Nos itt egy rövid idézet egy hunokról szóló összefoglalóban. Gondolkodj el rajta
"Az ázsiai hunok
A “hun” szó mongol nyelven annyit jelent, mint “ember”. A hunok ismert története
valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól
északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma
Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti
II. században már a Tárim-medencétől az Iszik kölig és a Szaján-hegységtől a
Bajkál tóig terjedt. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük
a Kr. előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e.
551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már
mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. előtti IV. századi kínai
forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak
változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti
200-as években egységes irányítás alatti erős államot szervezett, melynek
fővárosa Karakorum környékén volt. Kr.e. 174-ben leigázta az ellenséges tunguz,
a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ez a hun expanzió mozgásba hozta
Belső-Ázsia népeit és indította el a későbbi nagy népvándorlás első hullámát.
Mao-tun ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: “mindezen népeket hunná
tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek”. Csang K’ien
kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható
- számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. Kr.e. 122
után Ho K’i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek
következtében a Hsziungnu Birodalom egysége a Kr. előtti I. század közepére
fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók
forrásvidékére húzódott vissza.
A Hun Birodalom ekkor kettévált:, az “északi hunok” más népekkel együtt Kr.e. 51
körül kínai vezetés alá kerültek, mint Kína hűbéresei a Csi-csi által kiürített
Észak-Mongóliába, az Orhon-folyó környékére vonultak. E hűbéres viszony nem
tartott sokáig, mert a kínaiak megtámadták a Belső-Ázsiában maradt hunok
szállásterületeit; Kr.u.87-ben 200 000 hun hódol meg a kínaiaknak. Kr.u. 91-ben
Keng K’uei tábornok ismét nagy erővel tört be a volt hun területre és ott
győzelmet aratott. Az északi hunok egy kisebb csoportja áttelepült a mai
Észak-Shanhszi tartomány területére és átmeneti vezetőválságok után Kr.u.
216-ban végzetes vereséget szenvednek. Kr.u. a IV. században alakult ugyan három
kis utódállam - a “Korai Zhao”, az “Északi Liang” és a “Kései Xia”; valamennyiük
sorsa a beolvadás lett. A Han Birodalom bukása után Kr.u. 220 után az északi
hunoknak Ordosz környékén újra sikerült függetlenségüket kivívniuk és ezt
megszűnésükig meg is tartották; ettől kezdve - bár területükön továbbéltek - nem
játszottak jelentős szerepet Belső-Ázsia történetében. Kínában 439-ben megszűnt
az utolsó hun állam.
A hunok nagyobbik része - a “déli hunok” Csi-csi vezetése alatt megőrízte
függetlenségét. A helyzet mérlegelése érlelte meg Csi-csiben azt az
elhatározást, hogy a hozzá hű törzsekkel együtt Kr.e. 56-36 között elhagyja a
hun nép ősi észak-mongóliai szállásterületét és a fojtogató gyűrűből a
Dzsungár-kapun átkelve nyugati irányba a közép-ázsiai Turáni-alföld felé törjön
ki. Előbb az o-sunok (vuszunok) országát foglalta el, majd az o-k’utokra (a
későbbi ogurokra), a kienkunokra (kirgizekre) és a tinglingekre került a sor.
