Keresés

Részletes keresés

Onogur Creative Commons License 2005-03-11 16:18:55 114

Kedves LvT!

 

Először is köszi a Rád jellemző alapos tájékoztatót. Mit mondjak? Ezt vártam Tőled. :o)

 

Másodszor csak megerősíted bennem azon tapasztalatot, miszerint minél többet megismer az ember, annál jobban rájön, hogy mennyire keveset tud.

 

O.

LvT Creative Commons License 2005-03-11 11:59:37 112
Errata:

* felesleges "?": "A /w/ : /B/ approximáns-réshang kontraszt is létezik palatális kivitelben: /j/ : [?ʝ] /j/" ->
helyesen: A /w/ : /B/ approximáns-réshang kontraszt is létezik palatális kivitelben: /j/ : [ʝ] /j/

* iránycsere: "Ezek nem analógok a fentivel, mivel sokkal korábbiak." ->
helyesen "Ezek nem analógok a fentivel, mivel sokkal korábbiak (azaz fiatalabbak)."
A hozzászólás:
LvT Creative Commons License 2005-03-11 11:51:20 111
Kedves Onogur!

> Így itt a 'v' nem egy 'u'-val rokon félhang, hanem az 'm' párja és így teljesértékű (labiális?) hang.

Természetesen nem a mai nyelvállapotról beszéltem, hanem az akkoriról.

> Feltehetően akkor a kétféle 'v' különbözően is hallatszott. Az akkori beszélők meg tudták a kettőt különböztetni. Vagy rosszul gondolom?

Elöljáróban: []-k között az APhI/IPA fonetikai jelölést adom meg (ehhez unicode kell), //-k között pedig az X-SAMPA megfelelőt (ehhez nem kell unicode).

Három hangról beszélünk: a [u̯] /u_^/ félmagánhangzóról, a [w] /w/ zöngés labioveláris approximánsról (vö. angol), a [β] /B/ zöngés bilabiális réshangról (vö. spanyol). Ez utóbbi kettőt csak a legszigorúbb fonetikai szinten szokás megkülönböztetni (magam is "gátlástalanul" adtam a fgr. *kiwe rekonstrukciót az alább, holott az *kiβe). Ugyanakkor a /w/ fonetikailag nem más, mint igen zártan ejtett /u_^/: a kettő közt ugyanolyan kicsiny a különbség, mint a magyra éjt /j/ hangja és az angol eight [ei̯t] /ei_^t/ szó /i_^/ hangja közt. N.B. A /w/ : /B/ approximáns-réshang kontraszt is létezik palatális kivitelben: /j/ : [?ʝ] /j/: ez utóbbi hangot ejtjük a j helyett pl a dobj! felszólító módú alakban.

Látszik tehát -- különösen ez utóbbi példából --, hogy ezek különböző hangok, de nemigen találhatni olyan nyelvet, ahol szemben állnának egymással. A nyelvek túlnyomó többségében ezek pozícionális variációk: ez mondjuk a /u_^/ : /v/ (< /B/) viszonyában kitűnően megmutatkozik a szlovén és az ukrán nyelvben. Ilyesmi volt a magyarban is. Jelöljük V-vel a magánhangzókat, C-vel a mássalhangzókat, B-vel a kérdéses v-szerű hangot, #-vel a szóhatárt, ekkor az alábbi fonotaktikai lehetőségek voltak:

1. VBV
2. VBC
3. VB#
4. CBV
5. CBC
6. CB#
7. #BV
8. #BC
9. #B#

Ebből a gyarkorlatban kizárható az 5. (CBC), hiszen szó belsejében hármas mássalhangzótorlódás nem fordulhatott elő (és a B ebből a szempontból msh., mivel nem szótagalkotó), a 8. (#BC), mivel szó elejét kettős msh.-torlódás sem volt, valamint a 9. (#B#), mivel egy msh.-ból álló szó a magyarban nem létezett. A 6. (CB#) is csak viszonylag későn volt lehetséges, már itt a Kárpát-medencében a szóvégi 4.-ből kialakulva (CBV#), azaz a szóvégi mgh.-lekopás után.

