Hát én is elvből nem olvasok fantasy és szerepjátékos ponyvákat de néha mégis becsúszik egy-egy. Ilyen a Weinberg féle Vörös Halál meg a Vérháború (azt is ő követte el, ugye? Ez valami trilógia). Hát tragikus. Az egy dolog, hogy ezek promóciós céllal íródnak, de ez a Weinberg gyerek minden finom motívumot és sejtelmet letarolt a brutális megalomániájával, vérgőzös pusztítássá degradálva az egész vámpírtársadalmat és a rájuk jellemző finom de kegyetlenül aljas intrikát.
Pedig a dolog ennél sokkal mélyebb és szebb.
Sajnos én még igazán jó vámpírtörténettel nem találkoztam (azért olyan sokat nem is olvastam) de ez biztosan ízlés dolga. Talán majd írok egyet:)
Serendipity: Tetszik az álmod, főleg ha tényleg így volt! Tudod, hogy miért. Mert az álomban benne a van a valóság, a valódi félelem, az igazi átélés. Ami egy jó horrorban igazán ott van, csak ez nagyon ritka.
A vámpír sztorikban pont ez a lényeg, hogy végülis miért ne! Miért ne lehetne valóság?! Hát ez az! És ennek hiányzik a szikrája is a Weinberg-féle mészárlásokból. Ez olyan, mintha a szerelmes regényt egy tömegorgiát bemutató pornóval próbálnád helyettesíteni.
dina33: Bram Stoker Drakulájában nekem úgy tűnt, hogy a csaj fokozatosan vált vámpírrá (a nevére én sem emlékszem). Eleinte csak álmatag lett, aztán alvajáró, a végén már bántotta a szemét a fény és gyűlölte a fokhagymát és közben lassan elszállt belőle az élet. Mindez persze azért, mert a vámpír minden éjjel meglátogatta. Nem itatta, csak szívta a vérét rendszeresen. És amikor a csaj meghalt, eltemették... éjjel pedig feltámadt és attól fogva végleg vámprrá vált, amit a professor Nosferatu-nak nevezett.
A White Wolf féle Vampire szerepjátékban a vámpír úgy születik, hogy a nemzúő kiszívja az áldozat vérét, aztán a halál pillanatában vámpírvért (a sajátját persze) juttat a haldokló szervezetébe. Luis pontosan így változott át az Interjú a vámpírralban, ezt tekintheted etalonnak is. Meg az egész átváltozást, főleg ahogy a szobor felpillant, aztán lesüti a szemét. Mert igen, a vámpír másképp lát, mint az ember, mert felébred (szerepjátékos szóhasználat), látóvá válik, bepillant a kulisszák mögé, a "való világba". És nincs egyedül.
A másik vámpírrá válási mód (szintén White Wolf, a Sabbath nevű szekta) több nemzős. A delikvens vérét veszik, aztán a haldoklót (többeket) tömegsírba vetik és elássák. Amelyik képes ilyen állapotában felszínre jutni (és jófelé indul), megkapja a nemzők vérét és vámírrá válik (a metódus nem sokban különbözik, csak a rituálé betegesebb). Ha szerencséje van, nem őrül bele az élménybe, de jó sansza van igazi szörnyeteggé válni.
A szenteltvíz, fokhagyma, kereszt, koporsó, tükör, folyóvízen áthaladás, földben alvás, napfáény tűrése, tűz elviselése, ezüst és fakaró sztoriról sztorira, íróról íróra változik. Mindegyikre lehet kivételeket mondani és részletezni ezeket. Például a szent szimbólumok nem hatnak, vagy hatnak, vagy csak hívő ember kezében hatásosak, szerzőtől függ. A harapásnyom, a vér minősége, a különböző testtájakból vett vér íze megintcsak olyan részletkérdések, amikkel sokszor nem is foglalkoznak. A hosszú fog hol helyezkedik el (ha megnézed a filmeket, egész röhelyes fogak is vannak), maga a vérivás hogyan működik és halálakor mi történik a vámpír testével, hogyan pusztul el, ezek is filmről filmre, könyvről könyvre változnak.
Meg azt sem nagyon emelik ki, hogy a vámpírrá válás pillanata milyen traumát jelent, hogyan változik meg az alany személyisége, egyáltalán ember marad-e (Anne Rice-nál egyértelműen).
A vérivás pedig (saját olvasatomban) azért fontos, mert a vámpír egy cselekvő holttest, a vér pedig az életenergia szimbóluma. Logikusnak tűnik tehát, hogy ezzel táplálkozzon a tényleges halál ellen küzdő, de az életenergiát magától megteremteni képtelen vámpír. Az oxigén és tápanyagtartalomnak pedig szerintem nincs jelentősége, kizárólag az íz szempontjából. Az alkohol, drog vagy kórokozótartalom pedig megint külön fejezetet érdemel. |
