|
|
 |
Tecs
2005-01-17 22:11:37
|
263
|
"A helyesírási szabályzat nem szabvány."
Ezen ne fogunk összeveszni :o)
Nevezzük olyan dolognak, amely nem szabvány, de szabványként viselkedik.
"A szabvány be nem tartásának van jogi szankciója, az AkH esetében csak társadalmi szankció működik."
A szabvány be nem tartásának önmagában soha nincs jogi szankciója, mert a szabvány nem jogszabály. Akkor van jogi szankció, ha jogszabály írja elő a betartását. Magyarországon az 1995. évi XXVIII. törvény elfogadása előtt ez volt a jellemző, sőt egy kicsit még utána is. EU-s csatlakozásunk előfeltétele volt, hogy az új törvény kimondta a szabványok alkalmazásának önkéntességét.
A szabvány megoldási minta, amelyet az arra felhatalmazott szerv jóváhagy és közzétesz.
Nem fölösleges dolog a fogalmak tisztázása, mert így közelebb kerülhetünk a legegyszerűbb kérdések megválaszolásához: a termék kinek készül és mire használható (milyen igényt elégít ki).
Az AkH előszavából kb. annyi derül ki, hogy "a helyesírási egység előmozdítója kíván lenni". Nagyon támogatom a helyesírási egység előmozdítását mint magasztos célt, de engem - és az emberek többségét - nem ez hoz lázba, hanem az érdekel, hogyan kell helyesen írni írni ezt vagy azt.
El kellene dönteni, hogy mi a feladata a helyesírási szabályzatnak. Itt térek vissza a szabványhoz: szerintem az AkH-nak az lenne a szerepe, hogy az érdekeltek létrehozzák, az arra felhatalmazott szerv (MTA-bizottság) jóváhagyja, és attól kezdve bárki önkéntesen használhassa azzal a tudattal, hogy hozzáértő emberek optimális mintáját követheti és ezáltal előnyökhöz jut: nem értik félre, jobb állást kaphat, stb.
Ha eddig egyetértünk, akkor már csak egy lépés annak belátása, hogy a legszélesebb, átlagos műveltségű (érettségizett) közönséget kell kiszolgálni és nem lehet elefántcsonttoronyba zárkózni. Kezemben tartom az AkH 1984 óta tizenkettedik lenyomatát. (Talán már megjelent a tizenharmadik is...)
Két évtized alatt nem lehetett semmit javítani, bővíteni? Még ha tökéletes is volt 1984-ben, azóta sok mindennel kiegészülhetett volna, megtartva a bevált szerkezetet. Fastruktúrában szépen fel lehetett volna tölteni részletes, majd még részletesebb al- és al-al-szabályokkal. Hogy megérthessem belőle, miért kell a C-vitamin-hiányba két kötőjel (Rumci is elismerte, hogy erre nincs eligazítás az AkH-ban.)
|
|
 |
Lájszló
2005-01-17 14:14:16
|
256
|
Kedves Tecs!
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat! Már éppen kezdtem aggódni, hogy képtelen vagyok megértetni magamat, de lám, te kristálytisztán megértetted és összefoglaltad a mondanivalóm lényegét. Kis Ádámnak is elhiszem én, hogy az AkH-t gimiben meg kellett volna tanulni, de ebben is veled értek egyet: ha a készítők azzal kénytelenek szembesülni, hogy az átlag olvasó sajnos már nem éri fel a könyv színvonalát (és céljuk az átlag olvasóhoz igazodni - mert LvT szerint nem), akkor bizony hozzá kell igazítani a könyv nyelvezetét és példabőségét az olvasóhoz, nem pedig egyszerűen leprimitívezni őt. Ha hozzám az előadás után odajön egy hallgatóm, hogy "tanár úr, ebből egy büdös szót se értettem", akkor nem azt válaszolom neki, hogy "maga, fiam, reménytelenül hülye ehhez, menjen vissza az általános iskolába", hanem elgondolkozom rajta, hogy hogyan tudnám még érthetőbben elmagyarázni a dolgot.
Másrészt megjegyezném még, hogy én többnyire ötösöket kaptam gimiben helyesírásból, tehát a tanári kar úgy ítélte meg, hogy elég jól elsajátítottam a helyesírást - csak ez a nyomorult két pont, ez nyilván sosem fordult elő. Másrészt meg közben matematikus lett belőlem, akinek hiába súgta azt a helyesírási érzéke, hogy csak egy pontot kell írni, a matematikai érzéke meg azt súgta, hogy ha van egy szabály, ami a rövidítés végére pontot követel, van egy másik szabály, ami a mondat végére pontot követel, és ennek ellenére mégis csak egyet kell kitenni a kettőből, akkor kell itt lennie egy harmadik szabálynak is, ami a két pontból találkozásuk esetén egyet csinál. És mint rumci segítségével kiderült, van is ilyen szabály, de ez valamiért csak az Osiris kiadványában van ez leírva, az AkH-ban nincs. |
|
A hozzászólás:
 |
Kis Ádám
2005-01-16 21:01:10
|
255
|
Kedves TECs!
1. A helyesírási szabályzat nem szabvány. Annyira nem hogy a közelmúltban, amikor a szabványoknak nagyobb jogi szerepük volt , mint ma, mögéjük sorolódott. A rendszerváltás előtt a szerződéses kapcsolatokban a szabványok implicit megállapíodásként szerepeltek (gyanítom, ma is így van), például a szabvány megjelenésétől (80-as évek) nem volt szabad Magyarországon olyan írógépet forgalomba hozni, amelyen nincs hosszú í. Ugyanígy, nem volt szabad átalakítás nélkül szovjet háztartási gépeket üzembe állítani, mert míg nálunk egyedi földelés szükségeltetett, a SZU-ban a hálózat volt földelve, így pl. a kijevi hajbodorítók ráztak. Nem azért, mert rossz volt, hanem azért, mert más szabványhoz igazodott.
