Keresés

Részletes keresés

Professzor úr_ Creative Commons License 2005-02-08 14:59:10 84
Rákönyököltem az Escape gombra, és elszállt a válaszom...

Megpróbálom újra, csak a lényeget.:-)

Többnyire azokat a zenekarokat említettem az utóbbi időből, amelyeket te dicsértél a fórumon. Egyébként való igaz, hogy a kevésbé futtatottak nevét nem jegyzem meg, mert ezekből 12 egy tucat. (Lásd a Green Day-alteregókat a kabarészámba menő basszusgitárosaikkal, akik egyenmozdulatokkal csapkodják hevesen a húrokat. Ettől jobban szól?)

"abban nyilván igazad van, hogy én sem ismerem behatóan a kedvenceidet, bár annyira épp igen, hogy eldöntsem, nem érdekelnek."

Ugyanezt tudom nyilatkozni az utóbbi 10 év zenekaraival kapcsolatban. Annyira ismerem őket, hogy felmérjem a színvonalukat.

"azt se tudom, miért jössz eladási statisztikákkal, mert az ilyen öröklistákon egy csomó szar is van, sőt, főleg az."

A HOSSZÚ TÁVÚ statisztikák egyáltalán nem a gagyi fokmérői. A legnagyobb példányszámban eladott albumok listáját olyan zenekarok darabjai vezetik, mint a Simon & Garfunkel vagy a Fleetwood Mac. Egyiket sem nevezném szarnak. Ellenben az általad említett "nagy 80-as klasszikusok" (a zeneileg minősíthetetlen Motörhead, vagy a rossznak éppen nem monható Jesus and Mary Chain) nem rúgnak labdába manapság. Az értékáló zenéket az évek múltával is hallgatják az emberek.

A statisztikára azért volt szüksége, mert egy citált üzeneten keresztül azzal támadtad (többek között) Oldfieldet, hogy túlértékelik. Visszakérdeztem, hogy kik, és mihez képest, hiszen tudomásom szerint mind szakmai berkekben, mind a közönség részéről (statisztika!) nagyra becsülik a munkásságát. Egyébként megnéztem, hogy az Oldfield-topikban szerepel egy hozzászólásod, amelyben gúnyosan megjegyzed, hogy milyen színvonalas ez a zene. Az, hogy neked nem tetszik, nem alap arra, hogy kétségbe vond a színvonalát, értékét.

"ettől még nekem ötvenes faszik ugranak be róla, sajnálom."

Akkor is, ha tudod, hogy sok fiatal hallgatja. Érdekes képzettársítás. Komolyan mondom, úgy gondolkodsz a zenéről, mint a középiskolás fiatalok. Ők legtöbben nem a zene élvezetéért hallgatnak bizonyos lemezeket, hanem azért, hogy ezzel is igazolják egy-egy (általánosabb értelemben vett és a fiatalkori lázadás megnyilvánulását jelképező) divatirányzathoz történő tartozásukat. A zene is csak egy eszköz az öltözködés, a beszédstílus stb. mellett.

Te is görcsösen próbálod összekötni a társadalmi csoportokat a muzsikával. Az igazi zenerajongó nem foglalkozik a külsőségekkel ("ha x zenéjét hallgatom, és x-hez hasonlóan öltözködöm, akkor én is trendi fiatal vagyok"). Ha 20 évesen Yes-t hallgatsz, nem változol 50 éves emberré, és fordítva, ha 50 éves vagy nem kell feltétlenül Yest hallgatnod. Az ellenkező felfogás az egyéniségét vesztett ember életfilozófiája.

"a Kraftwerk mennyire egyszerű volt már, nem?"

Innováció, ahogy te is rámutattál. Hogy a már említett zenekaroknál maradjunk, az Oasis pl. mit újított a zenén? Még a Beatles koppintása sem új a Nap alatt...

"a Pistolst már szóba se hozom, pedig az elmúlt 25 évben "kicsit" többen vettek gitárt a kézbe az ő hatásukra, mint Carloséra."

Meg is látszik a színvonalon.

A hozzászólás:
zeuszka Creative Commons License 2005-02-08 13:15:49 82

figyelj, nem akarom ezt tovább húzni. az utóbbi évek általad említett előadóit tekintve (Metallica, Green Day, Oasis...) is nyilvánvaló, hogy abszolút azon a vonalon mozogsz, amit a Danubius/Sláger Rádió vagy a magyar közízlés más meghatározói átengednek a szűrőkön. és ezzel nincs is gond, csak ne minősíts olyan zenéket, vagy akár irányzatokat, amikről nem hallottál. nyilván iszonyúan differenciált lett mára a popzene, lehetetlenség teljesen képben lenni, de akkor is.

