Keresés

 Líbia: Egyrészt azzal, hogy Khadafi miket mondogat, felesleges foglalkozni. Az a tény, hogy az Arab Liga csúcstalálkozóján kiröhögték, mutatja, hogy igazából már ő sem tudja, mit beszél. Szept.11-épn valószínűleg be volt szarva, hogy rákenik az egészet, erre meg volt az esély, hiszen az első órákban Iraktól kezdve a palesztinokig szinte minden arab ország neve felmerült felelősként. És igen, már 99-ben elkezdtek tárgyalni a Lockerbie-ügyben, ennek valóban semmi köze Irakhoz, csupán ahhoz, hogy Khadafinak elege lett a szankciókból. Azonban a kárpótlás ügye hihetetlenül felgyorsult az iraki invázió után, hiszen előtte három évig tárgyaltak, utána már csak fél évet, Khadafi fizetett. Irak megszállásának következménye nem a Lockerbie-ügy lezárása, az csupán egy gesztus volt. Khadafi a jófiú szerepét kívánta felvenni, hiszen bár az amerikai hadsereg lekötöttsége miatt jó ideig esély sem lett volna Líbia lerohanására, de a jövőben ennek még a lehetőségét is ki akarta zárni.

 Észak-Korea: Az atomfegyver birtoklása nyilvánvalóan blöff, hiszen még nem volt robbantási kísérlet. Éppenséggel azt, hogy komolyabban veszi az USA-t az északi vezetés, jelezheti ez a fajta fenyegetőzési politika is. Erősnek, elszántnak próbálnak látszani, pedig be vannak szarva.

 Irán: A busheri atomerőmű építése tudtommal nem az iraki invázió után kezdődött. Az atomfegyverkezés egyfelől lehet az amerikai fenyegetés következménye, másfelől az amerikai fenyegetés oka.

 Szíria: Közvetlen katonai fenyegetés hatására akkor viselkednek így az államok, ha komolyan veszik a fenyegetést. Az iraki invázió előtt senki nem gondolta, hogy Amerika ENSZ-felhatalmazás nélkül, nemzetközi ellenkezés hatására megtámad egy szuverén, elismert államot, így aztán hibába fenyegették volna Szíriát, ha az tojt volna az egészre. Nem hiszem, hogy a szír hadsereg biztosította a békét Libanonban. A szír hadsereg csak Szíria és csatlósai uralmát biztosította.

 Egyébként akár igazat is adhatnék neked, hogy ma MÉG nem igazán látszanak az iraki háború pozitív hatásai. Hosszabb távon azonban bizonyosan látszani fognak, amire ezek a "csekély" eredmények is rámutatnak.

 Pontosan. A politikai nyomásgyakorlásnak csak akkor van értelme, ha előzőleg bebizonyítottuk, nem rettennénk el a katonai eszközök bevetésétől sem. Irak megszállása pontosan ezt szolgálta. Ki kellett választani egy katonailag meglehetősen gyenge, a jövőben potenciális veszélyforrást jelenthető (még ha nem is voltak tömegpusztító-fegyverei, ugyan ki akadályozta meg volna, hogy legyenek, ennyire azért nem volt megbízható fickó Szaddám), a nemzetközi közösséggel szemben álló országot és végleges megoldás kellett találni, amit az első Öbölháború nem talált meg. Hiszen mivel a probléma alapja egy gigantomán, irracionálisan gondolkodó diktátor, ezért a diktátort el kellett távolítani. Ez lett volna a szövetségesek feladata, de elmulasztották. Szaddám túl sokat blöffölt és hazudott ahhoz, hogy adni lehessen a szavára. Nagy játékos volt, de vesztett.

 Én az iraki invázió megindításának legfőbb okát tehát a WTC-merénylet után meghirdetett "megelőző csapás"-doktrínájának konkrét példán keresztül megvalósuló "reklámjának" tartom. Azóta látszik, hogy Líbia, Szíria, Észak-Korea, Szudán és Irán is komolyabban veszi az Egyesült Államokat, mint azelőt. Ezt politikai sikernek tartom.