Sziasztok!
Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, festés van nálunk és kicsit húzós napjaink vannak.
Nemrég beszélgettetek a baleseti fotózásról. Érdekes, hiszen péntekről szombatra forduló éjjel az M3-on pár másodperc híján (vagy hogy kell írni) mi is részesei voltunk egy balesetnek, de így csak segítenünk kellett.
Szóval az autópályán haladtunk egy kis teherautóval a biztonságos 70-80 km/óra sebességgel, és egyszer csak azt láttuk, hogy az út tele van törmelékkel, majd pár másodpercen belül megláttunk egy csúnyán összetört autót a belső sávban. Leálltunk és annak az autónak a soförjével egyszerre értünk a roncshoz, akivel ütközött az autó.
Sajnos egy halott és egy súlyos sérült volt. Én hívtam ki a mentőket, és amíg az autópályán egy teherautó meg nem állt, több kritikus fékezés is volt, mert páran nem látták a roncsot. Elemlámpa nem volt nálunk, de gyorsan kiraktunk egy elakadásjelzőt, de így is páran nagyon fékeztek.
Szóval fotósként megfordult bennem, hogy a mentésről (nem a roncsról, a hulláról stb. hanem), a mentésben résztvevők sörgéséről-forgásáról pár képet lehetne csinálni, de természetesen nem volt nálam a gépem.
Eoss300! A tűzoltók félelmetesen profik volta, ahogy megjelentek, biztonságot sugárzott a jelenlétük, tudták, hogy mit tegyenek! Ez azért volt nagy szó, mivel az első mentősök kicsit bénáztak. Pl. A sérült egyik kezéről a vastag kabátot velünk vágatták le, pedig a keze nem is tört el. Mindegy...
Szóvak abban egyetértek, hogy egy balesetről készült riport ne mások szenvedését meglovagolva keresse a szenzációt. Biztos meg lehet találni azt az egyensúlyt, ahol ezeknek a képeknek van társadalmi és fotográfiai etikus értelme, és nem csak vér meg vér, meg sokkoló szenzáció... (Persze a sokkolásna is lehet értelme, ha anak pedagógiai célja van. Ha valaki "élőben" lát egy ilyen balesetet, rögtön óvatosabb lesz.) |
