|
|
 |
Törölt nick
 2005-03-07 01:44:46
|
56
|
Először egy részesetet letisztáznék, a kölcsönös nukleáris elrettentés 4. pontban említett esetének a hidegháború idején tapasztalt szélsőséges részesetét. A hidegháború idején, amennyiben egy - akár szovjet, akár amerikai - nukleáris csapásmérő alakulat tűzparancsot kapott volna, nagy valószínűséggel biztos lehetett benne: az ellenség ugyanilyen parancsot kapott, és jó eséllyel teljesíteni is fogja a parancsot. Tehát az alakulat minden tagja pontosan tudhatta, hogy családját az ellenség már el is pusztította, ő már csak bosszút áll. Szerintem elég egyértelmű, hogy egy jól képzett katona, ha tudja, hogy szeretteit már el is pusztította az ellenség, tenni fogja a dolgát. Tehát mindkét fél teljesen biztos lehetett benne, hogy mind saját, mind az ellenfél katonái tenni fogják dolgukat. Így legalábbis mutattam egy esetet, amikor még a te elemzési kereteid között is teljesen biztosak lehetünk az atomfegyver bevetésében, és abban, hogy nem volt értelmetlen rendszerben tartani ezt a fegyvert, hiszen ha nincs, akkor nem működik a kölcsönös elrettentés, és az ellenség akár meg is támadhat bennünket.
És akkor most jöjjön az általános elemzés, mely a fentitől különböző helyzetekre is - véleményem szerint - valószínűsíti a parancs végrehajtását.
Először is, egy katonaság amíg fel nem bomlik, mindig egységes központi akaratnak engedelmeskedik. Parancs, az parancs. És az atomfegyverek kezelőszemélyzetét jellemzően a legmegbízhatóbb, ideológiailag és technikailag legképzettebb, vakon engedelmes katonák közül verbuválják. Ha valahol a hadseregben felüti a fejét a függelemsértés, parancsmegtagadás, lázadás, a nukleáris csapásmérő erő lesz az utolsó. Erről szvsz minden valamirevaló állam tud gondoskodni, mely akár csak kicsit is stabil.
Azután az egyéni parancsmegtagadás ellen hat a csoportnyomás - az egész csoport a parancsok teljesítésére van szocializálva, ez az, ami miatt pl. a német katonák még Berlin utcáin is folytatták az értelmetlen harcot, amivel csak saját polgári lakosságuk szenvedését növelték. Természetesen most felteszem, hogy a nukleáris alakulatok mint hadseregük elitje legalább olyan öntudatosak, készek az önfeláldozásra és fegyelmezettek, mint az 1945-ös Wehrmacht átlaga. A csoportnyomás egyik legfontosabb módja, hogy egy atomfegyver bevetéséhez (és általában egy hadmozdulathoz) több ember összehangolt cselekvésére van szükség, még inkább, mint máshol (pl. legalább két vagy három embernek egymástól függetlenül el kell fordítania egy kapcsolót, stb.), és ilyenkor az engedelmeskedő többiek szemrehányó tekintete (vagy inkább az attól való félelem) a minimálisan konformista embereknél (a hivatásos, sőt elit katonák ugye nem minimálisan konformisták...) is kiváltja az engedelmeskedést.
Azután vegyük a katonák motivációit a lázadásra: lehet egyéni ok (nem akarom, hogy a családom elpusztuljon), és magasztos (nem akarom, hogy a hazám, vagy akár az emberiség elpusztuljon). Az első esetet értelmetlennek tartom: a parancsmegtagadót agyonlövik a helyszínen háborúban, sőt elnyomó rendszerben (pl. Irán) a családja is retorziókra számíthat, tehát szvsz nem valószínű, hogy egyéni okokból tagadja meg a parancsot bárki. A magasztos célok esete talán bonyolultabb: szvsz egy katonába egyetlen magasztos célt nevelnek be, ez pedig a haza iránti maximális elkötelezettség. Namost, a parancsmegtagadás pedig mint hazaárulás van a katonákba belenevelve - háború közepén hazafias indokból parancsot megtagadni, ez pl. a német tisztek túlnyomó részének egyszerűen elgondolhatatlan volt. Nem hiszem, hogy egy különösen megbízható elit alakulatnál ilyesmi előfordulhatna.
