|
|
 |
bode1899
2005-03-03 16:33:24
|
807
|
Én most olvastam először. Megdöbbentő. És ezek után Juhász, az a főhülye, aki a pécsi egyetemen könyvtár-ruhatár szakon most szerzi a diplomáját, meg Keleti a honvédelmi bizottságban b@sztatja ezt a katonát. Innen. A bársonyszékből. Kész csoda, hogy nem történt tragédia. Az a véleményem nem változott, hogy semmi keresnivalója a magyar katonának se Afganisztánban, se Irakban. De így meg végképp semmi. |
|
 |
Pat_Healy
2005-03-03 10:16:08
|
805
|
Ja, ez tényleg nem semmi bár már olvastam korábban.
Viszont arra lennék kíváncsi, hogy í gazdák meddig fognak kitartani. Vagy hogy ők észreveszik e mennyire durván leszarja őket minda a média, mind a kormány. Mert ugye ez az újabb ügynöklista nem véletle, hogy most került elő, de ezzel nem hiszem, hogy sok újdonságot mondtam.
"Jókat derülhetnénk a minusz 22 fokos afgán tél közepén kiküldött, lejárt szavatosságú naptejek esetén..." ezt asszem valamelyik tévé is felkapta. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2005-03-03 09:59:42
|
804
|
Subject: Fw: Magyarok Irakban - nem semmi
Az alábbi nyílt levél a honvedelem.hu fórumán jelent meg, és egy Afganisztánban szolgált százados írta a honvédelmi miniszternek a külföldön szolgáló csapatainknál szolgáló állapotokról. Demokratikus hadseregünk persze úgy gondolta, hogy a levél és a hozzá fûzött kommentárok a fórum moderálási elveibe ütköznek, és törölték. Aztán rájöttek, hogy mégsem, és most ismét olvasható, bár ki tudja, meddig.
Tisztelt miniszter úr,
Hét hónappal ezelõtt ön azzal a szavakkal búcsúzott tõlem és Afganisztánba induló katonatársaimtól, hogy térjünk vissza épen és egészségesen. Ez sikerült, bár ne kiabáljuk el, még pár nap hátra van, nem tudjuk mennyi, már 25 napja lejárt a fél év. Itteni elöljáróink szerint sikerült úgy teljesítenünk ezt a missziót, hogy tovább növeltük tekintélyünket a NATO-ban, fenntartottuk Kabul egy negyedében a békét, biztonságot, megszereztük a lakosság bizalmát, robbanószereket találtunk, terrorista gyanús emberekrõl, drog- és gyermekcsempészekrõl szereztünk információkat, segítettünk a kabuli rendõrség kiképzésében, satöbbi... Kár, hogy sikereinkrõl soha nem hallottunk sem a honvedelem.hu oldalon, sem a híradásokban. Más nemzetek honlapjait irigykedve nézzük…
Sajnos ez is mutat valamit. Vagy nem merünk büszkék lenni, vagy nem igazán büszkék ránk elöljáróink. Vagy csak elfeledkeztek róla? Ez utóbbit nem csodálom. Sajnos sokmindenrõl elfeledkeznek egyesek. Amikor értékelik ezt a missziót, bizonyára a problémákról is elfelejtkeznek majd, hiszen egyeseknek ez az érdeke, ezt diktálja egyéni karriervágyuk. Miniszter úr! Abban a jelentésben, ami a misszióról készül majd Ön nem fog találkozni a problémákkal, fõleg nem a felelõsökkel, ebben bizonyos vagyok, hiszen vannak, akiknek a karrier fontosabb, mint katonáink biztonsága. Szakterületemen 5 alkalommal éltem javaslattal, soha még csak válaszra sem méltattak, pedig komoly biztonsági következményekkel járó javaslatok voltak.
A visszafogadó ünnepségen, Önön múlik majd, hogy megkérdezi-e a katonákat arról, hogy használható volt-e például a sok millió forintért kifejlesztett és beszerzett, majd a Mercedes terepjárók platójára felszerelt géppuskaállvány. Azt a választ fogja kapni, hogy nem, mert ezek légvédelmi géppuskaállványok, vízszintesnél lejjebb nem dönthetõek, holott Kabul belvárosában nem felülrõl fog jönni a támadás. Hogy mennyiért, melyik cég és mely nyugdíjas katonai tanácsadók kaptak ezért nálunknál is jobb fizetést, annak majd Ön utánajár, legalábbis, mint adófizetõ magyar állampolgár, ezt remélem.