Csi-csi tündöklése azonban rövid ideig tartott; a kínaiak vuszun és Kangkü-beli
szövetségeseikkel elfoglalták Csi-csi székhelyét; Kr.e. 36-ban Csi-csi maga is
az ütközetben halt meg. A nyugatra került valaha magashegységi hunok a
Turáni-alföldön északi részének síkvidéki lakóivá váltak. Itt vereséget
szenvedtek a szienpi néptől és ettől kezdve csak szórványos kínai adat van
róluk, mert kikerültek a kínaiak látóköréből. Az utolsó részletes kínai leírás a
sztyep népeiről a 350-et megelőző időből származik, amikor a források a
kienkunokat és a tinglingeket említik; ez utóbbiak neve is lassan eltűnik és
ti-li vagy tielö néven jelenik meg. A déli tinglingek kao-kü ting-ling vagyis
“magas kocsijú tingling” nevet viselik. Ők azok, akik 350, a déli hunok Európába
vonulása után az ő helyüket elfoglalják és ott 460-ig maradnak. A déli hunok új
szállásterületükön időszakosan szövetségre lépnek Khorezm állammal. Kisebb
csoportjuk déli irányba megy és Szogdián át Északkelet-Afganisztánba jut. A déli
hunok a történelmi forrásokban már uar és/vagy hun néven szerepelnek. A
Heftal-dinasztia után világosabb arcszínük miatt heftalita (hepta) vagy fehér
hun (görögül: leukoi ounmoi) néven ismerik ezen városlakó hunokat. Prokopiosztól
tudjuk, hogy a fehér hunok olyanok voltak, mint a “többi türk nép” és írásuk a
“türk rovásírás” volt. Sun Yun a fehér hunok szállásait írja le, kitér
állattartásukra, ruházatukra és ételeikre. A déli hunok zöme az Oxus és a
Yaxartész folyók közötti Csu folyó és a Balhas-tó menti szállásterületükön újra
megerősödnek és Kr.u. 350 körül nyugat felé indulnak. Elindulásuk oka
ismeretlen; egyesek a soso nép támadásaira, mások a zsuanzsuanokéra
gyanakszanak. A legvalószínűbb Balambér hódító szellemű uralkodó személye, aki
észrevette, hogy a hunok nyugati szomszédai meggyengültek és a hunoknak e
magaskultúrájú népek övezte területen nincs további terjeszkedési lehetőségük.
A hsziungnu és a hun nép azonossága. A “hsziungnu” (xiongnu) népnév ebben a
formában a Kr. előtti 318-ban jelent meg Észak-Shanxi területén egy ütközet
kapcsán, majd Kr.e. 312-ben “xionanu” formában találjuk Loufan területén.
Kr.e. 265-ben már a “hsziungnúk - az ázsiai hunok -“ eljárásairól olvasunk. A
Kr.e. 254-222 között élt Xi Wang már egyértelműen a hunokat nevezi
hsziungnúknak, akik ellen Qin Shi-huang császár (221-210) a Nagy Falat emelte
és Wang Zhao-jun kínai udvarhölgy a hun-hsziungnú bőrdobok hallatán kesereg.
Zhang Guo Ce hsziungnúknak az összes “barbár” népet nevezi, majd ugyanő ezt a
hu népekre vonatkoztatja, akikben a hzsiungnúk ősei, a “protohsziungnúkat”
látjuk. A Kr. előtti II. évszázad végén élt Szemacsien már egyértelműen a
hunokra vonatkoztatva ír a hsziungnúkról. A hun és a hsziungnu név
azonosságáról a kutatók csak az elmúlt kétszáz évben kételkedtek; a francia
J.L. De Guignes (1723-1800) a két név alatt értett nép azonosságát még
természetesnek tartja. A tudomány mai állása szerint a kutatók többsége
forráskutatásaik alapján újra azonosnak tartják e hsziungnu és az ázsiai-hun
népet. "
Vagyis eredetileg itt egy alapvetően altáji mongol kultúrájú és nyelvű népről van szó, akik abban különböztek a többi mongol néptől hogy beolvasztották valamennyi, korábban belső-ázsiába került europid népelemet. De nem kétséges hogy a mongol elem volt többségben.
Nyugat felé vándorolva persze fokról fokra ők összekeveredtek először iráni, majd germán és szláv népekkel, a KM-ben már csak a hun arisztokrácia és kis számú harcos volt altáji mongol. A többi, később Európába érkezett türk nép útja egyszerűbb volt, hunok ugyanis egyszerűen elsöpörték az útből (ill. elvándorlásra kényszerítették) a dél-orosz sztyeppe eredetileg germán és iráni lakosságát. A szlávok maradtak és később sorra asszimilálták az először őket alávető türk törzseket.
|