Például, ha a szabvány előírta volna, hogy "átfojó vízmelegítő", akkor a gyárnak ezt kellett volna feltüntetni a bojleren, és nem azt, hogy átfolyó.
A szabvány be nem tartásának van jogi szankciója, az AkH esetében csak társadalmi szankció működik.
2. Nem akarom csökkenteni az Osiris érdemeit, de a Helyesírási Tanácsadó Szótár és a Magyar Helyesírási Szótár korábban is megfelelően nagy példaanyagot szolgáltattak, nagyobbat, mint az AkH.
3. Igazad van abban, hogy a gyakorlati szakembernek nincs ideje átlapozgatni és bevágni az AkH-t, azonban csendben megjegyzem, hogy azért ezt a művet illett volna gimiben megtanulni. Igaz, a mi időnkben nem (sem) volt divatban nyelvtanórát tartani, de én pl. kicsit tanítottam középiskolában, és biztosan tudom, hogy a tanítványaim megtanulták az AkH-t kezelni, és a szélsőséges kivételektől eltekintve a szabályokat is. Ezért talán érdemes lenne az iskolánál is reklamálni.
4.Az üzleti alapú helyesírást felejtsd el! Bár magam szintén kritizálom a szabályzatot, de azért elismerem, hogy az egyik legnagyobb erénye a stabilitás. Emellett a felhasználói igényekre igenis reagál a szabályzat, csak éppenséggel kétféle igénnyel találkoznak a szabályozók. Az egyik pl. eltörölné az ly-t, a másik meg nem. Ami meg a kifejtést illeti: a szabályzat, mint korábban szó volt róla, szükségképpen pozitív megfogalmazású, azaz igénybe veszi a felhasználó analógiás alkalmazóképességét. Mivel ez nem egyforma, kismillió segédkönyv jelenik meg. Éppen az a baj, hogy túl sok a nem kellően ellenőrzött magyarázat. És ehhez járul az a körülmény, amelyet az előző pontban említettem. A helyesírást az iskolában kellene megtanítani. Aztán a felsőoktatásban főleg speciális irányokban továbbfejleszteni. Azonban anyanyelvi képzés egy-két pedagógia szak kivételével Magyarországon nincs. Már a bölcsészhallgatók sem tanulnak helyesírást. Ez is egyfajta piaci értékítélet.
Kis Ádám |
|
Előzmény:
 |
Tecs
2005-01-16 20:09:35
|
254
|
Hadd szóljak bele kibicként a Lájszlóval kialakult eszmecserétekre.
Azt hiszem, jobban értem Lájszló problémáját, mint te, mert én is "csak" egy átlagpolgár vagyok, aki igyekszik helyesen írni, és problémáira az Akadémia helyesírási szabályzatában keresi a választ.
(Mellékszál: amit a helyesírás közösségi norma voltáról írtál, meglepett. Ha hivatalosnak elismert testületek írásban, strukturáltan, paragrafusokba szedve követendő szabályokat fogalmaznak meg, akkor azok nem közösségi normának, hanem hivatalos szabványnak tekintendők. A szabványok nem kötelezők, de betartásuk célszerű. A szabvány szót - konvencionális okokból - általában műszaki-gazdasági eljársokra használják, ettől függetlenül a helyesírási szabályzat is szabvány.)
A mezei átlagpolgár nem akarja magát nyelvész-akadémikussá képezni, ezért az időre optimalizál: minél előbb legyen meg a megfejtés. Legegyszerűbb a példaszótárban keresni (az Osiris gazdag példaanyaga szerintem nagy előrelépés az "A magyar helyesírás szabályai"- hoz képest), de pl. az írásjelek esetében a logika azt diktálja, hogy szabályt keressünk. Ha az nem megy, marad a szabályanyag keresgélése analóg előfordulásokra. Itt jön az, amit a profik nem értenek meg, és mintha ezért Lájszlóra meg is neheztelnél: az idejét tervezni szerető ember nem szívesen áll neki végigböngészni 110 oldalnyi, (számára) borzalmasan egyhangú szöveget, azzal a tudattal, hogy esetleg nem is lesz benne a keresett probléma. Legtöbbször az elektronikus keresés sem megoldás.
Fogalmam sincs, hogyan működik egy tudósok által összeállított szabálygyűjtemény gondozása, de fogadjuk el, hogy - bizonyos szempontból - ez a szabálykönyv is termék, mert ára van, nem is alacsony, és a piacon értékesítik. Talán érdemes lenne az árutermelésben kialakult evidens módszereket itt is alkalmazni: figyelni a visszacsatolt vevői igényekre, azokat követelményekké alakítani és figyelembe venni a termék továbbfejlesztésénél. Pl. ha a vevő hiányolja az egymás mellett álló pontokra vonatkozó szabály kifejtését, akkor azt bele kellene építeni a következő verzióba, ahelyett, hogy a vevő elégtelen képességeire hivatkozva ragaszkodnának a megszokotthoz.
Sejtem, hogy most nagy felzúdulást váltok ki, mert "eladandó termékké alacsonyítok" egy tudományos munkát és vevői igényeket fogalmazok meg, kellő tisztelet és áhítat helyett. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|