|
|
 |
LvT
2004-12-29 15:17:01
|
57
|
Ad *sramen:
Konzultáltam egy bulgárszótárral, lévén, hogy ez a legközelebbi rokona az egyházi szlávnak, ami az or. срамнóй-t adta, és ahol él még a megfelelő nominális melléknévi alak. Nos a bg. срам összes származéka véghangsúlyos, még a flektált alakok is (vö. határozott срамъ́т, többes számú срамовé), *kivéve* a kérdéses срáмен melléknevet! Annak ellenére így van ez, hogy a bg. egyedülállóan a véghangsúlyos jer-ekvivalens hangsúlyát akkor is megőrzi, ha az mozgó jellegű, vö. добъ́р hn. ~ добрá nn. ‘jó’ vs. szb.-hv. dóbar hn. ~ dóbra nn. ‘ua.’ Az -ен denominális melléknévképző a bg.-ban is (nem csak a többi szl. nyelvben) rendszerűen elveszti a hangsúlyt, vö. bg. главá ‘fej’ > глáвен ‘fő, fej-’
A fentiek alapján nincs alap arra, hogy reálisan feltételezzünk egy véghangsúlyos délszláv *sramén melléknevet, ha a hangsúly erre esett volna (vagy ószláv -ьn- elődjére), akkor a hangsúly a megelőző szótagra tevődött át. Az or. срамнóй előzményeként szzolgáló ószláv alakban sem ez, hanem a következő szótagban lévő feszített veláris jer volt hangsúlyos: *sramьnъ̃́jь.
|
|
A hozzászólás:
 |
LvT
2004-12-29 11:18:10
|
56
|
Kedves Caciki!
> A *sramen esetében az oroszban (az egyházi szlávból származó) срамнóй melléknév véghangsúlya arra mutat, hogy eredetileg az átadó szláv nyelv(járás)ban is a képző volt a hangsúlyos.
A срамнóй pronominális melléknév, míg a *sramьnъ nominális: így ez előbbi hangsúlyviszonyait nem lehet átvinni az utóbbira: mint ahogy a szb.-hv.-ban is gyakran eltérnek a "rövid" és "hosszú" melléknevek hangsúlyviszonyai.
További problémák:
- Miért nem a nőnemű *srámna? ~ *sramná? melléknév került átvételne, hiszen a parázna, tompa, iromba stb. szavak azt implikálják, hogy ez a tipikus. Ráadásul ebben az esetben a nőnem szemantikailag jelölt is volt (hiszen csak a nőknek volt akár erkölcsi, akár genitális szemérmük, a férfiak max. önmegtartóztatást vállalhattak; a bűn, a kísértés a nőnemhez kapcsolódott). Ebben az esetben, ha feltételezzük is azt a szerintem nem igazolt állítást, hogy volt egy véghangsúlyos *sramén hímnemű alak, akkor sincs olyan kiindulási pontunk, amely hangsúlyos palatális mgh.-t tartalmazott, mivel éppen az orosz alakok mutatják, hogy bármi is volt, morfémabővülés esetén a legutólsó formáns magára vonja a hangsúlyt. Emiatt nem is lehet azzal számolni, hogy akár hangsúlytalan vokalizálódott e is lett volna a nőnemű alakban.
- Fogadjuk el egy pillanatra, hogy egy hímnemű véghangsúlyos *sramén alak került volna a magyarba. Írod: " Az ilyen szláv a-kból a magyarban legtermészetesebben -á- szokott lenni, pl. barázda < brazda, karácsony < kračun? stb., tehát egy régi déli szláv sram? főnév átvétele esetén a magyarban *szarám lenne várható." De ez a nyúlás mért is "természetes" folyamat? Bízvást azért, mert az eredeti hangsúly reflexéről van szó. Emiatt, ha egy ilyen markánsan véghangsúlyos szó átvételét feltételezzük, akkor a valószínűség azt mondaná, hogy a hangsúlyos magángangzója hosszan kerül át: *szaramén, sőt a második a megnyúlása analógiás folyamat miatt sem valószínű, hiszen pretonikus helyzetben van. Ebből pedig a *szeremén hangrendi kiegyenlítődést is feltételezve nehezen kaphatunk olyan fejleményt, mint a szemérem, ahol az eredeti hangsúlyos, hangrendi átcsapást vezérlő mgh. végülis mozgó hang lesz, azaz kiesik a képzett-ragozott alakokból: szemérmes.