Miután kiérkeztünk, egy kanadai újságíró kikezdte a felszereléseinket, például, hogy amig korábban a kanadaiak páncélozott jármûvekkel járõröztek, addig a magyarok homokzsákokkal körbepakolt Mercedesekben teszik ugyanezt. A szárazföldi vezérkar hivatalos, ma is az Interneten megtalálható reakciója erre az volt, hogy a terepjárók páncélozottak (!) és BTR-ek is segítik a munkát. Lehet, hogy Önt és sok millió honfitársunkat ez megnyugtatta, és akik ezt állították, ma már magasabb beosztásban ülnek, azonban az igazság az, hogy a katonák a terepjárókra forgalomból kivont golyóálló mellényeket, egyes esetekben homokzsákokat erõsítettek az utastér védelmére, de páncélozottságról messze nem beszélhetünk. Még az ülésekre erõsíthetõ kevlárhuzat is 5 hónapig hiányzott, mely egy aknára futás esetén nyújt védelmet, holott Afganisztán a világ legelaknásítottabb országa. Ez 20 éve így van, nem menet közben derült ki. A BTR-ek pedig, tudva, hogy ilyen jármûvekkel taposták a földbe a szovjet csapatok a helyieket, jobb hogy nemigen hagyták el a tábor területét. Vagy oroszoknak, vagy az egyenruhánk miatt amerikaiaknak néztek minket, s hát egyik sem közkedvelt nemzet Afganisztánban.
De késõbb még irritálóbb dolog történt. Volt, hogy a nem megfelelõ felszerelésekkel katonáink fejét kockáztatta a vezetés. És ezt szó szerint értse. Kiutazásunk után pár hónappal a belga védelmi miniszter látogatást tett a velünk egy zászlóalj-kötelékben szolgáló belga századnál. Miután tájékoztatták õt arról, hogy a terroristák legújabb szórakozása az, hogy a járõrök elõtt keresztben az utakon drótokat feszítenek ki, így kísérelve meg lefejezni a terepjárókon álló géppuskást, azonnal megtiltotta, hogy a tábor területét elhagyják a belga katonák. Minden nemzet órák alatt drótvágókat szerelt fel a kocsikra a járõrök géppuskása elé. Kivéve minket. Akkor a problémát a magyar századparancsnok, mivel anyagi kerete sincs drótvágó legyártásához, mint ahogy semmi más rendkívüli kiadásra, jelentette a Szárazföldi Parancsnokságnak, de a hét hónapos missziónk alatt nem sikerült legyártatni és felszereltetni a drótvágókat. Egy kísérleti példány készült el, bizonyára komoly kutatói-fejlesztõi munka eredményeként és súlyos tiszteletdíjakért, csakhogy a felszerelt drótvágó monstrum 50 km/h sebességnél ingataggá teszi a Mercedes terepjárót, így használhatatlan. A katonák feje jelenleg is veszélyben van. Most jelenthetem Önnek, hogy ha valaki Nagy Richárd sorsára jut, meg se próbálják azt mondani a temetésén, hogy önszántából vállalta a missziót. Inkább nevezzék majd meg azon személyeket, akik nem tették lehetõvé számára a maximális túlélést.
Miniszter úr, nem akarom rabolni az Ön és mások idejét, pedig lenne még mivel. Jókat derülhetnénk a minusz 22 fokos afgán tél közepén kiküldött, lejárt szavatosságú naptejek esetén, vagy nagyokat sírhatnánk a Kalasnyikovjainkon, melyek lõszerei nem NATO kompatibilisek, és mi ezekkel veszünk részt egy NATO misszióban, esetleg az antenna nélkül kiküldött rádiók példáján, a kevlársisakok hiányán, vagy a katonaorvosainkon, akik a múltkor a városban kõdobálásba kerültek, de mivel kiképzést ilyesmire sem kaptak, azt se tudták, miként reagáljanak. De adófizetõként kimondottan érdekelne, hogy azt a két darab, egyenként 1,5 tonnás elektromos kapcsolószekrénynek, amit senki sem kért de kiküldtek Kabulba, mennyi volt a kiszállítási költsége...
