|
|
 |
Törölt nick
 2005-04-24 02:30:21
|
95
|
Ha már sakk:
A sakkról olvastam, hogy ha a nagymester hendikeppel játszik az amatőr ellen, akkor sem kockáztat (mert vak tyúk is talál szemet, az amatőr véletlenül kihasználhatja a kockázatos pozíciót), hanem pontosan úgy játszik, mintha az amatőr is mester lenne. Az amatőr előbb-utóbb úgyis olyan súlyos hibákat vét, amikkel eljátsza, majd hátrányba fordítja előnyét.
Ugyanígy szerintem a pókerjátékos sem veheti figyelembe ellenfelének a pókerarcban mutatkozó hiányosságait. Először, mivel ellentmond a sakkban is megismert elveknek (azaz, ha a profi pókeres az ellenfél reakciói alapján letér az egyébként használandó blöffölési és blöfflehívási arányról, akkor eltér a biztos nyerő stratégiától, és bukhat), másodszor, mivel vannak olyan profi pókeresek, akik a pókerarc egy különösen nehezen elsajátítható (mellesleg éppen ezért fölösleges erőfeszítésbe kerülő, tkp. túlbonyolított*) változatát alkalmazzák, miszerint látható jelét mutatják a bosszankodásnak vagy örömnek, amikor lapjaikat megtekintik - teljesen függetlenül attól, hogy milyen lapjuk van. Na, a pókeres sosem tudhatja, hogy nem véletlen egy ilyennel került-e szembe.
*Ennek az a kockázata, hogy nehéz megállni, hogy az ember ne pont inverz, vagy valamilyen egyéb, a lapjárásra mégiscsak utaló reakciókat mutasson - de vannak profi pókeresek, akik teljesen jól csinálják ezt is, és még túl sem ripacskodják. Egy gondterhelt sóhaj egyszer, egy örömmel felcsillanó szem máskor - mindez teljesen függetlenül a lapjárástól... Ha tényleg semmi információt nem árul el a lapjárásról, akkor éppen olyan jó (sőt az ellenfél reakcióit figyelő gyakorlott amatőrök ellen még jobb is), mint az igazi pókerarc. A legjobb egyébként ilyen szempontból az internetes póker, ahol csak pókerarc van - és a profi ott is éppúgy mindig nyer, pusztán hatékony blöffölési/lehívási arányának köszönhetően. |
|
A hozzászólás:
 |
|
rev251
2005-04-22 13:00:28
|
84
|
A pókerhez (szerintem, mint sosem pókerezett ember):
A blöffparti mellett még lényeges lehet:
Olyan reakciók felismerése (a másik lelki folyamatai, és a belőlük következő fizikai apróságok), melyek együtt mozognak a kezedben levő erővel (valamiképp arányosak vele pl.)
És egy mondás (szerintem kicsit sánta, de elgondolkodtató):
A póker és sakk között az a különbség, hogy a pókerben az erő rejtett, a sakkban a szándék.
Értsd: a sakkban "minden" az asztalon van, látszik (ti. a lehetőségek). Csak a stratégia nem |
|
Előzmény:
|
|
Törölt nick
2005-04-22 04:13:13
|
81
|
3. Én sem pókereztem sosem (bár egyébként pont most elkezdtem fontolgatni, hogy elkezdek - persze ahhoz meg kéne ismerkednem a szabályokkal... :-))) Ami most következik, az szekunder forrásokból (játékelmélettel ismeretterjesztés szinten foglalkozó munkákból) származik. Tehát, egy-egy pókerjátszma eredménye többnyire a szerencsén és a véletlenen múlik, de az egész parti már gyakorlatilag sosem. A jó pókeresnek két dologra van szüksége: pókerarcra (hogy az ellenfél sose tudja kitalálni, milyen lapjaink vannak, azaz ne legyen képes a blöfföt megkülönböztetni az igazitó) és a helyes blöffölési arány betartására. Ha sosem (vagy túl keveset) blöffölsz, akkor kiismerhetővé válsz, az ellenfél rájön, hogy ha úgy viselkedsz, mintha jó lapjaid lennének, akkor tényleg jó lapjaid vannak, és vice versa, és nem fog kockáztatni - azaz ha rossz lapjaid vannak, mindig a maximálisat veszted, jó lapokkal pedig mindig a minimálisat nyered. Ha mindig (vagy túl sokat) blöffölsz, akkor viszont túl nagy lesz a kísértés, hogy lehívják a blöfföt - így rengeteget fogsz veszíteni, és ezt nem fogják ellensúlyozni azok a helyzetek, amikor tényleg jó lapjaid vannak. Lényegében mind a túl sok, mind a túl kevés blöffnek az az eredménye, hogy lemondasz a blöffel elérhető nyereségről - túl kevés blöff ab ovo túl kevés blöffel elérhető nyereség, a túl sok blöfföt pedig mindig lehívják. Az atompókerben éppen ezért valószínűleg van blöff is, de a fenyegetésnek túlnyomórészt igazinak kell lennie - nehogy lehívják.
