Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005-01-22 11:23:36 58

A középkorban nem a nyelv, hanem a vallás volt az elsődleges identitásmeghatározó. A nyelvi elkülönülés nem lehetett "nacionalista" gondolatok ébresztője, elszakadási mozgalmakhoz ebben az időben elsősorban a vallási különbségek vezettek.

Kisázsia nyugati, déli és északi partvidékein szerintem görögül beszélhettek már a makedón utódállamok kora óta. Az pedig elég régen volt, Pontust, Kilíkiát, stb. azalatt csak még több görög nyelvi behatás érte. Ezt törte meg közvetlenül Manzikert előtt az örmény áttelepedés. A Kaukázustól délre élő örmények délnyugat felé vándoroltak, kialakítva a későbbi Kis-Örményországot. Az örmények általában senkivel se voltak jóban, Bizánccal és a muzulmánokkal is ellenséges volt a viszonyuk.

 

Manzikert után polgárháborúról én nem hallottam, persze ettől még lehetett. Úgy tudom, a bizánciak elverése után a nomád szeldzsukok egyszerűen beköltöztek állataikkal Kis-Ázsia gyéren lakott középső területeire, majd egészen Nikaiáig vonultak, amit fővárosuknak tettek meg.

Qedrák Creative Commons License 2005-01-22 10:01:31 56

 

Súlyos tévedés azt hinni, hogy egyik évről a másikra a latin helyett a görög lett a keleti birodalomrész nyelve.

 

Már a rómaiakat megelőző időkben a görög volt Kis-Ázsiának, a Balkán déli részének, Egyiptomnak stb. a közvetítő nyelve. A római hódítás után is maradt. Jelentős latin népességről nem beszélhetünk. Voltak ugyan római kolóniák (Caesarea, Philippi stb.),, de lélekszámuk nem mondható jelentősnem az egész lakosságra vetítve.

 

IDOHIDEPITO Creative Commons License 2005-01-22 08:14:45 55

egy vesztes csata után polgárháború robbant ki és ez tette lehetővé a törököknek a letelepedést, kártyavárként omlott össze az egész."  

 

És ekkor, három évre rá a mi kedves Dukász Misink azzal szöszmötölt, hogy koronát küldjön a bikaerős Magyarország királyának.

Amelynek jogosságát egy év múlva egy római pápa elismeri.

 Kabaré a köbön!

A hozzászólás:
Holo-Tron Creative Commons License 2005-01-21 23:19:44 54

Minden forrás azt szajkózza hogy keresztények voltak, naigen, de klikkia kappadókia pontusz bitinia stb, ezek mind mind különböző népek voltak, és csak egy szó nélkül elfogadták a latin után a görög uralmat ?

Vagy lehetséges hogy már a római időszakban egységes latin-görög masszává olvadtak ?

Ez nem valószínű mert a bizánc elsősorban zsoldoshadsereget tarott fenn, tehát nem volt semmilyen egséges nemzettudat csak birodalmi. Ha lett volna akkor kisázsiában máig keresztények élnének, a kárpát medencét pedig teljes egészében(a szlovák területeket kivéve) betöltené a magyarság.

 

Az egyik hozzászóló megelmlítette hogy egy vesztes csata után polgárháború robbant ki és ez tette lehetővé a törököknek a letelepedést, kártyavárként omlott össze az egész. Sajnos a megoldás a -szövetségi állam- akkor nemigen létezett, pedig megmentehetett volna bennünket a töröktől.

 

Eszükbe juthatott volna ez a megoldás hiszen a korai róma is szövetségi állam volt.

 

A leginkább az dühítő hogy a középkori bizáncban a kisázsiai népekről nincs semmi, milyen volt a viszonyuk egymással a birodalommal ? Nagy relytély.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!