Végül még előfordulhat a parancsnok engedetlensége, de szerintem e tekintetben megintcsak léteznek ellenintézkedések, besúgók, folyamatos pszichológiai tesztelés, ellenőrzés: egyszerűen nem tudom ezt sem elképzelni egy kicsit is jól szervezett hadseregben. Egy atomrakéta üteg parancsnoka szvsz. nem fog parancsot megtagadni - legalábbis nem nagyobb eséllyel, mint egy akármilyen másik alakulat parancsnoka.
Namost, innentől kezdve már megint ott vagyunk, hogy az ország vezetésének szempontjait kell tisztáznunk.
A peremfeltételeidet annyiban vitatom, hogy az atombombának lehet harcászati alkalmazása is - például az amerikaiak (hogy Iránhoz jusssunk, ami már csak félig off) több nagy kiterjedésű, és a hadműveletek foltatásához nélkülözhetetlen bázist tartanak fenn az Öböl térségében, ezek megsemmisítése pedig az amerikai szárazföldi és részben még a légi műveleteket is erősen korlátozná.
A repülőgép-anyahajók megsemmisítéséhez elég gazdaságtalan lenne nukleáris fegyvereket alkalmazni, ahhoz hagyományos fegyverzet jobban klappol (az irániak egyébként elvileg nem biztos, hogy képtelenek ilyesmire).
A másik dolog, hogy van egy olyan alkalmazása is, hogy bevetek egyet, mintegy figyelmeztetésképpen, ha tovább támad, még egyet, stb.
Orwell olyan esettel számolt, ahol a háborús vereség elképzelhetetlen - és ezt én is el tudom képzelni. Na de szerinted Óceánia vezetőrétegére milyen sors várt volna egy Eurázsiai megszállás esetén? Ha már Óceánia fővárosa felé közelednek az ellenséges csapatok (tudom, a regényben nincs fővárosa), akkor azért csak elgondolkodnak, hogy egy atombomba bevetése talán elgondolkodtatja az ellenséget. Ha az sem, akkor még egy atombomba... aztán még egy... amíg az ellenség vissza nem vonul vagy válasz-atomcsapást nem tesz, előbbi esetben abbahagyni az atomcsapásokat, utóbbi esetben viszontválasz, és ott is a kölcsönös megsemmisítés. |
|
A hozzászólás:
 |
|
rev251
2005-02-25 20:40:48
|
35
|
2. pont (1-0) val, hogy ti. támadni nem érdemes vele, alátámasztottad egy részesetre, amit mondtam.
Érdekesebb, hogy érdemes-e atommal védekezni: 3. és 4. pont (0-1, 1-41
Az országokat, mint egységesen működő valamiket kezeled. ez összeomláskor nem feltétlen igaz. Egyének és csoportok gondolhatják azt is, hogy a szolgaság jobb, mint a nukleáris tél, mivel nekik nem akkora a veszteség, mint a fejeseknek.
(+ esetleg a fejes is mondhatja azt a végén, hogy minek; a hatalmát az atom bevetésével is bukja, a kialakuló lincshangulat esélye miatt az élete is veszélybe kerül úgy is)
De ezzel együtt a bevetés kétesélyes HA MÁR MEGVAN az atomfegyver. Viszont az államnak (a leendő védekezőnek is!) a végső előtti helyzetet kell elkerülni, nem pedig az utolsó esélyre játszani, FŐLEG, hogy a kettő költsége összemérhető (talán az atomarzenál kifejlesztése és fenntartása még esetleg drágább is)
A konkrét (USA atomoz, ha Taivant megszállja a Kínai Népköztársaság) példa viszont nem védekezés lenne az USA részéről. Inkább a blöffparti részének érzem.
Necces persze a gondolatmenetem, de érdekes egy ilyen irányba elmenni. (Mégha Irak szempontjából OFF, tán Iránéból is)
Mellesleg figyelemreméltó, hogy a levezetésedben Te is elfogadtad a peremfeltételeket #28
(az atom mindenképp hadászati hatású; éles bevetés már volt, ezért ismert a hatása)
Mellesleg Orwell is gondolkodott a kérdésen és a 'Háború=Béke' c. tételéhez ő is feltételül,vette az atom be nem vetését
(mondván, hogy a társ-i szerkezetet rombolná szét /még nyerés esetén is/, ami az ur.oszt-nak rosszabb, mint egy háborús vereség. Ő az 1-1 esettel számolt, kissé neccesen szintén)
|
|
Előzmény:
|
|
Törölt nick
2005-02-21 11:24:14
|
34
|
Két fél van, támadó és védekező.