 

abban nyilván igazad van, hogy én sem ismerem behatóan a kedvenceidet, bár annyira épp igen, hogy eldöntsem, nem érdekelnek. Oldfield sem érdekel, mert szerintem ciki, és unalmas, kész, erről nem fogok további vitákba belemenni. ettől még hallgasd nyugodtan, csak a kötelező áhítattól vagyok rosszul.

 

azt se tudom, miért jössz eladási statisztikákkal, mert az ilyen öröklistákon egy csomó szar is van, sőt, főleg az. legalábbis szerintem. és abszolút érdektelen, hányan hallgatnak ma is ilyen zenéket, én is tudom, hogy sokan. egészségükre. ettől még nekem ötvenes faszik ugranak be róla, sajnálom.

 

számodra nem mindegy, mennyire tanult egy zenész, számomra tökéletesen. és ugyanez a bonyolultság kérdése is. a Kraftwerk mennyire egyszerű volt már, nem? mégis meg lehet nézni, mennyit alakítottak a zenén ők, és mennyit a vén bohóc Santana. a Pistolst már szóba se hozom, pedig az elmúlt 25 évben "kicsit" többen vettek gitárt a kézbe az ő hatásukra, mint Carloséra.

 

 

 

 

Előzmény:
Professzor úr_ Creative Commons License 2005-02-08 11:51:59 80
"ezt én máshogy látom. a 80-as éveknek is megvoltak a maga nagy klasszikus zenekarai, sőt. és nem a Marillionra gondolok, az tény. de hogy te pont őket említed, mutatja, hogy csak egyféle vonalban tudsz gondolkodni. pedig nagyon sok másik is van."

Persze, hogy megvoltak, nem is tagadtam. Én arról beszéltem, hogy kevesebb nagy rockklasszikus "született" ebben a korban. A kedvedért leírom a Metallica nevét, hogy ne csupán egyféle vonalban gondolkodjak. (Más kérdés, hogy ebből az irányvonalból fejlődtek ki később az igazi torzszülött zenekarok, amelyeket ma már szinte senki sem hallgat.) Ha már kategorizálsz, nem értem, hogy a Queen vagy a Yes miért jelent egy irányt. Szerintem nagyjából az igényesség bizonyos szintje a közös nevező.

"az utóbbi 10 év kritikailag jelentős zenekaraiból (mert volt rengeteg) elég keveset ismersz."

Annyira biztosan ismerem ezeket, mint te Oldfiledet és "társait".

Az objektív tényezőkről és a statisztikákról (, mint egyéb objektív tények):

Az előbbit már kifejtettem: tudod, a mese a szakmai tudásról, a dallamvilág bonyulultságáról, a zene összetettségéről stb. Ezek az élvezhetőség terén is érvényesülhetnek. Nem mindegy, hogy Santana virtuóz gitárszólóját hallgatod, vagy egy külsőségekben jeles garázszenekar gitárjának erőteljes, de monoton zakatolását. Ugyanígy érdermi különbség fedezhető fel az iskolai színjátszókör és a "profi" színházak előadásai között.

A statisztika kapcsán elsősorban nem az aktuális slágerlistára gondoltam, hanem az "öröklistákra". Persze ha alapul vesszük pl. a heti eladási statisztikákat, minden bizonnyal kiderülne, hogy több Pink Floyd-lemezt adnak el, mint pl. Dr. Albant, aki 1992-ben slágerlistákat vezetett. Vannak zenék, amelyeken nem fog a kor.

Hiába mondod, hogy tovább kellett volna lépni a '70-es években, mégis számos fiatal kedveli meg manapság is a már említett zenakarokat. Tévedsz, amikor 50 felettiek időtöltésére gondolsz. (Ismét csak a statisztika...)

A két felvetett tényezővel csupán az általad támadott zenék mellett érveltem. Azt kérdeztem, hogy milyen alapon tartod túlértékeltnek Mike Oldfield zenéjét. Milyen kézzel fogható érvet tudsz felmutatni? Előadói, zeneszerzői képességeit nehéz lenne vitatni, a statisztikákat pedig egyáltalán nem lehet cáfolni. Pusztán azon az alapon, hogy neked nem tetszik a zenéje, nem mondhatod, hogy túlértékelik.

Még egy gondolat a "komoly zene helyett emészhetőbb progresszív rock" felvetéshez. Számos olyan komolyzenei darab van, amely bárki számára élvezhető, köszönhetően a dinamizmusának, dallomosságának. Ezek a darabokat (pl. Vivaldi Nágy évszak) sokkal könnyebb befogadni, mint pl. a Yes korai albumainak anyagát.
Ezek után butaság azzal érvelni, hogy az hallgasson Yest, aki nem érti a komolyzenét, de mégis "művészieskedni" szeretne.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!