Kedves Kis Ádám!
Őszintén szólva én nem tudom, hogy a humanisták maximalizmusa mekkora szerepet játszott a latin kihalásában, de valamilyen szerepe ennek a tényezőnek kellett, hogy legyen. Hogy ez a maximalizmus létezett, az tény - a humanisták középkoriakat megvető gőgős felfuvalkodottságáról még szépirodalmi művek, sőt itt-ott még bronzszobrok is tanúskodnak (pl. a Sorbonne épületében) - azt pedig tapasztalatból tudom, hogy azok a mai magyar értelmiségiek, akiket pl. én megkritizálok hibás latinságuk stb. miatt, azoknak legalábbis egy része kissé dühös lesz, és reakcióként egyáltalán nem akar a továbbiakban latin kifejezéseket, közmondásokat citálni, mert a latinra is megharagszik (ezért nem is nagyon kritizálom már őket). Emberi gyarlóság (kicsit infantilis reakció), de jól érthető, magyarázható - tapasztalati tény.
Nem értem viszont, hogy jön ide a lingua franca, amely nem a cicerói latinnal nehezen birkózó értelmiségiek, hanem a mediterrán kikötők egyszerű kereskedőinek, hajósainak nyelveként alakult ki, elsősorban az olaszból és más élő, a középkori Mediterráneumban beszélt nyelvekből. A lingua francának tehát nem sok köze van a latinhoz, akár a vulgáris latinhoz.
Egyszer LvT-vel beszélgettünk arról, hogy a társadalmi rétegeknek mindig is megvolt a maguk nyelve. A koraújkorban a legműveltebb humanisták cicerói színvonalú latint használtak (elsősorban persze írásban és egyetemi előadásaikban), általában véve a papok és azok az értelmiségiek, akik nem tudtak ezzel lépést tartani, egy ideig még a középkori latint használták - de mindezek a mindennapi életben ill. egyszerű emberekkel érintkezve valószínűleg a "népnyelvet" ("vernacular": németet, franciát, olaszt, mit hol) beszélték - a kereskedők és hajósok népnyelvükön kívül beszélték a lingua francát is, míg a köznép csak a népnyelvet, amely utóbbi csak lassan vált irodalmi nyelvvé (ebben volt döntő szerepe pl. a német népnyelv esetében Luthernek). Summa summarum más és más társadalmi szinteket reprezentált a lingua franca, a középkori latin és a cicerói latinság.
Egyébiránt az egyetemeken sok helyen még a XVIII. században is (a pesti egyetemen egészen 1849-ig) a latin volt az oktatás nyelve, így a diákok európai mobilitása akkoriban nyelvi szempontból egyszerűen megoldható volt, mert a diákok tudtak "deákul", és deák nyelven hallgathatták az előadásokat Coimbrától Krakkóig vagy mit tudom én meddig. Magyarországon egészen sajátos volt még a XIX. szd. első felében is, hogy magyarul jószerével csak a parasztok beszéltek, a városi polgárok inkább németül, míg a nemesek latinul is jobban tudtak, mint magyarul (ezen alapul az anekdota, amely szerint a kb. 60 nyelvben jártas Mezzofanti kardinális magyar nyelvű köszöntéssel fogadta Rómában József nádort és magyar nemesi kíséretét, mire a magyar nemesek zavarban voltak, mert latinul vagy olaszul is jobban értették volna a poliglott bíboros szavait). |