"A középkorban nem a nyelv, hanem a vallás volt az elsődleges identitásmeghatározó. A nyelvi elkülönülés nem lehetett "nacionalista" gondolatok ébresztője, elszakadási mozgalmakhoz ebben az időben elsősorban a vallási különbségek vezettek."
Ez részben valóban így volt, de az etnikai dolgoknak is kellet legyen jelentősége mert azért a keresztény népek is háborúztak egymással.
Bizáncot a gőgös kizsákmányoló görögök tartották kezükben.
Ha valódi egység lett volna, a török aligha tudja megtörni.
Itt már leírta valaki hogy a manzikerti csata után polgárháború tört ki összeomlott a határvédelem, nyilván ennek következtében telepdtek le a törökök.
Ezt csak a bizánci állam totális átszervezésével lehetett volna megelőzni, akár egy laza "Szent Szövetség" szerű konföderációval amiben közösen háborúznak, és látják el a határvédelmi feladatokat.
Amibe a többi ortodox állam is valószínű szivesebben besegített volna, hiszen ezesetben nem a hódító bizáncot erősítik hanem valóban saját érdekükből harcoltak volna a török ellen.
A katolikusok támogatására imho még ebben a felállásban sem számíthattak volna.
Majdnem biztosra vehető hogyha annak idején az ortodox vallást vesszük fel (részben fel is vettük de nem terjedt el mert egyik királyunk megfúrta a rómával kötött alkuval) akkor a románokkal, szerbekkel, oroszokkal sokkal jobban kijönnénk, és trianon is másként alakult volna. Ebből a szempontból van jelentősége a vallásnak.
Utólag nézve ez nagy baklövés volt, bekerülhetne a világ legnagyobb tévedései c. könyvbe. |