Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005-04-18 20:11:34 66

Rég nem jártam erre. Már éppen magamtól is híradást szerettem volna adni róla. :-)

 

Nos, jól van, egyre kevesebbet ugrál, már nem fél annyira tőlem, mint az elején (két hete és két napja van meg). Előző tulajdonosa azt javasolta, hogy adjak neki egyszer-egyszer főttojás-túró-májkrém gombócot, a rovartáplálék fehérjéjének pótlása miatt, valamint megsütött és porrá őrölt tojáshéjat a kalcium, mész és egyebek miatt. Viszont itt a közelben - az Árkád bevásárlóközpontban és a Rákosi úton - két állatkereskedés is van, ahol a hét minden napján kapható naposegér és nagy, húsos fekete tücsök. A madaram megveszik ezekért, különösen a tücsökért. Ma is megevett húsz darab akkorát, mint a hüvelykujjam utolsó perce. Naposegérből hetente négy alkalommal adok neki, kettőt-négyet is eltüntet egyszerre. Ezáltal megvan a fehérje- és a csontutánpótlás az étrendjében, plusz vitaminok és ásványi anyagok a kisegerek belsőségeiből. Hétvégén, mikor zárva vannak az állatkereskedések, nyers pulykahúst adok a madárnak.

 

Így inkább hanyagolom a gombócot, mert lusta vagyok elkészíteni. :-) És a természetes táplálékforrás mindig jobb - szerintem.

 

Dióbelet és mogyorót is adtam már a madárnak, a mogyorót a várakozással ellentétben nem tudta meghámozni, bár nem is próbálta, biztos nem szereti annyira, hogy strapálja magát vele. A dióbelet ellenben jól szétszórta az egész szobában. :-) Egy zacskó szotyit és ugyanennyi tökmagot is eltüntetett pár nap alatt, valamint fél almát is megeszik naponta. A körtéhez meg a szőlőhöz érdekes módon nem nyúlt.

 

A helye megszokásában már odáig jutott, hogy az egész napot végighangoskodja. Ha véletlen nappal támad kedvem aludni, füldugót kell igénybevennem. Érdekes, hogy sokkal szívesebben teszem be emiatt a füldugót, mint a szomszéd bulizása miatt (lásd: Zavaró szomszédok!!! topik). :-) A madár kedvence még mindig az egerészölyv hangja, azt hallatja leggyakrabban. Néha átvált belőle héjaszerű, szaggatottabb vijjogásba. Ha nem kiabál, akkor rövid, recsegő hangot ad, ez nyilván a saját hangja. "Énekelni" is szokott: különböző madárfajok motívumait keveri össze valamiféle motyogássá, mintha próbálgatná őket. Felismertem már tőle a feketerigó, a vörösbegy, a cserregő nádiposzáta (!) és a sárgarigó hangját is.

 

Most éppen azon vagyok, hogy egy nagyobb röpdét hajtsak fel neki lehetőleg nem százezres nagyságrendű áron...

A hozzászólás:
FIldi:) Creative Commons License 2005-04-18 10:33:25 65

Sziasztok!

Hogy van a szajkód Thick?

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!