A maradék pozíciókban a B-nek kétféle allofónja volt lehetséges: az /u_^/ félmagánhangzó, melyet a fontotaktikai képletben u-val fogok jelölni (aláhuzatlan u = teljesértékű mgh.), ill. a /w/ vagy /B/ mássalhangzó, melyet w-vel jelölök. Az allofonikus megoszlás az alábbi volt:

1. VwV
2. VuC
3. Vu#
4. CwV
5. ---
6. Cw# (~ Cu#)
7. #wV
8. ---
9. ---

Ez pedig a következőképpen fejlődött tovább (V' = hosszú mgh.; a w-vel jelölt bilabiális /B/ réshang idővel labiodentális /v/-vé [ritkán bilabilális /b/ zárhanggá] fejlődött):

1. VvV (ritkán VbV) : vö. avul (de ó); ibolya (< viola /wiola/)
2. V'C (ez igen ritka eset, korai szóösszetétel kell hozzá, így példát egyelőre nem találok)
3. V'# : vö. (de tavak)
4. CvV : vö. falvak (de falu)
5. ---
6. Cu#~Cü# (> Cú#~Cű#), Cv#, CC#: vö. falu (de falvak, ill. nedű < nedü ~ nedv, sőt könny ~ könyű ~ könyv
7. #vV (ritkán #V): vö. vagyok; öt (de osztják wet, finn viisi)
8. ---
9. ---

A 6. példa fiatal, ugyanakkor mutatja hogy a pozícionális magánhangzó-mássalhangzó váltakozás még akkor is élő, produktív tényező volt.


> Szerintem a név szavunk nem ide tartozik. Ha jól tudom ez közös eredetű a nem(es) szavunkkal, s itt az m-v váltakozás jelenik meg.

A nem 'lat. gens' szavunk eredete bizonytalan, összatartozása a névvel egyáltalán nem magától értetődő. De ha ez így is lenne, akkor is csak az lenne a helyzet, hogy a nem szó is "ide" tartozna.

Ugyanakkor a név vége valóban *m-re megy vissza (vö. finn nimi < ur. *nime), és mgh.-közi *m denazalizációval tényleg az esetek többségében *w-vé ([β] /B/ hanggá) lett a magyarban. De a szó végre kerülve ez is rendszerint vokalizálódott (azaz kettőshangzó második eleme lett), amit jól mutatnak az alábbi példák:
- m. fű ~ füvek, vog. pam < ugor *pim3
- m. jó ~ javak, vog. jomas < ugor *jom3
- m. lé ~ levek, finn liemi < fgr *leme
Úgyhogy a név szavunknak is né/nő ~ nevek alakúnak kellene lennie...

(N.B. Szó közepén az eredeti *m csak akkor marad meg a magyarban, ha nem zárhangjellegű mássalhangzó mellett áll, vö. szem, finn silmä < ur. *œilmä. Zárhangok előtt eltűnik, zöngéssé téve a zárhangot, vö. m. hab, finn kumpu < ur. *kumpa 'hullám'.)


> Példa erre a Demecser-Devecser településnevek ill. Szatmár-Szatvár családnevek is.

Ezek nem analógok a fentivel, mivel sokkal korábbiak. Ez a m ~ w (> b, v) váltakozás török "import". A (finn-)ugor eredetű szavakban nincs is ilyen szóváltakozás: az m megmarad szó elején (vö. m. men(ni), finn mene- (mennä) < ur. *mene), és szó belsejében nem plozív msh. mellett; szó belsejében hangzóközi helyzetben ugyanakkor mindig denazalizálódik, zárhang mellett eltűnik.
̯

Előzmény:
Onogur Creative Commons License 2005-03-10 18:22:34 108

Kedves LvT!

 

> Van egy szavunk a név, amely mutatja, hogy hosszú mgh. után ez a félhangzó a szóvégen is megmaradhatott, mert a hosszú mgh.-val nem tudott kettőshangzót alkotni.

 

Szerintem a név szavunk nem ide tartozik. Ha jól tudom ez közös eredetű a nem(es) szavunkkal, s itt az m-v váltakozás jelenik meg. Példa erre a Demecser-Devecser településnevek ill. Szatmár-Szatvár családnevek is.

 

Így itt a 'v' nem egy 'u'-val rokon félhang, hanem az 'm' párja és így teljesértékű (labiális?) hang. Feltehetően akkor a kétféle 'v' különbözően is hallatszott. Az akkori beszélők meg tudták a kettőt különböztetni. Vagy rosszul gondolom?

 

O.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!