Aszerint, hogy van-e bombájuk, négyféle helyzet állhat elő (0=nincs bomba, 1=van bomba, első a támadó, második a védekező):
1. 0 - 0
2. 1 - 0
3. 0 - 1
4. 1 - 1
1. Érdektelen, ugorgyunk.
2. A támadó, ha beveti, akkor - pont, ahogy te is említetted - kap egy sugárfertőzött országot. (Azért ezt ne túlozzuk el annyira - Hirosima és Nagaszaki mindmáig lakott városok.)
Viszont ami ennél sokkal fontosabb, nemzetközileg teljesen elszigetelődik. Ha nem ENSZ BT állandó tagról van szó, olyan ENSZ-csapást kaphat a nyakába, hogy arról koldul. Pl. ha az iraki-iráni háborúban Irak bevet egy ilyen bombát, könnyen lehet, hogy addigi szövetségesei (Szovjetunió, USA, Szaúd-Arábia) azonnal ellene fordulnak, mint 90-ben.
Egyszerűen a támadónak nem muszáj bevetnie, viszont iszonyatos árat kell érte fizetni nemzetközi kapcsolatok tönkremenetelében és - elég nagy eséllyel - nemzetközi megtorló csapásban ahhoz, hogy már ne érje meg bevetni.
3. A védekezőnek tisztáb sor. Mihelyst az összeomlás küszöbére ért, azonnal beveti. Miért? Mert nincs vesztenivalója. Egyszerűen a bukásnál és menekülésnél minden jobb, még a bukás és bosszú kombinációja is.
Mellesleg ebben az esetben a támadó valószínűleg igen óvatos, és igyekszik korlátozott célokat elérni, majd kiszállni. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy az ellenfél nukleáris ingerküszöbét ne lépje túl - mint az közismert, az amerikaiaknak a Távol-Keleten gyakorlatilag a kínai támadás pl. Tajvan ellen önmagában átlépte volna ezt a küszöböt.
Éppen ezért - mivel nem tudni, hol húzódik az ellenfél ingerküszöbe - célszerű a támadó részéről az ilyen helyzetet elkerülni.
Egyébként elképzelhető, hogy a támadó rosszul ítéli meg az ingerküszöböt. Pl. a SZU megtámadja Nyugat-Berlint (azt gondolják, ezért még nem lesz atom), mire az USA egy töltetet kilő egy közeli orosz támaszpontra. Erre az oroszok belátják, hogy rosszul mérték fel a helyzetet, és fegyverszünetet kérnek a status quo fenntartásával. (Ez 1948-ban - ha lezárják Nyugat-Berlin légterét - kb. így zajlott volna. Szerencsére az oroszok helyesen mérték fel az amerikai ingerküszöböt.)
4. Ez esetben szintén a védekezőnek éri meg bevetni. Annyiban neccesebb a helyzet, hogy itt a megtorló ATOMcsapás esélye is gyakorlatilag 100%, de továbbra is működik a 3. pontban megismert logika, miszerint jobb a bukás bosszúval, mint anélkül.
Ráadásul a támadó itt is az ellenfél ingerküszöbének tiszteletben tartására törekszik, amiben csak úgy lehet biztos, ha egyáltalán nem támad. (Az 1949 utáni orosz-amerikai viszonyra már a 4. pont illik. Ott sem véletlen, hogy igyekeztek kerülni a konfrontációt. Ezt a célt szolgálta a forródrót a Kreml és a Fehér Ház között, hogy a felek a lehető legpontosabban tudathassák egymással az ingerküszöböket.)
Másrészt itt is elképzelhető a rosszul megítélt ingerküszöb és az ebből fakadó visszavonulás esete.
Az ingerküszöböket pedig valamennyi atomhatalom jóelőre meghatározza, nehogy a hajnali háromkor hálósipkában felriasztott vezetők hülyeségből elpuskázzák az utolsó esélyt a bosszúra. Ilyenkor a vezetőnek már csupán a döntés meghozatala marad - 28. sz. forgatókönyv, akkor a 28. számú terv végrehajtását elrendelem. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
