Gondolom azért, mert mindegyiknek megvannak a saját, kontinensenként és globálisan működő szervezetei, amelyek megalkotják a saját szabályrendszerüket egymástól függetlenül és szvsz nem szólnak bele egymás működésébe. Szerintem ez nagyjából úgy megy, hogy ha egy nemzet válogatottat akar indítani, akkor először is az adott állam szövetségénél kell kérni, lobbizni.( Ez nyilván azokra a speciális esetekre vonatkozik, mikor egy államon belül több, valamilyen szintű autonómiával rendelkező nemzet is van.) Ha sikerült, akkor a sportág megfelelő világszövetségénél kezdenek el lobbizni az elismertetésért és ha nem ütközik a szabályzattal, akkor megjelenhetnek önállóan is az adott sportágban. Mivel az önállóság feltételeit minden sportág szövetsége másként határozza meg, ezért lehetnek különbségek fociban, rögbiben, olimpián, ésatöbbi. Legalábbis ez tűnik logikusnak.
Másrészt, ha ez a metódus nem megy végbe, nincs kérelem, nincs lobbi, nincs törekvés, akkor nyilván nem fogja maga a világszervezet (legyen szó bármilyen sportágról) kezdeményezni, hogy az adott nemzet ugyan indíthasson már válogatottat. Meg azt sem fogja mondani, hogy "innentől kezdve nektek is lesz válogatottatok és pont".
Ezt először egyértelműen le kell rendezni az országon belül, ott meg szvsz a szövetségeken is múlik és a szándékon. |