- Végezetül egy szemantikai megjegyzés: a *sramen melléknév, átvéve pedig főnevet kaptunk, ésegyelőre nem találtam adatot arra, hogy lett volna egy átmeneti melléknévi használat a magyarban, ami a főnevesedés alapjául szolgálhatott volna. Ez már önmagában egyedivé, tehát gyengévé teszi a magyarázatot.
De ha megnézzük a *sramьnъ folytatóit, akkor azt találhatjuk, hogy mind at orosz срамнóй ~ сорóмный, mint a szb.-hv. sraman jelentése 'szemérmetlen, szégyentelen, illetlen, gyalázatos'. Nincs okunk feltételezni, hogy ez az átadó kaj-hv.--szlv.-ben is másként lett volna (az igei származékai, pl. or. срамить, is pejorálóak). Itt tehát egy dokumentálatlan jelentésváltozásnak is fel kellett volna lépnie a magyarban, amely a szó jelentését az ellenkezőjébe fordította volna. |
|
Előzmény:
 |
Caciki
2004-12-27 22:57:10
|
53
|
Kedves Ádám!
Itt a tőben nem sva volt, hanem (eredetileg) hosszú a, amely a déli szlávban (+ cseh és szlovák) szabályszerűen alakul ki ezekben a hangkapcsolatokban. Tehát ősszláv *sormъ > régi déli szláv (+ cseh és szlovák) sramъ (megvan így az ószlávban), lengyel srom(ъ), keleti szláv сором(ъ), akárcsak *borda 'szakáll', vorna 'varjú' > déli szláv (+ cseh és szlovák) brada, vrana, lengyel broda, wrona, keleti szláv борода, ворона. Az ilyen szláv a-kból a magyarban legtermészetesebben -á- szokott lenni, pl. barázda < brazda, karácsony < kračunъ stb., tehát egy régi déli szláv sramъ főnév átvétele esetén a magyarban *szarám lenne várható. Z. A. szerint azonban - nyilván azért, hogy a szóvégre is magyarázattal tudjon szolgálni, meg a régi magyarban a szemérem melléknév is lehetett - az átvett alak egy a sramъ főnévből képzett *sramьnъ > régi kaj-horvát/szlovén sramen melléknév lehetett. Az ilyen, magyar szempontból vegyes hangrendű szláv alakok a régi magyarban a hangrendi kiegyenlítődés szempontjából elvileg kétesélyesek voltak, néha meg is valósult mindkét esély: čeljadь > cseléd ~ család, rakytьja > rekettye ~ (nyelvjárási) rakottya. Tehát egy ilyen sramen-féle alakból elvileg lehetett volna *szarámon és *szerémen is. Az esetek zömében azonban az esélyek nem voltak egyenlőek: Z. A. Evgenij Chelimskij kutatási eredményeire utal, aki a magyar nyelv legrégibb szláv jövevényszavait a szláv hangsúlyviszonyok tükrében is megvizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy a szláv átadó nyelvi alak vegyes hangrendűsége esetén az esetek zömében a hangrendi kiegyenlítődés a szlávban hangsúlyos szótag magánhangzójának az irányában valósult meg. (A szláv hangsúly eredeti helyét legjobban a keleti szláv őrzi.) Ezért van a magyarban a szláv obědъ-ből (vö. orosz обéд) ebéd és nem *obád stb. A *sramen esetében az oroszban (az egyházi szlávból származó) срамнóй melléknév véghangsúlya arra mutat, hogy eredetileg az átadó szláv nyelv(járás)ban is a képző volt a hangsúlyos, vagyis az -e-, illetve a palatális sor felé való kiegyenlítődésnek volt eleve nagyobb az esélye. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|