|
|
|
|
 |
Mandrake
2005-05-27 12:29:32
|
517
|
Eltűnt a Malom tervrajza
vajon kinek a zsebében találják meg????? :) |
|
A hozzászólás:
 |
GalambÁsz
2005-05-27 12:21:36
|
516
|
PN info:
Eltűnt a Malom tervrajza DÖNTENÉNEK Nem vagyunk elfogultak – mondják a Rába-parti hivatalban [2005-05-27] Kecskemét / Győr
Valahol a Budapest – Kecskemét – Szeged tengelyben eltűnt a Malom Kereskedelmi, Pénzügyi és Szórakoztató Központ tervrajza, és a mai napig nem érkezett meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatalhoz. Ott pedig szükség lenne rá, hiszen dönteni kellene a Malom építési engedélyével szemben benyújtott főügyészségi óvásról.
– Értesültünk a kecskeméti Malom beruházóinak elfogultsági kifogásáról, amit velünk szemben nyújtottak be, de úgy nyilatkoztunk, hogy nem vagyunk elfogultak – nyilatkozta lapunknak dr. Németh Éva, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. – Nem vagyunk elfogultak annak ellenére sem, hogy az ügyben tárgyaltunk dr. Metzinger Évával, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjével is (akit állítólagos elfogultsága miatt már kizártak az eljárásból – a szerző megjegyzése). Ez a megbeszélés szakmai konzultáció volt, ugyanígy tárgyaltunk a Pest megyei és a Csongrád megyei hivatallal is, amiket szintén megjárt az ügy. Egyelőre dolgozunk a főügyészségi óvás értékelésén, az pedig az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) hatásköre, hogy nyilatkozatunk ismeretében döntsön a beruházók velünk szembeni elfogultsági kifogásáról. Nehezen halad a munkánk, mert most sincs még meg minden szükséges irat az állásfoglalásunkhoz. Nem érkezett meg Győrbe a Malom tervrajza sem, amire nyilvánvalóan szükség van az óvás elbírálásához, és a többi irattal együtt kellett volna megjönnie. Keressük, és nyomozzuk, hogy hol tűnhetett el Kecskeméttől Budapesten és Szegeden át Győrig. Senki sem akar tudni róla – mondta a Petőfi Népének dr. Németh Éva.
Tegnap az OLÉH-nál érdeklődve azt az információt kaptuk, hogy még nem döntöttek a Malom beruházóinak elfogultsági kifogásáról. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|