|
|
|
|
 |
sajtoskenyér
2005-04-22 16:09:14
|
89
|
Pontosan. A politikai nyomásgyakorlásnak csak akkor van értelme, ha előzőleg bebizonyítottuk, nem rettennénk el a katonai eszközök bevetésétől sem. Irak megszállása pontosan ezt szolgálta. Ki kellett választani egy katonailag meglehetősen gyenge, a jövőben potenciális veszélyforrást jelenthető (még ha nem is voltak tömegpusztító-fegyverei, ugyan ki akadályozta meg volna, hogy legyenek, ennyire azért nem volt megbízható fickó Szaddám), a nemzetközi közösséggel szemben álló országot és végleges megoldás kellett találni, amit az első Öbölháború nem talált meg. Hiszen mivel a probléma alapja egy gigantomán, irracionálisan gondolkodó diktátor, ezért a diktátort el kellett távolítani. Ez lett volna a szövetségesek feladata, de elmulasztották. Szaddám túl sokat blöffölt és hazudott ahhoz, hogy adni lehessen a szavára. Nagy játékos volt, de vesztett.
Én az iraki invázió megindításának legfőbb okát tehát a WTC-merénylet után meghirdetett "megelőző csapás"-doktrínájának konkrét példán keresztül megvalósuló "reklámjának" tartom. Azóta látszik, hogy Líbia, Szíria, Észak-Korea, Szudán és Irán is komolyabban veszi az Egyesült Államokat, mint azelőt. Ezt politikai sikernek tartom. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2005-04-17 12:13:51
|
74
|
Itt is van egy hiba (szétszórt vagyok, úgy látszik):
Egész hozzászólás helyesen:
Azt a meggyőződést, hogy a nemzetközi konfliktusok katonai fenyegetés nélkül, pusztán diplomáciai tárgyalások és újabb nemzetközi szerződések útján megoldhatók.
Az én véleményem az, hogy a tárgyalások, a fenyegetéssel kombinált tárgyalások, és (itt megint a blöff szerepe jön: a fenyegetésnek elég gyakran kell igazinak lennie) néha a valódi "meleg" háborúk jelentik a konfliktusok megoldási útját, sem a katonai fenyegetést, sem - néha - a háborút nem lehet mellőzni. |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2005-04-17 12:07:43
|
71
|
Bocsánat, a "nélkül" szó értelemzavaró hiba.
A mondat helyesen:
Azt a meggyőződést, hogy a nemzetközi konfliktusok katonai fenyegetés nélkül, pusztán diplomáciai tárgyalások és újabb nemzetközi szerződések útján megoldhatók.
Az én véleményem az, hogy a tárgyalások, a fenyegetéssel kombinált támadások, és (itt megint a blöff szerepe jön: a fenyegetésnek elég gyakran kell igazinak lennie) néha a valódi "meleg" háborúk jelentik a konfliktusok megoldási útját, sem a katonai fenyegetést, sem - néha - a háborút nem lehet mellőzni. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|