Idõrablás helyett, amit most a végén mondani szeretnék Önnek, hogy fiatal tisztekként egyre többen érkezünk el katonai hivatásunk egy jelentõs állomásához. Vagy beállunk a karrieristák sorába, és hallgatunk a seregben uralkodó szégyenletes állapotokról, ami egyébként nem csak a misszióknál van így, olvassa csak el a tárca internetes fórumát, vagy azt mondom, hogy továbbra is szeretnék reggel belenézni a tükörbe és nem veszek részt egy szégyenletes folyamatban. Kérem ne higyje, hogy sérelemtõl vezérelve vagy a misszió alatt történtek miatt írom ezeket a sorokat. Sem a szabadságok megnyirbálása, sem a hatodik hónap lejárta elõtt 4 nappal a médiából tudomásunkra jutott egy hónapos hosszabbítás, sem a NATO-ban egyedüli tagországként csak a magyar missziós katonáktól megvont választási jog nem késztet erre. Régóta szolgálok a seregben, korábban láttam a HM gépkocsiparkolóját, az LCD monitorok beszerzését, ismertem külföldi képzésrõl visszatérõ kollégákat, akiket engedtek leszerelni, vagy rendelkezési állományba tenni, és láttam képesség és képzettség nélküli "csókosokat" gyorsan megmászni a ranglétrát, majd jól fizetõ NATO beosztásokból szégyenszemre hazatérni embereket, mert nem volt megfelelõ a nyelvtudásuk. Ezek hitelünket rontották a Szövetségben, illetve ezért nincs hitünk már nekünk fiatal nemzedéknek sem az elöljáróinkban.
Ugyanakkor ebben a seregben 15 éve nem fenyítettek meg alezredest és annál magasabb rendfokozatú személyt, hiszen cimbora a cimborának nem vájja ki a szemét. Én nem akarok cimbiskedni senkivel, mert ezek olyan emberek, akik szeretnek a Magyar Honvédség állóvízében lubickolni, míg sokan megbüdösödünk tõle. Ellentétben velük, mi fiatalok meg tudjuk állni a helyünket a civil életben, így nem ragaszkodunk túlzottan ehhez a sereghez úgy, mint azok, akiknek se nyelvtudásuk, se fizikai állóképességük, se megfelelõ végzettségük, se kreativitásuk, de megszegve katonai esküiket nem gondoskodnak maximális mértékben alárendeltjeikrõl, vagy nyílvánvalóan rosszul gazdálkodnak a rájuk bízott anyagi javakkal, emberi erõforrásokkal. Nemcsak az esküjüket, de a törvényeket is megszegik ezzel, nem csoda, hogy morális válságba juttatták a hadsereget. Ha pedig azzal takaróznak, hogy a rendszer nem mûködik megfelelõen és õk tehetetlenek, akkor azokat kell elõvenni, akik nem állnak ki mellszélességgel a reformok mellett és elmulasztják hatékonyabbá tenni a szabályzók, eljárások rendjét. Hogy miért? Mert nem érdekük. Vagy csak egyszerûen kreativitáshiánnyal küzdenek és nem találnak megoldásokat bizonyos problémákra. Akkor viszont nem kerülhetnének vezetõ pozícióba, mert tönkreteszik a sereget.
A reform nem csak stratégiai szinten kell elkezdõdjön mert láthatóan zátonyra fut, hanem a haderõben uralkodó állapotok összességén kell változtatni. Régi gyakorlattal nem lehet egy expedíciós hadsereget mûködtetni mert hatékonytalan lesz, és felemészti azt a minimális forrást is, amit a költségvetés biztosít a számára. Ha pedig nem rátermett emberekre bízzuk, akkor kidobott pénz még az is, ami jut.
Beszélgetve a Kabulban szolgált katonákkal, sokan az utolsó napokat élik a seregben. Ezek után én kívánok önnek sok sikert és szerencsét az expedíciós, professzionális, elhivatott és a társadalom szemében elismert haderõ kiépítéséhez. Szüksége lesz rá, bármennyit is költ majd a sereg az adófizetõk zsebébõl 30 milliós, de a géppuskaállvánnyal hasznavehetetlenné tett terepjárók beszerzésére, toborzásra, vagy arculatépítésre. Viszont akkor talán sikerrel jár, ha újra bevezeti a seregben a felelõsségre vonás intézményét és megreformálja az uralkodó nézeteket, eljárásokat, szabályzókat, vagyis elérjük azt a sokat emlegetett mentális interoperabilitást a NATO-val. Siessen vele, mert elõbb-utóbb nem lesz kikkel megtegye.
Tisztelettel, Farkas Roland százados |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|