Az eset teljesen friss, és velem történt:
Értesítést kaptam a földhivataltól, hogy a telkemet eladtam, és a tulajdonlapon már az új tulajdonos szerepel. fellebbezésre 30 napot adtak.
Mondanom sem kell, a telkemet nem adtam el, valaki vagy valakik hamis adásvételi szerződéssel, mint kiderült hamisított ügyvédi ellenjegyzéssel adták be az iratokat - gyorsított eljárást kérve, mert hitelt vesznek fel. Az értesítés átvételét követően az első félfpgadási időben felkerestem a földhivatalt, hogy na ne már, és fellebbezni akarok, de legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy ne is pazaroljam a pénzem fellebbezésre (4000 Ft), mert úgy is elutasítják, hiszen nekik nem feladatuk a benyújtott iratok hitelességének vizsgálata. Hiába érveltem, hogy de hát itt vagyok, közlöm, hogy az iratok hamisítványok, ne engedjenek jelzálogot tenni a telkemre (ami az iratok szerint már nem az enyém), nem vették a lapot. Másik értetlenségemnek hangot adva, miszerint hogyan lehet jogerős határozatot hozni a fellebezési idő lejárta előtt, értelmes választ nem kaptam, elmondásuk szerint az ő általuk követett eljárás szabályos és törvényes, ha valaki bejön a papírokkal, és azok a formai követelményeknek megfelelnek, ők elvégzik a dolgukat, vagyis átvezetik a tulajdonjogot. Fellebbezésre ugyan adnak 30 napot, de a határozat a kiadáskor már jogerős.
Ki tud erről valamit, ez így jó, helyes, törvényes, stb? Ez lenne a jogállam, utban az EU-ba ? |