|
|
 |
Törölt nick
 2005-04-24 03:09:15
|
96
|
| Egyébként, az egésszel az a bajom, hogy abból, hogy kiválasztottak "egy katonailag meglehetősen gyenge, a jövőben potenciális veszélyforrást jelenthető (...), a nemzetközi közösséggel szemben álló országot," a világ diktátorai nem azt a következtetést fogják levonni, hogy mostantól nem szabad népirtani, még csak nem is azt, hogy mostantól nem szabad Amerikával szembeszállni, hanem - ahogy egy pakisztáni tábornok még a 91-es háború után megfogalmazta - hogy addig nem szabad az USA-val szembeszállni, amíg nincs atomfegyverük. |
|
|
|
Törölt nick
2005-04-24 01:17:31
|
92
|
Líbia, Szíria, Észak-Korea, Szudán és Irán is komolyabban veszi az Egyesült Államokat, mint azelőt
Líbia: Kadhafi már 2001. szeptember 11. után azt nyilatkozta, hogy Amerikának joga van bosszút állni stb. És már 99-ben elkezdett tárgyalni a Lockerbie-áldozatok kárpótlásáról. Gazdasági stb. problémái miatt már nagyon régóta szelídül, ennek semmi köze Irakhoz.
Észak-Korea: Annyira nem veszi komolyabban az USA-t, hogy épp azóta jelentette be atomfegyverének meglétét. (Ami vagy kamu, vagy nem - viszont állítólag kapott Pakisztánból komplett specifikációt, műszaki leírást atombomba készítéséhez, úgyhogy plutónium kérdése az egész, az meg valszeg van elég.)
Irán: Azóta fokozta atomfegyver megszerzésére irányuló erőfeszítéseit - bár Irak kapcsán konkrétan nem feltétlen ellenérdekelt az USA-val, mivel neki éppenséggel előnyös lenne egy síita dominanciájú Irak.
Szíria: Igen, közvetlen katonai fenyegetés alatt érzi magát. Ezt eddig is tudtuk, hogy közvetlen katonai fenyegetés hatására máshogy működnek az államok, de hát igazából ez iraki háború nélkül is így lenne. Másrészt én nem tartom a világbéke ügyében előrelépésnek a libanoni kivonulást - szerintem ez akár egy libanoni polgárháború bevezetője is lehet. Más eredményt eddig nemigen tudsz felmutatni, és az is kétséges, hogy iraki háború nélkül sokkal kevesebb pénzből nem lehetett volna-e ezt ugyanígy elérni. |
|
A hozzászólás:
 |
|
sajtoskenyér
2005-04-22 16:09:14
|
89
|
Pontosan. A politikai nyomásgyakorlásnak csak akkor van értelme, ha előzőleg bebizonyítottuk, nem rettennénk el a katonai eszközök bevetésétől sem. Irak megszállása pontosan ezt szolgálta. Ki kellett választani egy katonailag meglehetősen gyenge, a jövőben potenciális veszélyforrást jelenthető (még ha nem is voltak tömegpusztító-fegyverei, ugyan ki akadályozta meg volna, hogy legyenek, ennyire azért nem volt megbízható fickó Szaddám), a nemzetközi közösséggel szemben álló országot és végleges megoldás kellett találni, amit az első Öbölháború nem talált meg. Hiszen mivel a probléma alapja egy gigantomán, irracionálisan gondolkodó diktátor, ezért a diktátort el kellett távolítani. Ez lett volna a szövetségesek feladata, de elmulasztották. Szaddám túl sokat blöffölt és hazudott ahhoz, hogy adni lehessen a szavára. Nagy játékos volt, de vesztett.
Én az iraki invázió megindításának legfőbb okát tehát a WTC-merénylet után meghirdetett "megelőző csapás"-doktrínájának konkrét példán keresztül megvalósuló "reklámjának" tartom. Azóta látszik, hogy Líbia, Szíria, Észak-Korea, Szudán és Irán is komolyabban veszi az Egyesült Államokat, mint azelőt. Ezt politikai sikernek tartom. |
|
Előzmény:
|
|
Törölt nick
2005-04-17 12:13:51
|
74
|
Itt is van egy hiba (szétszórt vagyok, úgy látszik):
Egész hozzászólás helyesen:
Azt a meggyőződést, hogy a nemzetközi konfliktusok katonai fenyegetés nélkül, pusztán diplomáciai tárgyalások és újabb nemzetközi szerződések útján megoldhatók.
Az én véleményem az, hogy a tárgyalások, a fenyegetéssel kombinált tárgyalások, és (itt megint a blöff szerepe jön: a fenyegetésnek elég gyakran kell igazinak lennie) néha a valódi "meleg" háborúk jelentik a konfliktusok megoldási útját, sem a katonai fenyegetést, sem - néha - a háborút nem lehet mellőzni. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