4. Természetesen minden költséget figyelembe vettek. Gondolj bele, Pakisztánban vagy Iránban belsőégésű motort sem tudnak mondjuk a BMW 4.4 V8 színvonalán gyártani, nekik ahhoz is egy teljesen új iparágat kellene megteremteniük - plusz acélkohászatot, és nem olyan színvonalon, ami a Hindustan Ambassadorba még elmegy, hanem igazán magas szinten, "hart wie Kruppstahl", ami a 120 mm-es ágyúcsőnek és az aktív páncélzatnak kell. Továbbá szükség van egy elektronikai és számítástechnikai ipar, éjjellátó berendezések stb. stb. gyártására, mindezek integrálására, speciális ötvözetekre stb. (Ezek jelentős része persze az atombombához is kell - csak nem feltétlen 2005-ös csúcstechnikával, hanem elég az 1945-ös csúcstechnika is.) Mindez olyan ipari képességet feltételez, amit mondjuk India, vagy talán inkább Kína pár évtizeden belül meg fog szerezni - na de mikor tesz majd szert ilyen képességre Pakisztán vagy Irán, vagy épp a Szaddám alatti Irak?
Ezzel szemben nyilván pl. Magyarországon az atombombához ugyan elképzelhetetlen nehézségeket kéne leküzdeni, és sokezermilliárd forintba kerülne egy atombomba-program, de azért mégsem lenne szükség teljesen új iparág megteremtésére a semmiből: van Paks, meg Csillebérc, meg talán még a Műegyetemnek is van valamije. Ehhez képest a harckocsigyártáshoz újra kéne üzemelni Diósgyőrt, az esztergomi (Suzuki 1.3...) és győri autó- és motorgyártás alapjain kéne egy 5-600 kW-os (!) erőgépet kifejleszteni, hozzá való váltóval és meghajtással... (A Merkava azt hiszem 560 kW-os motorral rendelkezik... Szerinted a Németországból, ill. Japánból készen kapott tervek alapján dolgozó, csupán nevetségesen kicsi és kis teljesítményű motorokkal tapasztalatot gyűjtő magyar mérnökök mennyiben rendelkeznek a szükséges tudással egy harckocsi egészen más igénybevételnek kitett, nagyságrenddel nagyobb teljesítményű motorjának a világszínvonalú megtervezéséhez?) Az elektronikai ipar stb. igényeiről nem is beszélve.
Egyébként, az empíria is az atomfegyver olcsóságát mutatja, mert miközben Kína már elég régóta hiába (illetve nem hiába, az látszik, hogy még negyven-ötven év, és...) próbálja hagyományos fegyverzetét világszínvonalra hozni, aközben atombombát már negyven éve képes volt előállítani.
Még egy dolog: a hagyományos fegyvert kezelni is nehezebb. Ahhoz megfelelő katonai doktrínára, kiképzett hadseregre, jól képzett és esetleg néhány kisebb konfliktusban már tapasztalatot is szerzett tiszti- és tiszthelyettesi karra, elszánt legénységre van szükség. Akik akár utolsó csepp vérükig harcolnak hazájuk és politikai elitjük érdekében, főparancsnokuk és az általa kinevezett elöljáróik parancsainak mindig híven engedelmeskedve. Na, az ilyet aztán végképp több évtizedbe telik kiépíteni - ez a fajta humán tőke fájóan hiányzik szinte az összes harmadik világbeli országnak. Talán az oroszok, az európai országok egy része, Izrael, az ázsiai kistigrisek közül mondjuk Tajvan és Dél-Korea, a japánok, és még pár ország rendelkezik ilyesféle humán tőkével. Esetleg bizonyos fokig még Észak-Korea is. Irán vagy Pakisztán viszont biztosan nem.
Ellenben az atomfegyver kezelését viszonylag kis létszámú kezelőszemélyzet is el tudja látni. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
