég elfeledett "kapcsolatom", hogy van varjú. Mondtam, hogy én már közben szereztem dolmányosfiókát. A válasz: ez nem dolmányos, hanem vetési varjú. Szélvihar volt, s egy varjútelep majd' összes fészkéből kisodorta a fiókákat, melyek nagyrészt elpusztultak. Ezt a példányt túlélőként találták meg, már tollas, de még kicsi, növésben van, repülni nem tud.
A madarat átvettem, és nemsoká engedélyért folyamodom hozzá, merthogy védett. Ha nem adják meg az engedélyt, elengedem a varjút (ha felnőtt), vagy beadom állatkertbe.
Nagy mufurc a madár, mintha mindig duzzogna, a világ dolgai abszolút hidegen hagyják (most például alszik, fejét a szárnya alá dugva). A hangja azonban legalább háromszor olyan erős, mint Kázméré, hiába, ő kamaszkoráig varjak között volt, s megtanult rendesen károgni, míg Kázmér csak motyog meg nyafog. :-) Egyébként Kázmér csaknem másfélszer akkora, mint a kis újonc.
Most gondolkodom a jövevény számára egy jó kis néven. Fekete színe és fülsértő hangja alapján valami öreg néger jazz-zenész (leginkább trombitás) nevét fogja kapni, talán Davis lesz vagy Dizzy (Gillespee).
Egy kép róla (fent), és Kázmérról (lent), csak a különbség érzékeltetése végett:

 |