Keresés

Kedves Sophia!

Ha igaz, amit írsz a lány lelkiállapotáról, tanulmányai visszaeséséről, stb., akkor bizony van veszélyeztetés.

Ha igaz, amit írsz arról, hogy a többi "gyerek" is látja a tanár megkülönböztető viselkedését ezzel a lánnyal, akkor bizony veszélyeztetve van. (Nem gyerek, egy 16, pláne 17 éves lány meg már nő, Mária valami 12 éves korában esett teherbe Jézussal, és senki nem mondja rá, hogy gyerek volt...)

Hogy a lány veszélyeztetett-e, ezt pedig éppen nem azok döntik el, akik hagyjátk fennmaradni az ilyen helyzetet, nyugdíjas koráig tanárkodni az ilyen tanárt, stb. Én egész biztos vagyok benne, itt veszély van, egy nő kerül veszélybe (nemi élete, öröme, bizalma, csak, mert szép, már ilyesminek lenne kitéve?).

De veszélyben a diákok természetes igazságérzete, mert ebből történet lesz, ez bizony rossz példa. Veszélyben az igazság, mert belátás helyett érzéketlenséggel, megbánás helyett inkább fenyegetéssel lép fel a tanár. Tudtommal még a kollégákkal szemben is. Meg a diákokkal szemben is! És még ő ítélgeti a diákokat! Mindenki hibás, akinek nem tetszik?

Szóval itt az ifjúság van veszélyeztetve, és nem is kicsit. Mit gondolsz, mit gondolnak a tanárokról az ilyen rém alá vetett diákok?

CSerfa

"Nem, azt ifjúságvédelmisnek tán fel is kéne jelenteni a tanárt hivatalból."

Csak akkor, ha veszélyeztetés esete áll fenn, jelen esetben erről nincs szó.

Az igazgató is megkérdezte, molesztálásnak élte-e meg, a lány erre azt válaszolta, hogy nem. Ő a tanórán való bánásmódot sérelmezte, amit tulajdonképpen a többi gyerek is sérelmez, nemtől függetlenül, csak ez a kislány hatványozottabb mértékben. A tanár erre azt mondja, hogy a gyereknek kényszerképzetei vannak (ezt mondta a szülőnek is).

Az egyébként nagyon jó volt, hogy a szülő az ifjúságvédelmis jelenlétében beszélt a tanárral.

Nem, azt ifjúságvédelmisnek tán fel is kéne jelenteni a tanárt hivatalból. Különben mulasztásos vétséget követ el. Az ifjúság elleni bűncselekmény súlyossága meg nem attól függ, hogy mit gondol erről egy érzéketlen tuskó, vagy egy csendet akaró igazagató. Ha a lánynak emiatt nem lesz öröme házaéletében, nőiességében, ha félelmei, lesznek, ha egy sor kellemetlen dologban lesz része, ha megrendül a bizalma neki és társainak a tanárokban, iskolában, igazságban, és igazságszolgálataásban, ez akkora kár, hogy ilyesmiért akár milliókat fizetnek Amerikában. Mi nem vagyunk szakemberek, hogy ezt eldönthessük, de én mégis, azt legalább elemi dolognak tartom, hogy a tanár mondjon le, mielőbb állítsák helyre a megrendült bizalmat, vagy maga a tanár megbánásával, vagy az igazgató a hatásos, gyors és biztonságot (a diákok biztonságát) sugárzó döntésével (elbocsátásról).

Ha esetleg a tanár nem akar menni, és elbocsátják, gondolom, valami sajnálat, együttérzés is ébred iránta, és így kevesebb az esélye, hogy meghurcolják. De a legjobb lenne, ha megbánást mutatna, amit kézzelfoghatóvá tenne saját lemondása.

Egyébként láthatóan a szülő is, a diák is beszél a dolgokról, azért is nem fogja annyiban hagyni. Gondolom, mesél, és mások felháborodnak, és fel is fognak háborodni, és mesélni is fognak, mert az ilyesmit nem lehet annyiban hagyni (én nem lányos szülő vagyok, de, hogy lányom, lányaim ilyesminek legyenek kitéve, hát összeszorulna a szívem!) Oly sok ifjúkorában sérült ember él, oly nagy kárt lehet okozni az emberben!

NMennyivel embeségesebb egy amúgyis nyugdíjas embernek nyugdíjba mennie, és nincs balhé, bizonykodás, meghurcolás, sztori, legendák, és az  iskola lejáratása! Már vadásznak a lapok sztorikra, már éhesek a hírre, színeznek, mert a színes jobban fogy. Szerintem mindenkinek jobb, ha a tanár lemond és bocsánatot kér, ha fel sem fogja, mit tett, ennyit akkor vele is meg lehetne értetni. Vagy ha nem, hát az igazgatóval.

CSerfa