Az ember nem szelektál okosan (mert minden kell neki!), aztán a növények, amiknek megvan a magukhoz való eszük majd eldöntik maradnak-e vagy sem. Ezért aztán azaleákról és magnóliákról szó sem lehet, de a tyúkhúr, az nagyon jól érzi magát.
(-:)
Amit eltanultam az angoloktól, az az évelőágyások tisztelete, meg a Gertrude Jekyll-féle színösszeállítások. Amiket manapság már ők maguk se nagyon tartanak tiszteletben. Talán, mert egy ottani átlagkert még kisebb mint az enyém - legalábbis a BBC kertműsoraiban zsebkendőnyi telkeket mutatnak - viszon nem röstellnek ezekhez profi tervezőt hívni. (Aki aztán vagy csodákat, vagy borzalmakat művel.)
Amit tanulok a növényektől: ki hol érzi jól magát. Pl. a szép zöld-fehértarka átnyliliomok, amik hivatalosan árnyéktűrök, a naposabb helyeken is elvannak, és ez nagyon jó. (Ráadásul átültetéstűrők!) A napkedvelőnek nyilvánított akantusz és pompás vajúháj viszont nem sértődik meg egy kis félárnyéktól. A macskafarkú veronikák szinte mindent kibírnak, csak elég vizet kapjanak meleg nyári napokon. A gyűszűvirágok (amiknek egy angolos kertben szanaszét kellene szaporodni) jó ha kibírnak egy szezont, aztán eltűnnek - utódok sehol. Az évelő szarkalábok (amikről még mindig nem tanultam meg lemondani) csak fogynak és fogynak. (Sajnos a csigák még nálam is jobban szeretik őket.)
De nem panaszkodom, a mai nap gyönyörű volt, egyfolytában kint nyüzsögtem, csak most szieztázom egy kicsit.
U.i.: nem kell ám belém annyi NAGYBÖTŰ, csak az utolsó S!
|
