Lehet, hogy tényleg túl szélsőséges vagyok, de a suliban most éppen a reformkor a téma, (nemzethalál etc.), alapból is rühellem a magyarkodást, a kötelező nemzeti büszkeséget, az eltorzított igazságokat a szabadságharcról, a trianonon való siránkozást, Petőfit, a magyarok külön, személyre szabott istenét meg a többit, de most különösen érzékeny vagyok a témára. Meg tudom érteni az akkori helyzetet, de egyáltalán nem tudom átérezni, az a sajnálatos valóság, hogy az az idő a visszahozhatatlan múlt. Lezárt téma. Ma már nem vagyunk többek egy kicsi gazdasági területnél, nincs nálunk semmiféle összetartó erő az egyre inkább elkorcsosuló nyelven és a siránkozáson kívül, ez pedig rettenetesen kevés a mindent felmorzsoló globális beolvasztó erőhöz képest.
Nem vagyunk egyediek, nem vagyunk különlegesek és hamarosan nem is leszünk egyáltalán. Mindörökre eltűnünk, mint előttünk annyi más kultúra, annyi más nyelv - ez a természet könyörtelen és embertelen törvénye.
Ja, amit leíram, természetesen nem csak ránk igaz, igaz mindenre a világegyetemben és a földön is.
A nyelv-témához, hogy egészen világos legyen a kép: nem gondolom, hogy vannak felsőbbrendű illetve alsóbbrendű nyelvek, és azt sem, hogy létezik bármiféle rekord, minden rekordkeresés fölösleges munka, hiszen csak egy pillanatnyi állapot nagyon apró százalékát látjuk, homokszemeket nézegetünk a végtelen parton, amelyet a tenger alakít.
Most már biztos, hogy túl szélsőséges vagyok. Lehet, hogy hiba elküldeni ezt a hozzászólást, de mindegy. |