|
|
 |
andras99
2004-12-16 14:06:00
|
305
|
Eredetileg mindenki a szolgáltató által számított átalányt fizette az idényben, és az annyira magas volt, hogy még a D-típusú lakó is visszakapott belőle, tehát mindenkinek érdeke volt takarékoskodni. Csak aztán átálltak arra, hogy havonta lemérik a ház összes hőenergia-felhasználását, és azt szezonban légköbméter-arányosan osztják. Így állt elő az általam vázolt eset.
Gondolom, hogy elég alaposan megalkotott szerződésekkel az ügyeskedés-pazarlás kivédhető, de -szintén az általam vázolt esetben- ez már nem érdeke a szolgáltatónak, hiszen az ő szaldója mindenféle elszámolás és költségosztás nélkül is nulla.
Ha még azt is hozzáteszem, hogy a mi szolgáltatónk eredetileg a közös képviselőkkel akarta beszedetni a többletet és szétosztatni azt a takarékosan fűtők között, akkor ezt godolom, már el sem hiszitek - pedig így volt. Röhej, de igaz.
Szóval nagyon gáz ez a redszer. Valami nagyon komoly reformra szorul szerintem, amit nem helyi és nem polgári jogi szinten, hanem az illetékes hatóságok által kényszerítve és komoly törvényi támogatással lehet csak véghezvinni. |
|
 |
petike23
2004-12-15 16:12:39
|
304
|
| És ezt így lehet évente váltogatni..? |
|
A hozzászólás:
 |
RadiX
2004-12-15 13:43:57
|
303
|
azert ennek nem muszaly igy lenie, ugy is lehet, hogy akik mernek, azok fizetnek aszerint, es a maradek oszlik el az atalanyosok kozott legkobmeter szerint.
Ekkor A fizet 10-et, B 12-t, C es D pedig fejenkent 19-et. C rosszul jart, ugyhogy o megint merni fog, ergo a harmadik evben D megintcsak fizeti a 20-at. |
|
Előzmény:
 |
andras99
2004-12-13 10:21:32
|
301
|
Ha ennyire belejöttünk, akkor legyen: probléma nem csak a mérés pontatlanságával, hanem az utólagos elszámolással is bőven van. Megpróbálom megmutatni egy példán keresztül, miért is bukik el a költségosztós elszámolás pár év alatt. Legyen pl egy háznak 4 egyforma lakása: A, B, C és D. A fűtési szezonban mérik a ház összes hőfelhasználását, és ezt a 4 lakás között légköbméter arányosan osztják szét (átalány). A szezon végén pedig leolvassák a költségosztókat és aki többet fogyasztott, azzal befizettetik a differenciát, a takarékoskodó meg visszakapja. Persze a szaldó nulla, hiszen a ház egészében pont annyit fizetett be a szezonban, amennyit fogyasztott.
Legyen minden évben az összfogyasztás 60 egység, azaz lakásonként az átalány 15.
1. év:
A fogyaszt 10 egységet
B => 12
C => 18
D => 20
Év végén mindenki megkapja az elszámolást, azaz C és D befizet, A és B visszakap.
Csakhogy ekkor _logikusan_ C és D úgy dönt, hogy visszatér átalányba inkább, mert úgy olcsóbb (ezt pl úgy teszi meg, hogy egyszerűen nincs otthon, amikor le akarják olvasni a költségosztóját).
2. év:
A => 10
B => 12
C => 18
D => 20
Viszont az elszámoláskor C és D 15-tel megy az átalány miatt, így a maradék 30 A és B között oszlik 10:12 arányban, azaz A-ra jut 13,6 B-re pedig 16,4, miközben pont ugyanannyit használtak el, mint az 1. évben. Persze B is átlép átalányba a következő évtől, A-nak meg nem marad más választása.
Mi a tanulság? A pazarlóan fűtők miatt lassan az egész ház visszatér átalányba, azaz az egész korszerűsítés értelmét vesztette. Ennek egyetlen ellenszere van: egyedi és valós hőmennyiségmérők lakásonként, és egyedi szerződés a szolgáltatóval.
Tud valaki ilyen módom végrehajtott korszerűsítésről? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|